Így cseréljen tampont mobilvécében

Olvasási idő kb. 2 perc

Menstruálni fesztivál alatt szívás, de azért egész jól menedzselhető.

Nem kis bonyodalmat tud okozni, ha az ember fesztiválozik és menstruál. Még akkor is, ha valaki nem szenved görcsöktől, vagy nem folyik a vére, mint a Niagara, kétségtelenül megnehezíti a helyzetet.

A Sziget hiába fejlődött az elmúlt évek alatt, a ToiToiokban a higiénia még mindig a reggeli takarítás után élvezhető igazán, de Ozorán, ahol csak hideg víz van, tud igazán nyomasztó lenni a dolog.

Fotó: Galambos Máté / Index

Nyilván nem kell túldimenzionálni a dolgot, létezik ma már direkt úszásra tervezett tampon, a betétek választéka is meglehetősen széles, és akkor még nem beszéltünk a menstruációs kehelyről vagy egyéb alternatív verzióktól. A nőgyógyász a betét mellett tette le a voksát, de vannak helyzetek, amikor az orvosi javaslatokat felülírja az élet.

Azok, akik fogamzásgátló tablettát szednek, viszonylag könnyen tudják szabályozni a ciklusukat, de ennek rendszeres alkalmazása erőteljesen ellenjavalt. A gyógyszert annyi nappal kell tovább szedni, ahány nappal el akarjuk tolni a vérzést. Többfázisú tabletták esetén az utolsó fázis tablettáit kell továbbszedni a megfelelő napig. Ezután kell szünetet tartani. Vannak persze házi módszerek is, néhány bevált használóinak, néhány nem.

Hüvelygyűrű esetén az új gyűrűt kihagyás nélkül kell felhelyezni, és akár három hétig is bent tartani, illetve bármikor előbb kivenni, ha csak eltolni akarja a vérzést, és nem teljesen kihagyni egy ciklust.

Azok, akik nem használnak hormonális fogamzásgátlást, nem sokat tehetnek az ügy érdekében. Érdemes egységcsomagot csomagolni, bármilyen hülyén is hangzik, amibe kerül tampon, tisztasági- és egészségügyi betét, nedves babakendő, alkoholos kézfertőtlenítő és zsebkendő. Akiknek erős a vérzésük, azok ebben az időszakban próbálkozhatnak vérzéscsillapítóval (vényköteles, szakorvos írja fel), vagy palástfű teával/cseppel, ami szintén vérzéscsökkentő hatású.

Fotó: divany

Aki nem használ rendszeresen, annak is ajánlott az applikátoros tampon beszerzése, mert így elkerülhetőek azok a fertőzések, melyeket a nem megfelelő higiénia okoz. Aki tudja, hogy érzékenyebb, az használjon probiotikus tampont ebben a pár napban. A tamponokat ilyenkor is ajánlott maximum 4 óránként cserélni, mellé pedig tisztasági betétet használni. Korábban megnéztük, hogy mit tudnak a tamponok és a betétek, hátha így könnyebb a választás.

Akik ódzkodnak a tampontól, kénytelenek lesznek betétet használni. Ma már ebből is léteznek olyanok, melyek képesek megakadályozni a vér bomlásából adódó szagokat. Az anionos csíkkal ellátott betéteket ugyanúgy kell használni, mint sima társaikat.

A higiéniára törekvésen kívül nem sokat lehet tenni, ilyenkor jön jól a nedves törlőkendő, meg az alapos kézfertőtlenítés. Aggodalmaskodásnak tűnik a dolog, de jobb megelőzni a problémákat, mint egy jó kis betegséget összeszedni. És igazából sokszor egy bokor – ahol nyilván nem hagyjuk a használt betétet/tampont – a legjobb választás, hiszen ott vélhetően nem kell lepacsiznunk sokszáz nő baktériumaival, gombáival.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.