A gyerekkori bántalmazás felnőttkori elhízást okozhat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemcsak a személyiségre, hanem a testre is hat a gyerekkori bántalmazás. Nagyobb eséllyel lesz például kövér felnőtt az, akinek hányattatott gyerekkora volt.

A gyerekkorban elszenvedett bántalmazás, a rossz bánásmód, az elhanyagolás nemcsak a korai éveket, de a felnőttkort is meghatározzák, sőt az egész hátralevő életünket megmérgezheti, ha csak a félelem, a megaláztatás és az eltaszítás jut akkor, amikor a leginkább szükségünk lenne szeretetre, gondoskodásra és védelemre. A tudományos kutatások ezt már bebizonyították, ahogy azt is, hogy a bántalmazott gyerekek agya és így a személyiségük is máshogy fejlődik az élet során. Most egy friss vizsgálatból az is kiderül, hogy a gyerekként meghatározó negatív élmények nemcsak az agyunkra és a lelkünkre, de a testünkre is hatnak. Például elhízással.

A gyerekkori bántalmazás áldozatai valószínűbben küszködnek felnőttként súlyproblémákkal, mint vidámabb gyerekkort megélt társaik. Ezt a megállapítást pedig kivételesen nem néhány kósza egyetemista vizsgálatára alapozzák, nem. Az Obesity Reviewsban megjelent svéd tanulmány 112 ezer ember adataiból jutott erre a következtetésre. 

„A tanulmány egyértelműen bizonyítja, hogy a nehéz életesemények maradandó, mély nyomokat hagynak az emberekben, melyek jóval később különböző betegségek formájában törhetnek felszínre. Ennek a mechanizmusnak a hátterében pedig a stressz, a visszatérő negatív gondolatok és érzések, a rossz mentális egészség és a gyakrabban előforduló gyulladásos betegségek állnak” – mondta Erik Hemmingsson, a kutatás vezetője. 

A kutatók 23 korábbi tanulmány metaanalizisét végezték el, az eredményekből pedig jól látszik, hogy a gyerekkorukban bántalmazásnak kitett részvevők körében 34 százalékkal magasabb volt az elhízottak aránya, mint nem bántalmazott társaiknál. Amikor a bántalmazási formákat külön vizsgálták a kutatók, kiderült, hogy a fizikai bántalmazás 28, az érzelmi 36, míg a szexuális abúzus 31 százalékkal növelte a felnőttkori elhízás esélyét. Azok az emberek, akik a bántalmazás többféle formáját is elszenvedték, 45, akiket pedig súlyos bántalmazásnak tettek ki, 51 százalékkal hajlamosabbak voltak az elhízásra, mint az átlag.

Hogy miért van ez így? Erre maguk a kutatók sem adnak egyszerű, egyértelmű magyarázatot, de a pszichológusok régóta foglalkoznak a túlevés, a túlsúly és a lelki traumák összefüggéseivel. Egyes elméletek szerint a a fizikai testhatárok kitolása, bővítése védelmi funkciót tölt be, egyfajta pufferként, védőbástyaként funkcionál a nehézségekkel szemben, míg mások boldogságforrásként, öröm-pótlékként értelmezik az evést. Ha rossz az ember kedve és jót eszik, attól egy kicsit jobb lesz. Egy időre. Az, hogy a bántalmazott gyerekek esetében pontosan miről van szó, nem tudjuk, de az biztos, hogy a stresszkezelés egy lehetséges módjával állunk szemben.

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden bántalmazott gyerekből kövér felnőtt lesz, és különösen azt nem, hogy aki túlsúlyos, azt gyerekként bántalmazták. Az eredmények viszont egyértelműen megerősítik azt, hogy a korai abúzusnak nyoma marad felnőttkorban is, a túlsúly pedig sok esetben ennek tünete, vagyis egy mélyebb, nehezen feldolgozható trauma maradványa lehet.

A gyermekbántalmazás a WHO definíciója szerint:

„A gyermek bántalma­zása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egész­ségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.” 

Kérjük, ha gyermekbántalmazást tapasztal, azonnal szóljon a rendőrségnek, a gyermekjóléti szolgálatnak vagy a gyámhivatalnak!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.