Alkalmitól az örökké tartóig: 12 párkapcsolattípus, ami 2021-et jellemezte

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Régi és új párkapcsolati kifejezési módok tarkították az idei évet. Tudd meg, te melyik trendi kapcsolattípusba tartozol!

A párkapcsolatok szabályai és definíciója is sokat lazult, nemcsak hogy 100 évvel ezelőtthöz, de 2010-hez képest is. Manapság már több árnyalata van a romantikus kapcsolat kifejezésének, már nem az elkötelezett monogámiát jelenti egyértelműen. Korábban írtunk már arról, hogyan randiznak a digitális bennszülöttek, most vessünk egy pillantást arra, milyen típusú kapcsolatokat tett trendivé a 2021-es év a Woman's Day cikke szerint.

1. Monogámia

A monogám kapcsolatok a normatív, klasszikusan párkapcsolatnak vett romantikus kapcsolat. Két ember elköteleződését jelenti egymás felé érzelmileg és szexuálisan. Ezek a párok tipikusan a „kapcsolati mozgólépcsőn” masíroznak Tarynn Dier terapeuta szerint, akik a „szerelem után a házasság következik” útján járnak.

Fotó: NeoLeo / Getty Images Hungary

2. Nonmonogámia

A nonmonogámia gyűjtőfogalma az összes olyan kapcsolatnak, amelyekbe etikusan több mint két partner szerepel. Ennek lehet szexuális szerepe (pl.: nyitott kapcsolat) vagy romantikus szerepe (pl.: poliamoria, vagyis többszerelműség). Mindegyik esetben az összes résztvevő beleegyezésével alakítják ki a nonmonogám kapcsolódást, csak úgy, mint a monogám kapcsolat résztvevői. A nonmonogám kapcsolatok általában nem követik a „kapcsolati mozgólépcső” mintát, de ugyanannyira komoly kapcsolatok ezek is, mint a monogám kapcsolatok.

3. „Kink”

A „kink” angolszász szó, amely olyan szexuális fantáziára utal, amely eltér az általános, vanília szextől. Rengeteg ilyen nem szokványos szexuális fantázia létezik, amelyek közül a monogám és nonmonogám kapcsolatban résztvevők válogathatnak. Egy a fő, hogy bizalmon alapuljon az új szexuális kaland. Dier szerint nemcsak a fájdalom és gyönyör érzetéről szól a kink, hanem arról a közelségről és gyönyörű kötődésről, amelyek összekötik a partnereket. A kink szorítkozhat az együttlét időtartamára, de akár egész napon át tartó dinamika is lehet, amely betartja az előre egyeztetett szerepeket és szabályokat.

Fotó: LewisTsePuiLung / Getty Images Hungary

4. Távkapcsolat

A távkapcsolat nem új keletű dolog, mindenki számára ismerősen hangzik ez a szó. Arra a helyzetre utal, amikor a kapcsolat tagjai fizikailag nem ugyanazon térségben tartózkodnak, tehát ritkán tudnak találkozni. Ez a felállás gyakran csak átmeneti, de vannak párok, akiknél permanens.

Manapság sokkal könnyebb élénk kapcsolatban maradnia a pároknak a különböző videotelefonálási lehetőségeknek és a közösségi médiának köszönhetően. Ugyanakkor így is nehézséget jelenthet megélni a kapcsolódás élményét, mivel megszűnnek, vagy ki sem tudnak alakulni a hétköznapi közös pillanatok dr. Andrea Bonoir klinikai szakpszichológus szerint.

5. „Rebound”

A „rebound” a „visszapattanó” kapcsolódást jelöli: azt a kapcsolatot jelenti, amelybe nem sokkal egy előző kapcsolat vége után ugrik valaki, amikor még vélhetően nem dolgozta fel a szakítással járó érzelmeit. Pontosan a szakítással járó negatív érzések ellökésére, elnyomására szolgál a rebound kapcsolat, hogy ne kelljen megélni a fájdalmat, a gyászt és a sértettséget. Általában félrekommunikált helyzetekből fakad, amikor nem világosak az elvárások, amikkel a felek belemennek ebbe a kapcsolati formába. Általában nem jól végződnek és nem is gyógyítják be a vérző szíveket.

6. Barátság extrákkal

Ahogyan a kapcsolat nevéből is látszik, ez a kapcsolódás barátságon alapul, amelybe alkalmi szex is keveredik. Így egyszerre kínálkozik lehetőség a szexre és a barátságos partnerre is az elköteleződés elvárása nélkül. Ennél a kapcsolódási formánál érdemes éles határokat lefektetni a legelső pillanattól kezdve, hogy valóban könnyed és szórakoztató maradhasson ez a felállás.

7. JFN, „Just for Now”

A „Just for Now” körülbelül azt jelenti „csak mostanra”. Ebben a kapcsolatban a felek nem kívánnak hosszú távon elköteleződni egymás mellett, csupán egy alkalmi romantikus kapcsolódásra vágynak. Ha nem beszélik meg őszintén a határaikat, könnyen rossz vége lehet.

Fotó: bojanstory / Getty Images Hungary

8. Együttélés

Megesik, hogy miután lecsengett az összeköltözés mámora és beköszöntenek a szürke hétköznapok, a kapcsolat is kihűl, mégsem költöznek szét a kapcsolat tagjai, innentől kezdve pusztán lakótársakká válnak, ha nem sikerül visszatalálniuk egymáshoz. Annak, hogy miért laknak továbbra is együtt, különböző okai lehetnek, például a válás és a nonmongámia stigmatizáltsága, vagy csak nem akarják megélni a kapcsolat felbomlásával járó érzelmi hullámvasutat.

9. Független kapcsolat

A független kapcsolatot dr. Marisa T. Cohen olyan kapcsolatként definiálja, amelyben a partnerek megélhetik autonómiájukat, külön hobbikat, célokat érdeklődési területeket járnak körül, amelyeket csak abban az esetben osztanak meg párjukkal, amikor azt ők szeretnék. Biztonságérzetet és kényelmet jelenthet a tudat, hogy bár van egy közös életük is, azért a másiktól független életük is megmarad.

Ügyelni kell arra, hogy a „mi” helyét ne váltsa fel az „én” – inti az olvasókat Cohen. Mivel ugyan jó dolog az egészséges mértékű függetlenség, mégis segítségünkre lehet egy partner jelenléte életünkben, hogy könnyebben elérhessük céljainkat.

Hogy mi pontosan a különbség a független kapcsolat és az egészséges kapcsolat között, nem derül ki a cikkből, de gyanús, hogy az egészséges kapcsolat kapott új nevet a független kapcsolat kifejezés megszületésével.

Fotó: AndreyPopov / Getty Images Hungary

10. Társfüggőség

Egy kapcsolat keltheti azt az érzetet, hogy elevenen elnyeli az embert, amelyben elveszik a személyisége is. A kapcsolat során természetes módon egyre jobban összefonódik az emberek élete, de ha már túlságosan egymásra támaszkodnak és nem tudnak egymás nélkül funkcionálni, akkor társfüggőségről van szó.

11. Mérgező kapcsolat

Ebben a kapcsolati dinamikában egy vagy több partner sérül. Ehhez vezet többek között a titkolózás, hibáztatás, a neheztelés, a másik semmibevevése, elítélése és az irányító viselkedés.

12. Bensőséges kapcsolat

Legyen szó monogám vagy nonmonogám kapcsolatról, a bensőséges kapcsolatban kiegyensúlyozottnak, támogatottnak érzik magukat a partnerek, és biztonságban érezhetik magukat. Nyílt kommunikáció (különösen, amikor nem értenek egyet), egymás bátorítása céljaik elérésében és a belső gondolatok és érzések felszabadult megosztása jellemzi. Annak a megélése, hogy a másik meghallgatja, látja és értékeli párja minden oldalát és részét.

Ezek voltak 2021 legjellemzőbb kapcsolati formái. Vajon 2022-ben felülkerekedik valamelyik?

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.