Így nem lesz rémálom a tavaszi nagytakarítás

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Éljen, itt a tavasz. És jaj-jaj, valamikor túl kell esni a tavaszi nagytakarításon. Néhány tipp, agglegényeknek és háziasszonyoknak, amivel ha nem is az élvezetek netovábbja, de legalább könnyebb lesz a takarítás.

Legyen rá időpont

Az ideális férj

A közelgő nagytakarításra jobb lelkileg felkészülni, és nem hagyni, hogy baljós árnyként lebegjen az ember feje felett. Éppen ezért tűzzük ki az időpontot. Mondjuk legyen jövő szombat. Az addig tartó idő pedig lehet a ráhangolódás időszaka.

Akinek van férje (olyan, aki hajlandó ablakot mosni), az neki is jó előre szóljon. Senki nem örül, ha az utolsó pillanatban szembesítik azzal, hogy a tervezett szombati matiné-nézés helyett ablaktisztítás lesz a program.

Más típusú férjek bármit megtennének azért, hogy ne kelljen otthon maradniuk a kritikus időpontban. Ezt is ki lehet használni, ilyenkor az embernek nagyobb esélye van, hogy az egyébként nyűgös teendőknek (hétvégi nagybevásárlás, a kocsi mosóba vitele, állatkert a gyerkőcökkel) életünk párja a megszokottól eltérő módon, nagy lelkesedéssel áll majd neki.

Hihetetlen, de még ennél tovább is lehet tetézni a dolgokat, amik segítik a takarításra való ráhangolódást. Végtére is nem a fogyasztói társadalom fogaskerekei között őrlődünk? Dehogynem.

A kitűzött nap előtt menjünk el egy nagyobb üzletbe, és vásároljunk be szuper takarítószer újdonságokból. Ezek tavasszal amúgy is el szokták lepni az üzleteket, (mindegyiket úgy hirdetik, hogy szinte magától kitakarít) és biztosan mindenki talál valamit, ami belefér a költségvetésébe, és egy kis örömöt varázsol a takarításba.

Vannak, akiket az új takarítószerek motiválnak

Legyen tervünk

Ez hülyén hangzik, miért kellene olyan alapvető dolgokat is megtervezni, mint a takarítás. De terv nélkül az ember könnyen jár úgy, ahogyan én szoktam, hogy észreveszek ezt is azt is, belekezdek a fiók selejtezésbe, a téli-nyári ruhák átpakolásába, közben odateszek egy mosást, és hipp-hopp máris délután van, de még egyetlen szoba sincs teljesen befejezve. Hát ezért kell a terv.

A tervben érdemes leírni, hogy mi az, amivel mindenképpen végezni akarunk. Ha nagy munkák várnak, mint ajtó-ablakmosás, amikről tudjuk, hogy elviszik a nap nagy részét, akkor azok mellé már csak egy alaptakarítást és függönymosást tervezzünk, az este pedig legyen a pihenésé. Így persze több napra nyúlik a takarítás, de legalább nem fogjuk úgy érezni, hogy az egyik hétvégi nap csak a munkáról szólt.

A tervet a lakás méretétől, és a segítő családtagok számától függően célszerű elkészíteni.

Legyen jó zenénk

Takarítás közben semmilyen zene nem ciki

Takarításhoz semmilyen zene nem ciki, sőt. A legjobb alkalom, hogy meghallgassuk kamaszkorunk kedvenc számait. A Modern Talkingtól kezdve az Abbán át bármi belefér, a lényeg, hogy valami olyan legyen amitől jobban megy a munka. A ráhangolódási szakasz jó alkalom rá, hogy letöltsünk néhány számot. Ezen az oldalon remek kis összeállítást hallgathatunk meg, szinte kedve lesz az embernek portörlőrongyot ragadni.

Legyen utána jutalom

Szerintem a sikeresen abszolvált nagytakarítás után mindenki megérdemel egy kis jutalmat. Lehet étterem, mozi, egy új könyv vagy ruha megvásárlása, vagy másnap egy cukrászdázás, kinek mi a legcsábítóbb. Ami biztos, hogy a megfelelő jutalom kitűzése a legtöbb embert motiválja.

Legyen segítségünk

Aki nagyon sokat dolgozik hétközben, vagy csak egyszerűen megengedheti magának, az kereshet hivatásos segítséget is. Kevesen engedhetnek meg maguknak takarítónőt, de talán évente egy-két alkalommal, a nagytakarításkor belefér. Különösen akkor, ha nagyon nagy a lakás. Mindenkinek van olyan ismerőse, akihez jár valaki takarítani, innentől már csak szervezés kérdése.

Kétféle megoldás van, az egyik, ha teljesen rábízzuk az illetőre a takarítást. Ez drágább, de semmi dolgunk nem lesz. A másik, ha ketten állunk neki, a takarítónő a takarítási munkákat, a háziasszony/ember pedig a rendrakást végzi. Sajnos a rendrakás olyasmi, amit általában senki más nem tud megcsinálni helyettünk. Ami biztos, az az, hogy kettesben jobban megy a munka, és a tudat, hogy fizetünk is érte, meggátolja a lazsálást.

Évi két alkalommal hivatásos segítség is beleférhet

Bónusznak pedig itt a 30 napos program

Akármilyen jó is a zene, vagy az új takarítószereink, valljuk be, az egész napos takarítás nem olyan jó buli. A 30 napos program lényege, hogy soha többé nem kell majd nagytakarítani. Minden nap 20 perc és mindig tisztaság lesz. Egyik feladat sem nagy dolog, és sokkal könnyebb így, mint egyszerre mindent elvégezni. Elsősorban nagy lakásos, családos takarítóknak javasolt. Ha valaki egyedül vagy kettesben él egy kis lakásban, az amúgy sem fogja érteni, hogy minek ennyit szenvedni a takarítás körül.

A 30 napos, és egyéb lebontós házimunka programok tetszés szerint alakíthatóak, aszerint, hogy kinek milyen feladatai vannak, ez itt most nagyjából az én rutinomhoz illeszkedik. Őszintén szólva azt nem tudom, hogy mennyire megvalósítható, mert én is csak most fogok belekezdeni. Viszont húsvétra ragyogni fog a lakás.

 1 Konyha: sütő és hűtő kitisztítása. Akinek leolvasztós hűtője van, annak ez több idő lesz, de közben lehet mást csinálni.  16 Ruhák közt, szekrényekben rendet tenni
 2 Konyha: polcok lemosása  17 Konyha: porszívózás-felmosás
 3 Konyha: porszívózás-felmosás  18 Nappali: portörlés-porszívózás felmosás
 4 Nappali: portörlés-porszívózás felmosás  19 Háló és egyéb szobák: portörlés, porszívózás felmosás
 5 Háló és egyéb szobák: portörlés, porszívózás felmosás  20 Fürdőszobák, wc-k alaptakarítás
 6 Fürdőszobák, wc-k alaptakarítás  21  Alkalomszerű feladatok, vagy pihenőnap
 7 Ruhák közt, szekrényekben rendet tenni  22 Nappali rendrakás, minden, ami az alaptakarításba nem fért bele, szekrények teteje, stb.
 8 Fürdőszobai rendrakás, polcok lemosása, egyéb, ami az alapban nincs benne  23 Fürdőszobai rendrakás, polcok lemosása, egyéb, ami az alapban nincs benne
 9 Nappali rendrakás, minden, ami az alaptakarításba nem fért bele, szekrények teteje, stb.  24 Konyha: porszívózás-felmosás
 10 Konyha: porszívózás-felmosás  25 Nappali: portörlés-porszívózás felmosás
 11  Alkalomszerű feladatok, vagy pihenőnap  26 Háló és egyéb szobák: portörlés, porszívózás felmosás
 12 Nappali: portörlés-porszívózás felmosás  27 Fürdőszobák, wc-k alaptakarítás
 13 Háló és egyéb szobák: portörlés, porszívózás felmosás  28 Ruhák közt, szekrényekben rendet tenni
 14 Fürdőszobák, wc-k alaptakarítás  29  Alkalomszerű feladatok, vagy pihenőnap
 15 Háló és egyéb: ami az alapba nem fért bele  30 Háló és egyéb: ami az alapba nem fért bele
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

b.a.
b.a.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.