A pesszimistának hiába szajkózza, hogy az élet szép

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az aggodalomra hajlamos, negatív gondolkodású embereket felesleges pozitív gondolkodásra sarkallni, csak rosszabb lesz számukra az élet.

Az élet szép. Mindenben meg kell látni a jót. A pohár félig tele. A pozitív gondolkodás az egészség és a boldogság titka. Hallottuk már ezeket eleget, nem véletlenül, az élet ugyanis sokkal szebb és vidámabb úgy, ha az ember képes annak is látni. A pozitív gondolkodás motivál, előrevisz, ami csodás, csak az a baj, hogy sokak számára egyszerűen nem megvalósítható. Legalábbis nem úgy, hogy valaki felszólítja őket: legyenek már egy kicsit pozitívabbak. 

Egy vizsgálatban a pozitív és negatív gondolkodás során zajló agyi folyamatokat pásztázták, méghozzá úgy, hogy nyomasztó képek nézegetése közben arra kérték a kísérletben résztvevő nőket: próbáljanak a képekhez pozitív gondolatokat társítani.Ez egyébként nem volt különösebben könnyű feladat, hiszen a képek között szerepelt többek között egy maszkos férfi is, aki éppen kést szorít egy nő torkához. (Ön milyen pozitív képet társítana ehhez? Lindát, aki egy rúgással kiüti a pasi kezéből a kést és a földre kényszeríti? Önkéntesen vállalt szado-mazo játékot? Mit?)

Nem meglepő módon azok az emberek, akik általában is pozitívabban gondolkoznak, könnyebbnek találták ezt a feladatot, mint szorongó, depressziós tüneteket mutató társaik. És ez nemcsak a személyes beszámolókból derült ám ki, a pozitív gondolkodású emberek agyában a klassz képek erőltetésének hatására mérhetően csökkentek az aggodalom, a félelem és a szorongás agyi mutatói. Az izgalmas az, hogy mi történt a többiek agyában. „Az aggodalomra hajlamos emberek eleméjében a feladat visszafelé sült el, azaz a negatív érzéseik erősödtek” – állítja Jason Moser pszichológus, a kutatás vezetője. A miértre mondjuk nem adott választ a kutató, de a jelenség mögött talán az állhat, hogy aki gyakran aggódik, szorong, az nemcsak a körülötte lévő világban, de saját magában is bizonytalan. Így, ha eleve a személyiségétől távol eső, nehéz feladatot kap, arra egyszerűen durván rágörcsöl, a szorongás pedig erősödik. 

Tehát ahhoz, hogy az alapból negatív emberek gondolkodását pozitívba fordítsuk, kevés szembesíteni őket pesszimizmusukkal, ahogy kevés az is, ha felszólítjuk őket a pozitív gondolkodásra. A berögzült működésmódok megváltoztatásához ennél sokkal több kell. Leginkább profi segítség.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.