Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tudom, elvileg kedvességből adod. Valójában azért, hogy kérdés nélkül tegyem, ami szerinted a dolgom.
Tudom, hogy kedvességből adod. Mert azt tanultad, tisztelni kell a nőt. Ha pedig tiszteled, virágot adsz nőnapon. Virágot a virágnak. Gondoskodást a gyámoltalannak. Figyelmet a gyengébb nemnek.
Persze anno az egész nem innen indult, a nőnap eredetileg a női egyenjogúságért folyó harcról szólt. Az óvodai mondókák és az elmúlt évszázadban felhalmozott nőnapi verskészlet alapján azonban ma nem ezért jár virág. Nyilván nem. Ha még mindig erről szólna az ünnep, akkor virág helyett azonos munkáért azonos bér járna. És nem csak nőnapon. A köszöntőkből úgy tűnik, ma a virágot azért kapjuk, mert szépek vagyunk, törékenyek, mert szültünk, gályázunk a családért, mert dolgozunk, és közben végezzük a házimunkát.
A virág tehát elismerés azért, mert tesszük, ami a nő dolga.
Mondhatni azért, mert beteljesítjük a női princípiumot, mert felvállaljuk, megéljük és elfogadjuk azt a szerepet, amit készen kapunk a társadalomtól. Azt a szerepet, ami gyerekkorunk óta ott lapul minden rózsaszín hajgumiban, műanyag kiskonyhában, a sorsát passzívan kiváró királylány történetében. A szerepet, ami ott van a szülő féltő tekintetben, minden ilyet a lányoknak nem illikben, minden hagyd csak, ezt a fiúk jobban tudjákban. Benne van mindenben, amit szinte automatikusan közvetít felénk a családunk, a pedagógusaink, a barátaink, a munkatársaink. Benne van mindenben, amit a hagyomány és az érték szavakkal szentesítünk. Mindenben, amit mi is mutatunk a gyerekeinknek. Hiszen mind tudjuk, hogy milyennek kell, vagy legalábbis milyennek kellene lennie egy nőnek.
Mindez annyira természetesen, észrevétlenül szívódik belénk, hogy a KDNP tagjainak fel sem tűnik. Ezért írhattak felháborodott levelet az ELTE-nek arról, hogy mekkora balgaság az a gender szak, hisz csak “biológiai nemek vannak, nem társadalmiak".
Társadalmi nemi szerepek azonban nagyon is léteznek.
Ahogy ezt írom, felébred az óvodás fiam. Itthon vagyunk, középfülgyulladása van. Kicsoszog a szobájából, és elmeséli, hogy egy ördögről álmodott, de az egész hülyeség volt, mert az ördög lánynak nézett ki. Pedig az ördögök fiúk. A lányok mindig angyalok.
Szóval, társadalmi nemi szerepek nagyon is léteznek.
Ezek a szerepek pedig alattomosak. Alattomosak, hiszen rejtettek, így meg sem kérdőjelezzük létjogosultságukat, miközben számtalan kárt okoznak. A szerepeink ugyanis behatárolják nemcsak az elfogadható viselkedések, de az elfogadható érzelmek körét is, megszabják, mit tehetek, hogyan érezhetek, mit gondolhatok, és ezzel azt is, milyen lehetek. A készen kapott szerepek olyan valóságot kreálnak, amelyben tényleg nincs esélyem másnak lenni. Nincs esélyem élni a saját életem. A társas környezet elvárásai, reakciói, pozitív és negatív visszajelzései pedig észrevétlenül benne tartanak a valamiben, amit nem én választottam, ami nem rólam szól, amit készen kaptam. Pedig soha nem kértem. Soha nem tettem érte vagy ellene semmit. Az egész készen adatott.
Nőnapon ezt a szerepet stabilizálod, ezt betonozod be, e köré vonsz védőfalat virágból és csokiból. Mindezt persze látszólag kedvesen, jóindulattal. De miközben te elvileg csak kedves vagy, csak tiszteletet akarsz kifejezni, fenntartod a rendszert. Benne tartasz a szerepemben. Egy szerepben, amit ha nem kérek, talán te sem leszel már olyan kedves, és amit olyan arcok is támogatnak, mint Janusz Korwin-Mikke lengyel politikus, aki a múlt héten az Európai Parlamentben fejtette ki, miért kell kevesebbet keresnie egy nőnek. Az érvelése tiszta volt: gyengébbek, kisebbek és kevésbé intelligensek vagyunk, mint a férfiak.
Ez a megnyilvánulás nyilván a szexizmusnak olyan szélsőséges formája, amire reagálni sem érdemes. Mégis nehéz megállni.
Szóval nem, nem kérek virágot, köszönöm. Nem kérem a készen kapott szerepem. Ne akard, hogy jól érezzem magam benne, és kérdés nélkül tegyem a dolgom.
Nem fogom. Ahogy más sem itt a szerkesztőségben.
Ma mindenki arról írt, ami eszébe jutott a nőnap kapcsán. Van, aki a női képességeket, van, aki a női érdeklődést érintő sztereotípiákat dönti ma le. Van, aki megmutatja, hogy egy nő sem gyenge és tehetetlen, van olyan is, aki a divatszakmából hoz példákat a női egyenjogúságért folytatott harcra, és akad, aki végigveszi hogyan lehet a nőknek is élvezhetővé tenni egy férfias műfajt. Erről szól 2017 nőnapján a Dívány. Meg arról, amit tőletek tudtunk meg az otthoni is munkahelyi létről.
Mi ezt adjuk ma, és nem, nem kell a virág cserébe. Ha mindenképpen adni akarsz, add olyannak, akinek valóban hálás vagy valamiért. Aki azért érdemli meg a figyelmességet, amilyen ember, és nem azért, amilyen szerepet húzott rá a társadalom.
