Ezért hisz el minden baromságot, amit olvas

Olvasási idő kb. 4 perc

Ha nem koncentrál eléggé vagy nem ért a témához, könnyebben elhiszi azt is, ami nem igaz. Pedig a kritikus szemlélet könnyen elsajátítható.

Sikeres volt a génterápia Alzheimer ellen. Ha hobbija van, a munkában is jobban teljesítAz anyatejtől kevesebb lesz a gyulladás. A férfiak arcán látszik az IQ, a nőkén nem – csak néhány cím az elmúlt havi tudományos-hírtermésből, és mind egy-egy friss kutatás eredményeire hivatkozik. De vajon honnan tudjuk, hogy igazak-e ezek az eredmények? Hisz ön ezeknek egyáltalán? 

Készséggel elhisszük, ami le van írva

Nem vagyunk racionális lények. A döntéseinkben legalábbis semmiképp. Számos olyan stratégiát alkalmazunk ugyanis, ami megkönnyíti a világból áradó töméntelen mennyiségű információ feldolgozását, és ezek az egyszerűsítések sajnos a racionalitás ellen hatnak. Így vagyunk azokkal a dolgokkal is, amiket hallunk és olvasunk. Szeretjük azt hinni, hogy az emberek igazat mondanak, ahogy nehezen változtatjuk meg a hiedelmeinket is (még akkor is, ha ezek ellen számos bizonyíték áll rendelkezésre). Ráadásul igyekszünk úgy szűrni az információkat, hogy az előzetes elvárásainknak, elképzeléseinknek megfeleljenek

Az tehát biztos, hogy a könnyebb élet (pontosabban az egyáltalán élhető élet) érdekében torzítjuk az olvasott információkat, de vajon képesek vagyunk-e egyáltalán anélkül megérteni állításokat, hogy hinnénk bennük? Igen, bár csak a megfelelő feltételek között. Úgy tűnik, hogyha az emberek csak az olvasottakra koncentrálnak, ha van idejük végiggondolni azt, akkor alaposabban feldolgozzák, és képesek figyelmen kívül hagyni az irreleváns, hazug információkat. Ha azonban meg kell osztani a figyelmüket vagy nyomás alatt állnak, akkor mindegy, mit olvasnak, elhiszik. Ön például mennyire koncentráltan szokott híreket olvasni? Na, ugye. 

Azért kritikusnak lenni ér

Alapból tehát szeretjük elhinni a leírtakat, különösen, ha igazából nem értünk a témához és a forrást (akár az oldalt, újságot, az újságírót, a szakértőt) hitelesnek tartjuk. (Nem véletlenül reklámozzák a forradalmi fogyasztótablettákat orvosnak tűnő arcok.) Minél jobban értünk azonban egy-egy területhez (vagy minél inkább hisszük, hogy értünk hozzá), annál inkább hajlunk arra, hogy megkérdőjelezzük a szakértők véleményét is. Ezért van az, hogy a gasztro- és gyerekügyi cikkek általában a legártatlanabb helyzetben is képesek kihozni az állatot a kommentelőkből. 

A tőlünk távol eső tudományterületekről szóló hírek esetén tehát nem vagyunk különösebben kritikusak, amivel nincs is gond, mindenhez nem érthetünk. Van viszont néhány kutatásmódszertani alapvetés, amit jó ismerni, függetlenül attól, hogy épp a rák ellenszeréről vagy a nők orgazmuskészségéről olvasunk. Arra például érdemes figyelni, hogy a cikkben idézett vizsgálatot állatokon vagy embereken végezték-e. Az előbbi esetben ugyanis a saját életünkre nézve túl sok következtetést nem vonhatunk le. Különösen úgy nem, hogy nemrég kiderült: az elmúlt száz év kísérleti egereken végzett vizsgálatai erősen torzítottak lehetnek, az egerek ugyanis megzavarodnak a férfiak szagától. Persze az sem mindegy, hogy egy vizsgálatban hányan vettek részt vagy milyen módszert alkalmaztak az adatgyűjtésre.  

Az egészségügyben például létezik egy Jadad skálának nevezett rendszer, ami a tudományos bizonyítékok erejét pontozza. A skála szerint a leghitelesebb eredmények a magas minőségű metaanalízisekből (számos, ugyanazon a területen végzett vizsgálat eredményeinek áttekintése), szisztematikus irodalmi áttekintésből vagy több randomizált kontrollált klinikai vizsgálatból származnak. Legutóbbi esetében a körülményeket a kísérletvezetők tartják kontroll alatt, az embereket véletlenszerűen osztják csoportokba, még a kísérletvezető sem tudja, hogy ki melyik csoportban van. Egy vizsgálati eredmény tehát annál inkább hihető, minél alaposabban megtervezett és végrehajtott a kísérlet maga, minél többen vettek benne részt, és minél biztosabb az, hogy a kapott összefüggéseket nem lehet kísérleten kívüli tényezővel magyarázni, és az eredményei általánosíthatóak a valós világra. 

Sokszor azonban hiába lenne klassz, nem lehetséges ilyen kontrollált vizsgálatokat végezni. Ott van például a dohányzás és a tüdőrák kapcsolata. Egyetlen orvos sem állt neki, hogy a véletlenszerűen két csoportra osztott emberek egyik felének 30 éven át napi egy doboz cigit tömjön a szájába, miközben minden más olyan dolgot kizár az életükből, ami a tüdőrák kialakulásáért felelős lehet. Ez nyilván nem megvalósítható. Viszont statisztikák tucatjai mutatták ki, hogy a tüdőrákban szenvedők milyen arányban dohányoznak az átlag népességhez képest. Kiderült, hogy magasabban. Az ok-okozati összefüggést tehát konkrétan senki sem bizonyította, de annyi vizsgálat mutatott ki együttjárást a két jelenség között, hogy ma már tényként kezeljük: a cigi hajlamosít a tüdőrákra. Amikor azonban nincs ennyi adat a háttérben, a korrelációs vizsgálatok eredményeiből elég fura hírek keletkeznek. Például olyanok, hogy a depressziósokba harapnak a macskák.

Persze ahhoz, hogy tájékozódjunk egy tudományos hír mögötti módszerről, ki kell túrnunk az eredeti vizsgálatot. Erre pedig nyilván ritkán van idő. Már az is csoda, ha egyáltalán arra időt szánt, hogy egészen eddig elolvassa ezt a cikket. Mindenesetre ha biztosra akar menni egy tudományos cikknél, keressen egy hitelesnek tűnő forrást, olvassa koncentráltan, hogy kibukjanak az ellentmondások, és ha ez megtörténik, és van rá ideje, nézze meg, mennyire megbízható az eredeti vizsgálat. Ha meg nincs, egyszerűen higgyen abban, ami le van írva. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.