Az életemet tettem fel a munkámra, rossz vége lett

Zanza!

A munkahelyemen szinte semmilyen visszajelzést nem kaptam, sokszor fogalmam sem volt, jó-e, amit csinálok, nem tudtam meghúzni az egészséges határokat – számolt be egy nevelési tanácsadó. A szakmai kiégés elsősorban a segítő hivatást választókat veszélyezteti, de minden munkamániás beleeshet ebbe a csapdába. A munkától igenis lehet függeni, sőt van olyan, hogy semmi más nem számít. A nőknél még rosszabb a helyzet. Mindent a burnout-szindrómáról.

A munka lehet nagyon kemény drog

A segítő személyek azért veszélyeztetettebbek, mert folyamatos érzelmi megterhelésben élnek, ráadásul általában túlhajszoltak is. Sok segítőnek személyiségéből adódik a túlzott maximalizmus és a teljes odaadás, így válik a munka szimbolikusan droggá - az illető könnyen függőségbe kerül, miközben egyre inkább beszűkül az élete. Az altruista tipusú segítő a saját testi és lelki igényeit teljesen háttérbe szorítja, hogy másokon segítsen, ez az állapot pedig hosszú távon nyilván nem tartható fenn. Amikor a szakmai és a magánélet közötti határvonalak elmosódnak, ott már borítékolni lehet, hogy baj lesz.

Burnout

„A Burnout- (kiégés) szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.”

Csehák Hajnalka pszichológus véleménye szerint veszélyeztetettnek számítanak azok is, akik állandó rohanásban, folyamatos teljesítménykényszer alatt élnek. Az ilyen személy örökké siet, egyszerre többféle dologgal foglalkozik, türelmetlen, versengő természetű, hirtelen haragú. Tökéletességre törekszik, nagy elvárásokat támaszt magával és másokkal szemben. Az állandó stresszben, folyamatos készenléti állapotban szintén fokozódik a kiégés kockázata.

A burnout (kiégés) jelensége régóta létezik, ám annak kutatása alig néhány évtizedes múltra tekint vissza, az elnevezés Herbert Freudenberg nevéhez köthető. A burnout vizsgálata az emberekkel hivatásszerűen segítő kapcsolatban dolgozók (pl.: betegápolók, orvosok, szociális dolgozók) körében kezdődött el, és az érzelmi megterhelés miatt náluk a leggyakoribb, a jelenség azonban bármilyen szakma esetén felléphet.

Volt olyan, hogy beálltam mosogatni

Edit éveken keresztül sikeres és megbecsült nevelési tanácsadó volt, majd a szerelemből totális kiégés lett: „Imádtam a munkám, értelmet adott az életemnek, hiszen rengeteg családnak tudtam segíteni. Állandóan dolgoztam, és amellett, hogy hasznosnak éreztem magam, a szakmában is elismertek. Aztán teltek az évek, egyre nagyobbak lettek az elvárások, egyre többet vállaltam, késő estig dolgoztam, természetesen a magánéletem rovására. Egy idő után kezdtem úgy érezni, hogy kicsúsznak a dolgok a kezem közül: az volt az érzésem, hogy mindenki ugyanazokkal a problémákkal fordul hozzám, én pedig egyre kevésbé vagyok kompetens abban, hogy valódi megoldásokat nyújtsak. Mivel lelkileg kimerültem, és ettől állandó bűntudat gyötört, próbáltam konkrét dolgokat tenni a páciensekért. Volt olyan például, hogy besegítettem a házimunkába egy-egy családnál, csak hogy érezzem, olyan dolgot teszek, aminek van kézzel fogható eredménye.

"Ebben azért nagyon benne volt az is, hogy a munkahelyemen szinte semmilyen visszajelzést nem kaptam, sokszor fogalmam sem volt, jó-e, amit csinálok, nem tudtam meghúzni az egészséges határokat. Egy idő után totális bizonytalanság lett rajtam úrrá, ennek pedig híre ment: az tette be végleg a kaput, mikor már a szakmai hitelemet is elvesztettem. A legszörnyűbb az volt, hogy abban vallottam kudarcot, amire az életem tettem fel, amiben a legjobb voltam. Terápiára jártam, majd újra tanulni kezdtem, így kerültek bennem szépen lassan helyre a dolgok. Ma már más területen dolgozom, nem tértem vissza az eredeti szakmámhoz, de nem is bánom, hogy így alakult."

A burnout stádiumai

  1. Az idealizmus szakasza, melyet a szakmáért való töretlen lelkesedés jellemez.
  2. A második a realista fázis, mikor az illető elkötelezett, együttműködő, de már a távolságtartás és a részvétel egyensúlyának megteremtésén fáradozik.
  3. A stagnálás vagy kiábrándulás a harmadik periódus, ekkor már csökken a teljesítőképesség, az érdeklődés, a nyitottság.
  4. A negyedik a frusztráció szakasza, ilyenkor az érintett már kétségbe vonja saját tudását, hivatása értékét és létjogosultságát is.
  5. Az apátia fázisa az utolsó szakasz, ekkorra már minimumra korlátozódik az interakció, a bánásmód sokszor rideggé, ellenségessé válik, a segítséget az érintett visszautasítja, úrrá lesz rajta a reménytelenség.

A külső megerősítés nagyon fontos lenne

A kiégésnek lehetnek belső, a személyiségből fakadó, valamint külső okai is, illetve leggyakrabban a kettő együtt vezet a burnouthoz. A kiégés sokszor nem csak egyszeri jelenség, hanem olyan folyamat, ami ciklikusan ismétlődhet. Egyrészt be lehet avatkozni a folyamatba, elkerülve ezzel a negatív végkifejletet, másrészt meg lehet előzni a bajt.

Megelőzésében nagy szerepe van a támogató szervezeti kultúrának is. „Fontos, hogy a személy a munkájával kapcsolatban megélhesse saját jelentőségének érzését, autonómiáját, a szakmai fejlődés lehetőségét, megkapja az anyagi és erkölcsi megbecsülést – magyarázza Csehák Hajnalka. – A munkahelyi megbeszélések, szakmai továbbképzések, konzultációk, a szakmai túlterheltség szabályozására bevezetett rendszerek csökkentik a kiégés kockázatát. Támogatni kell a munkatársak közötti segítő kapcsolatok kialakulását. A rugalmas terhelés, a megfelelő szabadságolási rendszer kialakítása szintén csökkentik a kockázatot.”

Mi leszel, ha nagy leszel?

Manapság már egyáltalán nem ritka jelenség a pályamódosítás, sok olyan extrém esetről hallani, mikor egy befutott pénzügyi tanácsadó hirtelen besokall. Ennek általában az az oka, hogy az illető egész egyszerűen nem a megfelelő pályát választotta, az egykori rossz döntés pedig társadalmi vagy családi nyomás alatt született. A kiégés megelőzésében fontos tényező a foglalkozásválasztás átgondolása, tudatosítása, bármilyen nehéz is szembesülni azzal, hogy esetleg nem a megfelelő helyen vagyunk.

Csehák Hajnalka azt mondja, az önismeret, az önreflexió és a tudatosság elengedhetetlen a kiégés elleni védekezésben. „Fontos, hogy feltárjuk a személyes motivációkat, attitűdöket, és hogy az önmagunkról kialakított kép valódi legyen. A hivatás és a magánélet határait pedig nagyon szigorúan meg kell húzni. Fel kell ismerni, melyek azok a helyzetek, amelyekben a túlterheltség jelei fellépnek, és felül kell vizsgálni a mindennapi rutinokat is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy időt szánjunk a pihenésre, kikapcsolódásra. A pihenőidőt érdemes tudatosan beépíteni a napi programba, a hosszabb szabadságot pedig úgy kialakítani, hogy valóban regenerálódást, feltöltődést jelentsen. Aki szereti a munkáját, és sokáig akarja csinálni, annak tudomásul kell vennie, hogy jóból is megárt a sok.”

A kiégést azzal is elkerülhetjük, ha kilépünk a számunkra nem megfelelő munkahelyről. Öt-hét évenként egyébként is ajánlott a szakmai szerepváltás, de a nyugaton jellemző „alkotó évek” beiktatása szintén segít a burnout elkerülésében, a töltekezésben. Azt azonban fontos tudni, hogy a körülmények változása nem oldja meg a személyiségbeli problémákat, csak átmenetileg hoz enyhülést. Nagyon fontos a folyamatos tanulás is, illetve, hogy új szerepekben, számunkra ismeretlen helyzetekben mérethessük meg magunkat, ezzel megtörve a mindennapok monotóniáját.

Ismerd fel a bajt

Testi tünetek: feszültség, fáradtság, fejfájás, testsúlyváltozás, alvászavarok, pszichoszomatikus megbetegedések (pl.: magas vérnyomás, táplálkozási zavarok, fekélybetegség).

Pszichés tünetek: ingerlékenység, cinizmus, az emberi kapcsolatok minőségének megromlása,a munkahelyhez, kollégákhoz való negatív viszonyulás, serkentő- és nyugtatószerek fokozott használata, betegállományba vonulás, a teljesítőképesség csökkenése, az elköteleződés csökkenése, indokolatlan szakmai önértékelési zavar.

A nők egyéni szinten élik meg a társadalmi krízist

A nemzetközi vizsgálatok eredménye szerint a nők (főleg a segítő foglalkozású nők) fokozottan veszélyeztetettek a kiégés szempontjából. Csehák Hajnalka szerint a nők nagy többsége a házimunka és a család ellátása során segítő tevékenységet végez.

Fotó: Roberto Condado
Fotó: Roberto Condado

„A nők a tradicionális értékeket, elvárásokat igyekeznek összeegyeztetni az új öntudatukkal, és amikor ez nem sikerül, akkor magukat hibáztatják. Míg a családi normák továbbra is a másokról gondoskodó nőket részesítik előnyben, addig a piac nyilván az önálló, kreatív, sikeres munkaerőt igényli. Ezt a tudathasadásos állapotot még nem sikerült társadalmi szinten feloldani, a nők azonban ezt nyilván nem szociális, hanem személyes krízisként élik meg. A társadalom, a munkahely és a család mind-mind ezt az önfeláldozó típusú magatartást várja el a nőktől, ami mellett saját magunkra nem marad idő. Ebbe pedig előbb-utóbb sokan belerokkannak fizikailag vagy pszichésen”.

A kiégés egyes szakaszaiban még könnyebb „visszahozni” az illetőt, de ha már bekövetkezik a totális apátia, amihez pszichoszomatikus tünetek is társulnak, akkor már muszáj terápiára járni. A terápiás kapcsolat nem instant megoldást nyújt, hanem feltérképezi azokat a személyiségjegyeket, amik a kiégéshez vezetnek. Mindegy, hogy milyen munkakörben dolgozunk, az őrült pörgésben és versenyben a magánélet és a szakmai élet közötti ballanszírozás egyre nehezebbé válik.

Szerző: Sudár Györgyi

Blogmustra