Tudja, hogyan védje meg magát?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kell szuperhősnek lenni, hogy végigcsináljon egy önvédelmi edzést. Még csak előképzettség vagy jó kondi sem kell hozzá. Viszont akár az élete múlhat rajta.

A női érdekvédelmi szervezetek adatai alapján ma Magyarországon minden ötödik nő mentálisan vagy fizikailag bántalmazott. A családon belüli erőszak a legtöbb esetben rejtve marad, hiszen a megfélemlített áldozatok sokszor nem mernek segítséget kérni. A váratlan utcai támadásokra nem vagyunk felkészülve, és addig nem félünk, amíg velünk vagy egy ismerősünkkel nem történik meg a baj.

Azt hisszük, hogy a Jackie Chan vagy Bruce Lee-filmekből berögződik egy-két olyan fogás, amivel bárkit bármikor leteríthetünk, de ha tényleg megtámadnának, valószínűleg lefagynánk és fogalmunk se lenne, hogyan védjük meg magunkat. Nem csak a felnőtt nőket, de az iskoláskorú lányokat is be kellene vezetni az önvédelem rejtelmeibe, hogy magabiztos fellépéssel, körültekintő és előrelátó viselkedéssel elkerüljék a veszélyhelyzeteket.

A nők elleni erőszak...

“...bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában.

Beleértendő, de nem korlátozandó a testi, szexuális és lelki erőszakra, melyet az áldozat a családon belül szenved el, ide értve a bántalmazást, a lánygyermekkel való szexuális visszaélést, [...] a házasságon belüli nemi erőszakot [...]”

(Az ENSZ meghatározása)

Azt hiszi, képtelenség?

Nem kell szuperhősnek lennie ahhoz, hogy végigcsináljon egy önvédelmi edzést. Se előképzettség, se kiváló kondíció nem előfeltétele annak, hogy elkezdjen önvédelmet tanulni. “Az önvédelem nem verekedésről szól, hanem a körültekintő közlekedésről, a lehetséges támadások megelőzéséről és kivédéséről és arról, hogy megtanuljunk éberen figyelni környezetünkre” – magyarázza Kovács Ildikó, a budapesti Önvédelem Oktatás instruktora.

“Tíz évvel ezelőtt szerettem bele ebbe a mozgásformába. Olyan sportra vágytam, ami nem csak átmozgatja az egész testet és kondicionál, de nagyon hasznos is a mindennapi élet során. Az önvédelemben találtam meg mindezt és a mai napig örömmel osztom meg az elméleti és gyakorlati tudást az érdeklődőkkel és a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőkkel. Nálunk már az első edzés során hasznos gyakorlati tudással gazdagodnak a résztvevők, viszont ahhoz, hogy megszokottá váljon egy-egy mozdulat, gyakorlásra van szükség. Heti két edzéssel már 3-4 hónap elteltével rutinszerűvé lehet fejleszteni az önvédelmi technikákat.”

Életszerű szituációs feladatok

“Több harcművészeti stílusból gyűjtöttük össze azokat a technikákat, amik utcai támadás, rablás, bántalmazás, családon belüli erőszak, nemi erőszak, késelés, fenyegetés esetén önvédelemre alkalmasak. Ezek egyszerű mozdulatokból épülnek fel, hatékonyak, ráadásul könnyen és gyorsan elsajátíthatóak” – magyarázza az önvédelmi oktató. A tréningek bemelegítéssel kezdődnek, a résztvevők először megtanulnak stabilan állni, lépni és gurulni, majd rúgópajzs és pontkesztyű segítségével célpontra irányítjuk az ütéseket, csapásokat és rúgásokat, végül párban gyakoroljuk a szituációs feladatokat.”

Rengeteg speciális és hatékony védekezési technikát sajátíthat el ezeken a reális önvédelmi képzéseken. Ilyen a szabadulás fogásokból és megragadásokból - szemből, oldalról és hátulról-; védekezés és támadás ütés- és rúgáskombinációk ellen; földre-vitelek; az ellenfél erejének elvezetése; védekezés ízületfeszítések, dobások és ütőszerszámok ellen; a megérzések fejlesztése vagy a verbális önvédelem. Ha például a támadó hátulról megragadja a táskáját, egy határozott mozdulattal megfordulva a combjába rúghat, könyökével pedig az állát célozhatja, így egy pillanat alatt leterítheti ellenfelét. Ha pedig a támadó hátulról átkarolva befogja áldozata száját, akkor teljes erőből le kell rántani annak karját, így oldalirányban ki lehet bújni a hóna alatt, majd a támadót hátánál megragadva térddel hasba rúghatjuk és ellökhetjük magunktól. Ezután szabad az út a menekülésre.

Hasznos önvédelmi tippek:

1. Ne viseljen a mozgását túlzottan akadályozó ruhadarabot, cipőt! A fejére húzott kapucni akadályozza a kilátásban, tűsarkú cipőben bizonytalan a járás és a menekülés lehetetlen, zsebre dugott kézzel pedig egy megbotlás is veszélyes lehet.

2. Ne hallgassa teljes hangerőn füldugós készülékét: amellett, hogy károsítja a hallást, teljesen elvonja figyelmét a környezetéről.

3. Közlekedjen magabiztosan, egyenes tartással, határozott léptekkel! A bizonytalanság, görnyedt testtartás elesettséget sugároz, könnyebben tekintik áldozatnak.

4. Célja eléréséhez válassza inkább a forgalmasabb, kivilágított utcákat! Ahol több ember tartózkodik, ott ritkábbak a támadások.

5. Ha sötét útszakaszon kell közlekednie, kérje meg egy ismerősét, hogy kísérje el! Egy kis elemlámpa hasznos lehet a táskában, akár önvédelemre is alkalmazható.

6. Közlekedjen a járda közepén, így nehezen tudják falhoz szorítani vagy berántani egy kapualjba. Egy ön elé álló támadó esetén oldalra mindkét irányban szabad az elmozgása.

7. Ha úgy érzi, követik, hirtelen forduljon vissza, és induljon el az ellenkező irányba (ez a viselkedés az esetleges támadót megzavarja) vagy álljon meg egy kirakatnál, ahol a tükröződő üvegben észrevétlenül figyelheti meg az embereket. Ha figyelemmel kíséri a környezetét, egy veszélyes helyzetet is hamarabb észlel majd.

8. A táskáját maga előtt vagy oldalt magához szorítva viselje! A hosszú vállpántos táskát a felsőtestén keresztben átvetve hordja, a kézitáskáját pedig mindig erősen fogja.

9. A táskájában tartson mindig néhány eszközt (hajlakk, vagy hajtógázas dezodor, nagyobb kulcscsomó, elemlámpa), amit jogos önvédelemhez használhat!

10. Az egyszerű hétköznapi tárgyak is alkalmazhatók önvédelemre. Tanulja meg, melyik tárgy mire és hogyan használható!

Hasznos tárgyak

- Egy nagyobb kulcscsomó fokozhatja az ütés erejét. Szorítsa ökölbe a kulcsot úgy, hogy a tenyere ne sérüljön tőle. Az ujjai között kivezetett kulcsvég komoly sérülést okozhat a támadónak.

- Egy esernyő, vagy sétabot nagyobb távolságban tarthatja a támadót; ütésre, döfésre, rögzítésekre is használható. Akár csak folyamatos „hadonászással” is távol tarthatja magadtól az ellenfelét.

- Egy hajtógázas dezodor vagy hajlakk a támadóra fújva megzavarja annak látását, így önnek alkalma nyílik a menekülésre. Ezeket legálisan magánál tarthatja, nem úgy mint egy gázspray-t.

- Egy elemlámpa hasznos eszköz, amivel védekezhet is: biztonságérzetet ad a sötétben, időben észlelheti a támadást; a támadó szemébe világítva egy időre elvakíthatja, hogy elmenekülhessen; az öklébe szorítva, a kilógó végeivel pedig növelheti ütései erejét.

- Táskájának anyaga legyen erős (így nehezen szakítják el vagy tépik ki a kezéből), a sarkai vagy a felületei lehetnek kemények. Zárt állapotban maga elé szorítva vagy a támadó felé meglendítve is védekezhet vele.

- Egy vastagabb magazin vagy összetekert újság is lehet önvédelmi eszköz. A támadó arcába csapva megzavarhatja, elterelheti a figyelmét, sőt késtámadás ellen is alkalmazható.

- Egy egyszerű golyóstoll is hatásos önvédelmi eszközzé válhat: az öklébe szorítva a késhez hasonlóan szúrhat, a támadó érzékeny pontjait támadva komoly fájdalmat okozhat vele.

- Egy támadás esetén hozzon gyors döntést: védekezzen vagy meneküljön!

- Csak olyan eszközöket tartson magánál, amik nem ütköznek a hatályos törvények rendelkezéseibe!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sáfár Zsófia
Sáfár Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.