Létezik már altató, amire nem lehet rászokni?

Zanza!

Manapság egyre több embernél diagnosztizálnak álmatlanságot, így nem meglepő, hogy gyógyszeres kezelések száma is lényegesen megnövekedett az elmúlt években. Az altató tabletták szedésétől mégis sokan ódzkodnak, mert attól tartanak, hogy mellékhatásaik lehetnek, esetleg rá is szokhatnak. Csakhogy a gyógyszerkutatás fejlődésével az altatótabletták is tökéletesedtek már: tudja, mik azok a „Z” -altatók, és miben különböznek a régebbiektől?

Már Magyarországon is jelen vannak a „Z”-altatók

„Az új generációs altatók, bár újdonságnak számítanak, ám már több éve jelen vannak a magyarországi piacon is, vényköteles formában lehet hozzájuk jutni. Ezeket a „Z”-készítményeknek is nevezik, a hatóanyagaik kezdőbetűje (zolpidem, zopiclon, zaleplon) után. Úgy igyekeztek őket kifejleszteni, hogy az idegsejteken speciálisan csak az alvásért felelős receptorokhoz kötődjenek, és így minél kevesebb mellékhatást okozzanak. Az altatószerek leggyakoribb mellékhatása a másnapi álmosság, fáradtság érzése, melynek oka többek között az is, hogy a gyógyszer a bevételt követő napon kis mennyiségben ugyan, de még mindig megtalálható a szervezetben. Ezért az új, korszerű altatóknál nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy ezek a szerek néhány óra alatt biztonságosan kiürüljenek, így másnap nem lesz tőlük álmos az illető” – mondja dr. Vida Zsuzsanna, a Jóalvás Központ alvás-szakértő szomnológusa.

Mikor érdemes altatóhoz nyúlni?

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon mikor érdemes altatókhoz nyúlni? Érdemes akár csak vizsgaidőszakban, vagy egy hosszú utazás után, esetleg akkor, amikor már huzamosabb ideje nem tudja normálisan kipihenni magát az illető?

Egy-egy stresszesebb időszakban, vizsgahelyzetben illetve nagyobb időzóna váltáskor megengedhető az altató használata, hiszen a szervezetnek szüksége van megfelelő minőségű és mennyiségű alváshoz. Amennyiben azonban valakinél már huzamosabb ideje fennáll az alvászavar, akkor célszerű szakemberhez fordulni, és a mögöttes okokat felkutatni.

„Sajnos sokan, amikor nem tudnak aludni, egyből elmennek a háziorvosukhoz gyógyszert felíratni, hiszen ettől várják a segítséget. Pedig érdemesebb lenne nagyobb figyelmet szentelni ennek az állapotnak, hiszen nem ritka, amikor valamilyen – kardiológiai, pszichiátriai, reumatológiai, stb – betegség húzódik a háttérében, így első sorban azt kellene kezeltetni. Persze előfordulhat, hogy semmi szervi elváltozás nem indokolja a problémát, ilyenkor lelki-életmódbeli gondok válthatják ki az alvászavart. Ebben az esetben nem a rendszeres altatószedés az első számú megoldás, hanem az életmódváltás, illetve a megfelelő alvóhely kialakítása. Lehet, hogy egyszerűbb és gyorsabb tablettákat bekapkodni, mint energiát fektetni a változtatásba, de hosszú távon ez egyáltalán nem kifizetődő” – figyelmeztet az alvás specialista.

Fenyeget a rászokás veszélye

 A szakember szerint folyamatosan maximum 3-4 hétig ajánlott altatót szedni, utána terápiaváltás, illetve, oki kezelés szükséges. Az altatószer elhagyásakor fontos a fokozatosság, hiszen hosszabb távú szedés után nem lehet az egyik pillanatról a másikra elhagyni a szert. A napi dózis felezésével napok, néha hetek alatt lehet csak a gyógyszer szedését megszüntetni.

Természetesen nem lehet azt kijelenteni, hogy nem fenyeget a rászokás, hiszen mint már említettük, az alvászavarok ellen a betegnek is tennie kell, és ha erre nem hajlandó, akkor igen könnyű gyógyszereket bevetni. Könnyen előfordulhat azonban, hogy az illető egy idő után nem meri majd elhagyni a tablettákat, mert attól tart, hogy anélkül biztosan nem fog tudni majd aludni – amit persze az ettől való félelmében meg is teremt magának.

Kik fordulnak leggyakrabban altatókhoz?

A National Health and Nutrition Examination Survey (NHANES) kutatói megállapították, hogy a következő csoportok a legérintettebbek az altatók használatában:

  • a nők sokkal gyakrabban nyúlnak gyógyszerekhez, mint a férfiak, ráadásul ők gyakrabban szenvednek alvászavarban
  • 40 év felettiek
  • vényköteles készítményeket főleg a magasabb jövedelemmel rendelkezők használnak (Magyarországon az összes altató vényköteles, bár léteznek természetes szerek is)
  • akiknek romlik az egészségi állapota, gyakrabban nyúlnak altatókhoz.
  • azok többsége, akik rendszeresen szednek altatókat az álmatlanságukra, mellette más nyugtató hatású készítményekkel is élnek. (10 százalékuk akár 3-nál több fajta készítményt is szed)
Blogmustra