Az elején még izgalmas, de számos veszélyt rejt ezt a fajta kapcsolat.
hirdetés
Valószinüleg mindenki ismer olyan történeteket, amikor a rég nem negyvenes haver egy mocsok fiatal csajjal jelenik meg egy buliban. Az ember az elsőnél még meglepődik, a másodiknál már csak a szemöldökét húzza fel, a harmadik után pedig ez válik természetessé. És most nem feltétlenül a kapuzárási pánikban szenvedő férifak nőcserélési akciójáról beszélek.
hirdetés
Fotó: Tom Stoddart Archive
A dolog részben érthető. Egy huszonéves még felnéz az emberre, nevelhető-tanítható, élvezi, hogy nem lepukkant romkocsmában ücsörög a választottjával randi gyanánt, és még hálás is érte, feszes a testem és nem nyavalyog, hogy gyereket akar – meg persze, nincs is neki –, és boldogan alkalmazkodik mindenben.
A lányok szempontjából is érthető a választás, hisz a mostani generáció majdnem felének elváltak a szülei, apa nélkül nőtt fel, kell neki egy férfi, aki az apaképet megmutatja. Élvezi, hogy a pasija már elért valamit az életben, hogy nem a kezdő diplomások életét éli, hogy van pénze "rendes" helyre vinni, sőt még taxira is telik hazafelé. Ugyan idősebb, de sportol, odafigyel magára, rutinos az ágyban, élvezi az életet.
Ezek a kapcsolatok akár tartósak is lehetnek, de számos veszélyt rejtenek magukban. A negyven fölött járó férfiak nagy része mögött már van egy elromlott házasság és 1-2-3 gyerek, akik bizony hétkor már az ágyban ugrálnak, reggelit követelnek, és moziba meg gyerekprogramokra kell velük menni. És néha látványosan utálják az új párt.
"A fiatal nők a mai negyvenes-ötvenes férfiakban találják meg azt a stabil egzisztenciát és felelősségvállalást, ami a családalapításhoz szükséges. A kortárs, huszon-harmincas férfiak inkább "fiúk", akik élvezni akarják az életet szingliként, nem akarnak felelősséget vállalni. Sok idősebb, elvált férfi számára kudarc a válás és a család szétesése, így ők nyilván nem egy negyvenes (kortárs) nőt keresnek egy új család megalapításához, gyerekeik anyjának. Ráadásul a fiatal nő (egy ideig még) fel is néz rájuk, tiszteli bölcsességüket, tapasztalatukat... ez is imponáló lehet számukra. Tehát a fiatal nő-idősebb férfi igényei kölcsönösen egymásra találnak."
A pszichógus szerint a pár mindkét tagja mást vesz ki a kapcsolatból. Bölcsesség, türelem, stabilitás van az egyik, fiatalság, pezsgés, az idő múlásának lassítása a másik oldalon.
Ezek azonban rendszerint kevéssé egyenrangú kapcsolatok. Az idősebb a bölcsességét, egzisztenciáját, a fiatal vonzerejének tőkéjét adja beléjük, ám valamelyiken mégis alárendelődnek pár év múlva.
Ezen típusú kapcsolatoknál gyakran megjelenik, hogy a fiatal nő elvált szülők gyerekeként nőtt fel.
"Nyilván a normális család iránti vágy, a gyermekkorban elhagyó apa vagy anya megtalálása is mozgatja az ilyen kapcsolatokat. Korrekciós választás is lehet, ahol az idősebb szinte "felneveli" fiatalabb partnerét. Később hátrány, hogy túl ezen az idealizálási fázison, a kapcsolat kihűlhet, hisz ki tudna tartósan szerelmes lenni, fogadott "szülőjébe"." – mutat rá Geist Klára az egyik legvalószínűbb buktatóra.
Ezek a kapcsolatok azonban egyéb veszélyeket is rejtenek magukban.
hirdetés
Veszély lehet, ha a felek eltérő életciklusa miatt igényeik feloldhatatlanul különböznek. A fiatal élni akar, az idősebb már nyugalomra vágyna. A fiatal gyermeket akar, az idősebb férfi viszont nem akar már új családot. Később az is felmerül, hogy a fiatal tud-e majd felelősséget vállalni, támaszként jelen lenni idősebb partnere mellett? 10-15 év korkülönbségnél ráadásul már megjelenik a generációs ellentét is.
Persze ezen típusú kapcsolatok is sokáig működhetnek, de időnként kompromisszumokat kell hozni értük. Ha adottak a közös célok, közös kedvtelések, akkor van erőforrás, ami elegendő hajtóerőt biztosíthat a jövőre is.
hirdetés
Elveszett harmónia
Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.
A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.
Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.
Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.
Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.
Ha Fabulon, akkor Pataki Ági: a modellből lett üzletasszony nevét azonnal rávágja mindenki. A sikerhez azonban nem csak rá volt szükség, amint az A bőre őre című kiállításból kiderül – fenti videónkban Mayer Kitti kurátor is erről beszél.
Tömegesen pusztulnak az élőlények a Körtvélyesi-holtágon. Az ok a rendkívül magas vízhőmérséklet, amiben oxigénhiányos állapot alakul ki, a halak és kagylók pedig egyszerűen megfulladnak.
A nyár a szabadtéri sütögetések, kerti partik időszaka, de akár ételmérgezést is okozhatnak a nem megfelelő higiénés körülmények. A hatóságok figyelmeztetnek a szabályok betartására.
A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?
Európa-szerte rekordokat dönt a hőség, a kontinens számos pontján vízhiánnyal, kiszáradó folyókkal és perzselő nappalokkal küzdenek az emberek. Az extrém időjárás a természetet is súlyosan érinti, és Magyarországon is sorra érkeznek a hírek az aszály pusztításáról. Legújabban Tinnyéről is.
A szlovén tengerpart egyik legnépszerűbb üdülővárosa, az olasz és a horvát határtól nagyjából egyforma távolságra fekvő Portorož ma is méltán viseli a „Rózsák Kikötője” nevet. A város parkjaiban és tengerparti sétányain több mint 120 rózsafajta bont szirmot, köztük az a különleges fajta is, amelyet kifejezetten Portorož számára nemesítettek.
Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.
Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.
Nyaraláskor lehetünk fizikailag akármennyire messze a munkahelyünktől, ha nem alkalmazzuk a digitális detoxot, ugyanolyan fáradtan térhetünk haza, ahogyan elutaztunk. Ezekkel a lépésekkel könnyebben le tudod tenni a telefont, és a valódi feltöltődésre koncentrálhatsz.
A tartós orrdugulás mögött sokszor nem megfázás vagy allergia, hanem komoly elváltozások állnak. Ha nem kapsz levegőt, az a teljesítményt és az alvást is ronthatja.
A hőség mellett a nyarak kihívása egyre inkább a vízhiány is. Ez ellen azonban a kertben fel lehet lépni néhány olyan módszerrel, amit nagyanyáink is előszeretettel alkalmaztak, és néhány modern megoldás is a segítségünkre lehet.
Két gócpontja is van hazánkban egy olyan halálos kimenetelű betegségnek, ami akár 10-15 éven keresztül láthatatlanul pusztítja szervezetünket. A szakértő az alveoláris echinococcosis veszélyeire hívta fel a figyelmet.
A nassolnivalók többnyire egészségtelenek, de léteznek kifejezetten jótékony alternatívák is. Ezek között van a görög joghurt és a skyr is, amelyek magas fehérjetartalmuk, valamint a bennük lévő probiotikumok és más tápanyagok miatt az agy, a belek és a szív számára is előnyökkel járnak.
Tévhit, hogy a nyári intim fertőzéseket a természetes vizekben fürdőzés vagy az épített strand okozza. A vizes fürdőruha és annak viselése az igazi probléma.
Rengeteg olyan élőlény létezik, amelynek kifejezetten furcsa a neve. Sokszor azt sem könnyű eldönteni, hogy vajon állatról vagy növényről van-e szó – most ilyenek közül választottunk ki tízet.
Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.
Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.
Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.
Kevés ellenfél tudta igazán megingatni Julius Caesar hírnevét a csatatéren. A római hadvezér a Kr. e.-i első század közepén sorra aratta győzelmeit a mai Franciaország területén, és sokáig úgy tűnt, semmi sem állhat hódításai útjába.
A brit származású Jane Birkin ikonná vált zenében, filmben és divatban – számára azonban legalább ennyire meghatározó volt az anyaság. Három lánya közül mindegyik más-más irányba indult el, mégis közös az örökség, melyet édesanyjuktól kaptak.