A tökéletes kézfogás aranyszabályai

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kézfogás a bemutatkozás és az üdvözlés legfontosabb része, ezzel tudunk bevágódni - ha jól csináljuk.

A bemutatkozások, üdvözlések többsége kézfogással kezdődik. Igaz, a régi időkben azért használták, hogy megmutassák a másiknak, hogy békés szándékkal jöttek és nincs náluk fegyver, azonban ma már teljesen más jelentést kapott. A kézrázás ma már nem csupán illendőség, hanem a legújabb kutatások szerint egyben a legjobb módja is annak, hogy megnyerjünk valakit – feltéve, ha megfelelően tesszük.

A Journal of Cognitive Neuroscience-ben című szaklapban nemrég közzétett tanulmány szerint a kézfogásnak van a legnagyobb szerepe abban, hogy pozitív képet kapjanak rólunk. Az Illinois Egyetem kutatói 18 ember viselkedését és agyi aktivitását vizsgálták MRI géppel, miközben olyan videókat mutattak nekik, amelyekben kézfogással, illetve anélkül üdvözlik a másikat.

A nem meglepő végeredmény szerint a résztvevők 94%-ánál pozitív érzelmeket váltottak ki azok, akik kezet nyújtottak az üdvözlésnél.

„Ez azért van, mert ekkor az agy két része – a jutalmazás és a szociális megismerés – egyaránt aktivizálódik, együttműködik, így az adott személy jó véleménnyel lesz azokról, akik betartják ezt az udvariassági formát”- állítja Florin Dolcos, az Illinois Egyetem pszichológia adjunktusa.

Először is érdemes idejében nekikészülni a kézfogásnak, mivel ez azt jelzi, hogy az illető magabiztos és udvarias. Kb. 5 lépéssel a másik előtt készüljünk fel, de úgy hogy az ujjaink ne mutassanak egyenesen a partnerünk irányába, hanem nézzenek lefelé! Így amikor elérkezik az idő, tökéletesen bele tudjuk illeszteni a másik tenyerébe a kezünket. Ezzel nyílt és őszinte kép fog kialakulni rólunk, ráadásul így elkerülhetjük, hogy csupán egymás ujjait szorongassuk.

Emellett, mint tudjuk, minden kézfogásnak van egy kezdeményezője és egy követője, és mindig az adott szituációhoz igazítjuk, hogy mi melyik szerepben vagyunk. Amennyiben valakivel kezet rázunk, akkor úgy kell meghatároznunk a szorítás erősségét, mint amekkorát a partnerünk használ, így szinkronban lehetünk vele, ami alapból szimpátiát vált ki. Ha úgy érezzük, a másik már szinte eltöri az ujjainkat, Patti Wood a következő trükköt ajánlja: a testsúlyunkat helyezzük a jobb lábunkra, ezáltal a kéz egy kissé előrébb megy, és a fogást a másik automatikusan fellazítja. Ez a mozdulat olyannyira apró, hogy a partnerünk észre sem fog venni ebből semmit.

A kézfogás egyik legfontosabb momentuma az a szemkontaktus, aminek nem szabad se túl rövid, se túl hosszú ideig tartania. A szakember szerint a 3 másodperc az ideális, mégis a férfiak gyakran játszanak olyat, hogy ki veszi el előbb a tekintetét.

A három aranyszabály mellett természetesen van még valami, ami ne felejtsünk el, ez pedig az, hogy elköszönéskor is fogjunk a másikkal kezet. Hiszen így lesz az egész találkozás teljes, nélküle befejezetlenség, lezáratlanság érzése maradhat a partnerünkben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.