Menő a tetoválás, de tudjon a kockázatairól

A tetoválás ősi, művészi, kreatív, esztétikus, kifejező, egyedi, menő – mások szerint éppen ciki – és veszélyes. Az már régóta köztudott, hogy a nem megfelelő higiéniás körülmények, a nem szakszerűen fertőtlenített tűk használata milyen betegségeket okozhatnak. Azt viszont egyelőre kevesen tudják, hogy még a leggondosabb és legszakszerűbb eljárással készült minták is hordoznak magukban még egy veszélyforrást: máig sem tisztázott ugyanis, mi lehet az összefüggés az egyes festékanyagok és a bőrrák kialakulása közt. A The Washington Post hosszas cikket szentelt annak, hogy miért nem fordítunk kellő figyelmet a tetoválás esetleges veszélyeire, miközben a leggyakoribb ráktípusnak, a bőrrák kialakulásának aránya egyre csak nő. Mi pedig megkérdeztünk róla pár hazai hozzáértőt bőrgyógyásztól tetoválómesterig.

Egy német bőrgyógyász márciusban megjelent tanulmányában a szakértők arról próbálnak megbizonyosodni, hogy egy 48 éves férfi bőrén valóban a friss tetoválás okozott-e bőrrákot. Négy hónappal azután, hogy a férfi lábába fekete és piros festékanyag került, bőrrákot diagnosztizáltak nála egy pontban, ahol piros tintát használtak. A PRS Global Open nevű orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint a bőrgyógyászok nem találtak közvetlen összefüggést a tetováló festékanyag és a rák kialakulása között, viszont arra kérték az orvosokat, hogy keressék a laphámrák jeleit azoknál a betegeknél, akiknél kellemetlen reakciók léptek fel a tetovált bőrfelületen.

shutterstock 196886444

A tetoválás és bőrrák kialakulása közti kapcsolat valóban nem egyértelmű, eddig nem támasztotta alá egyetlen klinikai bizonyíték sem. "A fenti példa szerint az említett tetovált férfinél négy hónap alatt squamosus sejtes carcinoma alakult ki, ami nehezen elképzelhező. Feltételezem, hogy a betegnél már korábban is fennállt a probléma" – mondja dr. Svajda Bernadett bőrgyógyász. A bőrrák és az allergia sem előzhető meg száz százalékosan: ez utóbbi bárkinél, bármikor, bármilyen anyaggal szemben kialakulhat, a bőrrák összes kiváltó oka pedig még nem tisztázott. Annyi bizonyos, hogy az UV-fénytől való bőrvédelemmel például csökkenteni lehet a bőrrák kockázatát.

A squamosus sejtes (epidermoid) carcinoma (ejtsd: szkvamózus sejtes karcinóma) a laphám sejtjeiből kiinduló rák. A sejtek vékonyak, laposak, halpikkelyre emlékeztetnek és ezek képezik a bőr, a szájüreg, valamint a hangszalag hámját. A karcinogén jelentése rákkeltő összetevő. A bőrgyógyászati szempontból bizonyítottan rákot okozó anyagok például az arzén vagy az UV-fény - magyarázza dr. Svajda Bernadett.

A tanulmány szerzői azt is hangsúlyozták, hogy mivel nincsenek a tetováló festékkeverékekre vonatkozó nemzetközi normák, elképzelhető, hogy egyes országokban ezek rákkeltő anyagokat is tartalmazhatnak. Így azoknak, akik tetoválást szeretnének, nem csak a steril tűk és megbízható tetoválóművészek alapján kell mérlegelniük, de érdemes utánajárniuk a kiszemelt szalonban használt anyagok eredetének és összetételének.

Egy korábbi felülvizsgálat is megállapította, hogy nincs egyértelmű kapcsolat a tetoválások és a rák kialakulása között: “A bőrrákos esetek megjelenése nem számottevő, és ez az összefüggés véletlenszerűnek tekinthető”. De a szerzők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a tetoválófesték tartalmazhat bizonyos rákkeltő anyagokat, amik egy életen át a bőrfelszín alatt maradnak és ennek hosszútávú hatásai tisztázatlanok.

Ha nincs bizonyíték, nincs szigor

A tetoválófestékeket számos országban kozmetikumokként szabályozzák. Amerikában a Food and Drug Administration feladata a festékek ellenőrzése, mielőtt azok a piacra kerülnének, de a szervezet azt állítja, hogy ennek az elvárásnak több okból nem is tesznek eleget: egyrészt egyéb közegészségügyi prioritások miatt, másrészt azért, mert nincs egyértelmű bizonyítékuk arra, hogy ezek a festékanyagok valóban károsak-e az emberi szervezetre. A kozmetikumok egyébként általában nem igényelnek jóváhagyást, mielőtt a piacra kerülnének. “Az FDA csak akkor intézkedik, amikor fogyasztói panasz érkezik egy megvásárolt termékkel kapcsolatban" – nyilatkozta a Washington Postnak Janet Nudelman, a kaliforniai székhelyű Campaign for Safe Cosmetics igazgatója, aki szerint a rúzsokat, a tetováló festékeket és mindenféle kozmetikumot lelkiismeretesen ki kellene vizsgálni, mielőtt azok eljutnak a felhasználókhoz.

2012-ben, amikor egy tetoválótinta okozta bőrfertőzéses járvány tört ki Amerikában (összesen 22 fertőzésről számoltak be New York, Washington, Iowa és Colorado területén), az FDA azt nyilatkozta, hogy a festék valószínűleg már a gyártás során szennyezett volt vagy az egészségtelen munkafolyamatnak, vagy a szennyezett összetevőknek köszönhetően. A botrány után az érintett cégek visszahívták a mérgező termékeket. “Még a leghigiénikusabb tetoválószalonban is fennáll a fertőzés veszélye az esetlegesen szennyezett tinták használata miatt” - jelentettea az FDA. Ha a tetovált bőrfelület fájdalmas, bőrpír, duzzanat vagy foltok borítják azt, azonnal orvoshoz kell fordulni vele. Az FDA eddig ugyan nem ellenőrizte mélyrehatóan a tetoválófestékek kémiai összetételét, a vállalat kutatócsoportja jelenleg Arkansasban végez toxikológiai vizsgálatokat.

A festékek sok fejtörést okoznak az orvosoknak

A bőrgyógyászok szerint szinte mindenféle festékanyag tartalmaz olyan vegyi anyagokat, amik a bőrre kerülve allergiás és egyéb reakciókat okozhatnak. Azt is hangoztatják, hogy a tetoválás bőrrákot is előidézhet és hogy a különböző színű festékek más-más reakciókat válthatnak ki.

“Nem ismeretlen jelenség, hogy a piros tinta bőrirritáló hatású, de ennél akár komolyabb veszélyt is jelenthet” - mondja Felix Julian Paprottka orvos. “Néha úgy kell kezelni ezeket az elváltozásokat, mintha rákról lenne szó, hiszen jobb félni, mint megijedni” - fűzi hozzá Michi Shinahora bőrgyógyász, a seattle-i Washington Egyetem klinikai adjunktusa, aki már találkozott olyan esettel, ahol a tetoválás a bőrrákhoz hasonló reakíciót váltott ki.

“A megismert esetek puszta véletleneknek minősülnek, mivel a bőrrák igen gyakori jelenség, kialakulhat a festékanyagoktól függetlenül is. De azt sem jelenthetjük ki magabiztosan, hogy nincs semmilyen összefüggés a két jelenség között” - állítja Jorgen Serup dán bőrgyógyász professzor. A koppenhágai klinika arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy semmilyen tetoválótinta nem tekinthető teljesen biztonságosnak, mert azok általában ismeretlen tartalmú ipari termékek. Az orvosok ezért arra kérik a tetovált fogyasztókat, hogy tartsák nagyon pontosan nyilván, mely gyártók festékanyagait használják, így bármilyen probléma esetén nyomon követhetők az információk.

shutterstock 184919045

Európa elővigyázatosabb

A nemzetközi szabványok hiánya nehezíti a helyzetet, mert például az Európában jelentett problémás eseteket más területeken figyelmen kívül hagyják – bár jó néhány tintát viágszerte forgalmaznak. Az Európai Bizottság hetente újabb és újabb információkat gyűjt az egyes tagországokban forgalmazott veszélyes termékekről és azokat a Rapexnek, a veszélyes termékek európai riasztási rendszerének jelentik. Ezek a tanulmányok a Rapex egyes tagországaiban működő, kozmetikumokat szabályozó hatóságok vizsgálatain alapulnak. 2009 óta az EU tagországok több mint húsz, Amerikából származó tetoválótintát tiltottak be azok veszélyes összetétele miatt. A feketelistás festékanyagok potenciális rákkeltő anyagokat, mérgező összetevőket, kadmiumot, nikkelt és arzént tartalmaztak. A Rapex oldalán ön is utánanézhet ennek a listának.

Az Egyesült Államokban a tetoválószalonok és -művészek szabályozása az állami és helyi bíróságok feladata. “Az FDA nem követelheti egy kozmetikai cégtől sem, hogy a piacra kerülés előtt adatokat szolgáltasson egy termékről, sem azt, hogy a vállalatok jelentsék nekik, ha egy termékük allergiás reakciókat, mellékhatásokat vált ki egyes felhasználóknál, ezért a szervezet általában nem is tud a problémás esetekről” - magyarázza Putnam, az FDA szóvivője.

Az FDA arra kérte az egészségügyi szolgáltatókat, az állami egészségügyi tisztviselőket, a tetoválószalonok tulajdonosait, tetoválóművészeket és a fogyasztókat, hogy bármilyen tetoválófestékkel kapcsolatos problémát és panaszt jelentsenek be az ügynökség MedWatch nevű programján keresztül. Az 1993-ban megalakult MedWatch többek között olyan termékek mellékhatásairól gyűjt információkat, mint a gyógyszerek, orvostechnikai eszközök és élelmiszerek, kozmetikumok, étrendkiegészítők és babatápszerek. A szövetségi hivatal kivizsgálja a panaszokat, és ha a gyanú beigazolódik, olyan óvintézkedéseket indítanak el a közegészségügy érdekében, mint a termékek visszahívása, vagy újracímkézése.

Vannak tetoválóművészek, akik egy vállrándítással intézik el az ilyen felrebbenő ijesztő híreket: “A legtöbb kutató egerek bőrén kísérletezik, így az eredményeknek nem sok köze van a kérdéses anyagok emberi szervezetre tett hatásához” - nyilatkozta a The Huffington Postnak Paul Roe, a British Ink Tattoo Studio tulajdonosa.

Ilyen egy megbízható szalon

"Egy magára adó stúdióban csak egyszerhasználatos eszközöket (tűket, csőröket, szárakat, festékkupakokat, kiöntött festéket) használnak. A gépre és a vezetékre védőfólia kerül, amit használat után szintén eldobunk. Tetoválás közben folyamatosan krémezzük az igénybe vett bőrfelületet és fertőtlenítő folyadékkal átitatott papírtörlővel munka közben folyamatosan tisztán tartjuk a tetoválandó felületet. Ezek az egyszerhasználatos felszerelések nagyban hozzájárulnak a higiéniához és ahhoz, hogy tetoválás közben redukáljuk a fertőzés lehetőségét. (Az autoclave egy általános használatban lévő sterilizáló berendezés a tetováló stúdiókban, amit a legtöbb helyen a piercingező eszközök és a piercingek sterilizálására használnak.) A frissen tetovált vendégnek természetesen elmondjuk, hogy mire figyeljen a kezelés után, és írásban is kap egy átfogó emlékeztetőt. Felhívjuk a figyelmét a napi rendszeres kezelésre és arra, hogy ne menjen szoláriumba vagy nyilvános fürdőbe és lehetőleg ne tartózkodjon tűző napon, amíg az érintett bőrfelület meggyógyul" - magyarázza Pintér Elemér, aki 25 éve dolgozik tetoválóművészként.

A tetoválófestékeket gyártó cégeknek egyébként nem érdekük rossz minőségű, allergiát okozó termékeket értékesíteni, pláne a mai éles piaci helyzetben. Korábban a festékek valóban tartalmaztak ciánt, arzént és nagyon sok pollenanyagot. Ma viszont már nem igazán kerülhet forgalomba ilyen termék. Először be kell vizsgáltatni a festéket laboratóriumban, és ha jóváhagyják, akkor tanúsítvánnyal ellátva kerül a piacra. "Aki nem tud ilyen tanúsítványt mellékelni a festékeihez, attól nem szabad vásárolni. Mindig akadnak illegális gyártók is a piacon" – figyelmeztet Pintér Elemér.

shutterstock 186576566

Óvakodjon a zugtetoválóktól!

A tetováló felszerelések és festékek az elmúlt pár évtizedben sokat fejlődtek a szalonok és a vendégek örömére. “Néhány éve bejött hozzám egy fiatal srác azzal a kéréssel, hogy szeretné kijavíttatni vagyis eltakartatni a tetoválását, amit a tetoválómesternek készülő cimborája csinált neki otthoni körülmények között. A végeredmény sajnos közel sem lett olyan, mint amit a minta ábrázolt. Ahogy közelebbről megnéztem és megtapogattam, szembe találtam magam egy felismerhetetlen képpel, ami ráadásul kidudorodott a bőrével együtt és olyan kemény volt, mintha egy fémtárgyat ültettek volna a bőre alá. Hosszasan kérdezősködtem, hogy ez mégis hogyan sikerült ilyen rosszul, mire a srác bevallotta, hogy a barátja zománcfestéket használt tetoválófesték gyanánt” - meséli a tetoválóművész. Sok zugtetoválós nincs tisztában azzal hogy milyen rettenetes veszélynek teszi ki embertársát a tájékozatlanságával és tudatlanságával.

“Allergiás reakciót főként a színes festékanyagok okozhatnak, de fémtartalmuk miatt is allergizálhatnak a festékek. A fémallergia hazánkban gyakori, és nagy problémát jelent, ha az allergén a bőr alá bejuttatva folyamatos hatást fejt ki, eltávolítása nehézkes” - fűzi hozzá dr. Svajda Bernadett.

A hazai tetoválófestékek hivatalos forgalmazóktól kerülnek ki és tanúsítvánnyal (ezek a klinikai tesztelést írják le és kizárják az egészségre káros hatásait) rendelkeznek, amit az ÁNTSZ ellenőriz. A hivatalosan működő tetoválók munkavégzésének körülményeit, a tetoválóstúdiók ellenőrzését idehaza szintén az ÁNTSZ felügyeli, ahogy a felhasznált anyagokat, festékeket is. Már a forgalmazók és a festékgyártók is felhívják a figyelmet a silány és ellenőrizetlen, hamis tetoválófestékek megjelenésére, ugyanis a festékeket is világszerte hamisítják.

"Tetováltatás után a sebkezelés a tetováló által elmondott tanácsok megfogadása, betartása rendkívül fontos, hiszen egy horzsolt seb keletkezik, amire vigyázni kell, és óvni a gyógyulás ideje alatt (2-3 hét). Kizárólag tetováló stúdiókban ajánlatos tetováltatni, mivel azokat ellenőrzik, és csak tanúsítvánnyal rendelkező festékeket használhatnak a munkavégzés során" - figyelmeztet Lőwy Lénárd, a Magyar Tetováló Szövetség alelnöke.

Ilyenkor ne tegye!

"A tetováltatást nem javasoljuk ismert allergia vagy kóros hegesedési hajlam esetén, és elővigyázatosságból nem ajánlott a festékes anyajegyekre való rátetoválás sem, mert a fizikai-kémiai irritáció bennük hosszú távon rosszindulatú elfajulást okozhat, bár egyelőre ez sem bizonyított tény. A hegesedés előre nem jósolható meg, de akinél korábban előfordult, a probléma ismétlődése valószínű újabb tetoválás esetén is" - figyelmeztet dr. Svajda Bernadett.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra