Tyúkot tartani menő

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy kezdő tyúktartó kalandjai a baromfiakkal, és nem várt nehézségekkel.

Nincs annál romantikusabb, amikor az ember reggel kiballag az ólhoz, előkotor néhány tojást, majd miközben visszabattyog a konyhába, leszakít némi zöldfűszert, szed egy kis paradicsomot, és összedob egy rántottát. Ez az eszményi kép élt a fejemben, amikor kitaláltam, hogy nekem bizony kell néhány tyúk. A gyerek simán elfogyaszt egy nap 3-4 tojást, és akkor még nem beszéltünk a süteményekről. Persze, utoljára 10 éves koromban láttam közelről tyúkot, amikor Mari néni Balatonhenyén levágta, én meg szájtátva bámultam a fej nélkül rohangáló állatot.

Galéria ikon

10

Galéria: Tyúktartás kezdőknek

Ehhez képest lövésem sem volt róla, hogy mit eszik egy tyúk, mennyibe kerül, érdemes-e letojtat venni, vagy jobb az előnevelt és tud-e egyáltalán repülni.

Ezért persze elkezdtem túrni a netet, ahol kiderült, nem csak én érzek vágyat a tyúktartás iránt, hanem sokan így vannak ezzel. Beszereztem szakirodalmat is (Gonda Irén: Baromfi a ház körül), ahol legnagyobb csodálkozásomra a szerző mintegy 400 tyúkkal képzelte el a kisállattartást. Nincs is ezzel baj, pár nap után már rutinosan mondtam ki a hy-line vagy az ISA brown tojóhibrid szavakat. Nekem sokat segített a Tyúkudvar blog, ahol teljesen érthetően lehet infókat szerezni, egy "profi" tyúktartótól.

Szerencsére egy ház körül mindig akad némi fa- és fémhulladék (a jó lesz ez még valamire fajtából), így már csak egy ügyes mester kellett, aki összeállítja az ólat. Hosszas tervezés után alakult ki, mire is vágynak a tyúkok, vagy legalábbis amire azt gondoltam, hogy vágynak: kell egy fedett ház, egy költőláda, egy tyúklétra, meg egy csomó kerítés.

Ebből csak kerítés nem volt, hamar ki is derült, hogy a tyúkoknak legalább másfél méter magas kéne, az meg jó drága. Szerencsére van otthon néhány régi raklap, egy-két elfelejtett ajtó, sőt a rácsos gyerekágy is előkerült, meg némi laminált parketta.

A kérdés csak az, megéri-e tyúkot tartani?

A válasz az, hogy talán. Egy tyúk naponta ideális esetben egy tojást tojik, viszont etetni kell, alomra van szüksége. Nyilván megfizethetetlen élmény, hogy saját tojásunk van, és nem kell a boltban venni, vagy horror áron bio tojást,esetleg ketrecest olcsón. De ha még sok a konyhai hulladék, akkor is kell a tyúkokra költeni: a tápon és szemes takarmányon kívül nem árt, ha kapnak meszet, vagy más ásványianyag-pótlást.

Ha valaki nem akar sokat vacakolni az etetéssel, akkor vehet tojótápot. Ezt számos gazdaboltban kapható, mázsája 13-20.000 Ft körül van, egy tyúk naponta 10-14 deka tápot eszik meg. Emellé lehet nekik bármilyen konyhai maradékot, zöldséget adni.

Mi mennyi?

Tyúk: 500-2000 Ft

Itató:300-1000 Ft

Etető:1400-6000 Ft

Kevert táp: 200-300 ft/kg

Tojótáp: 160-300 ft/kg

Zoolit vagy mész: 5 kg 390 Ft

Szalma: 300-500 Ft/ kocka

Letojt vagy előnevelt?

Szerintem egyik sem. A letojt tyúkokkal állítólag az a baj, hogy leginkább azért adják el őket, mert már nem tojnak rendesen, ezért nem éri meg őket tartani. Sokan befürödtek már a letojt tyúkokkal, akik végül a levesben végezték.

Az előnevelt azoknak való, akik hajlandóak várni, ugyanis a 3-6 hetes csirkék tojni biztosan nem fognak. Ergo, nem lesz rögtön sikerélmény, viszont jóval olcsóbbak mint a tojókorban lévő tyúkok.

A harmadik variáció,hogy 6-8 hónapos tyúkot veszünk. Ezekkel - jó esetben - semmi gond nincs: jönnek és tojnak.

A tyúktartás persze nem ilyen egyszerű, az embert folyamatosan érhetik meglepetések, jöhet a nyest vagy egy betegség, a kutyáról nem is beszélve. De ezt majd a következő részben.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.