Ő iszik, én segíteni szeretnék rajta

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mit tehet az ember, ha egy függővel él együtt? Mivel segíthetünk, és mivel rontunk a helyzeten? Addiktológus szakértőnk válaszol.

A függőséggel kapcsolatban többnyire azt képzeljük, hogy az érintett egyszemélyes monodrámája. Ez részben igaz is, hiszen saját leépülésében és felépülésében is a szenvedélybeteg játsza a főszerepet, ugyanakkor mind a leépülésben, mind a felépülésben akadhatnak segítői. Régi mondás szerint „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve”, és erről nem érdemes megfeledkezni akkor sem, ha egy szenvedélybeteggel állunk szemben. Olykor a segítő szándékkal megcselekedett reakcióink ellentétes hatást érnek el és nem jut előbbre sem a szenvedélybeteg, és mi magunk sem. A hibás segítségnyújtás csapdájába nemcsak a családtagok eshetnek, de hivatásos segítők és jószándékú önkéntes aktivisták is. Mik a leggyakrabban elkövetett segítői hibák? Hogyan ne segítsünk?

A segítség útvesztői

„Hogyan tudnám segíteni őt?”- hangzik el gyakran a kérdés a szenvedélybeteg hozzátartozója részéről, akkor, amikor ellátásba kerül a szeretett személy, aki függő. Többnyire kiderül, hogy egy ilyen kétségbeesett hozzátartozó már számos lépést megtett a szerhasználat visszaszorítására, megelőzésére vagy fékezésére, ezek a taktikák azonban többnyire sikertelennek bizonyultak. Arra a következtetésre juthatunk, hogy ezek az eszközök hatástalanságuknál fogva elvethetőek. Lássunk néhányat a sikertelen segítői praktikák közül!

Résen lenni, kézben tartani az eseményeket mindenáron

A cél tehát a szerfogyasztás megakadályozása. Tapasztalatok szerint azonban nem vagyunk előbbre, ha ez csupán a hozzátartozó célja, és nem az érintetté. Nyomozás, a fogyasztás számonkérése, az alkoholos lehelet ellenőrzése, az ital kiöntése, alkoholos üvegek keresgélése a közös otthonban, az italos üveg vonalkázása az elfogyasztott mennyiség ellenőrzése céljából: ezek mind-mind olyan tevékenységek, melyek alá-fölérendelt viszonyba rendezik a függőt és hozzátartozóját. Felnőtt és gyermek szerep rajzolódik ki, ami mindkét felet méltatlan helyzetbe hozza.

A függő számára ez egyfajta sértettséggel, daccal járhat, ez valóban olyan játszma, amiben valaki nyerésre áll, míg a másik fél vesztésre. De ezzel együtt megjelenhet a bűntudat, a kínzó érzést pedig újbóli szerfogyasztással tudja enyhíteni a függő. Az állandó veszekedések szintén ürügyként szolgálhatnak a szerhasználatra. Az elvárásoknak való megfelelés képtelensége, a tehetetlenséghez társuló önsajnálat egyaránt fenntarthatja a szerhasználatot. Végül is a hozzátartozó a legkedvesebb játékszerétől akarja őt megfosztani, ezt élheti át a függő. Az alkoholista játszma elmélete ezt a típusú segítőt az üldöző jelzővel illeti. Ha elfogadjuk, hogy a függőség betegség, akkor nem várhatjuk el a hozzátartozótól a gyógyítást, de a függőtől sem várhatjuk el a gyógyulást anélkül, hogy ezzel kapcsolatban megfogalmazódjon a saját elhatározás és a felépülési szándék.

Fenyegetőzni, következetlennek lenni, következmények nélküli kijelentéseket tenni

„Ha továbbra is iszol, elválok tőled!”-ilyen és ehhez hasonló kijelentések gyakran hangzanak el anélkül, hogy valós következményt vonnának maguk után. Ideig-óráig hatásosak lehetnek az ehhez hasonló feltételek, ami azt az illúziót keltheti a hozzátartozóban, hogy valós segítséget jelentett az ő kemény szeretete. A kemény szeretet azonban felpuhul, ha nem tarjuk magunkat az általunk lefektetett szabályokhoz. Kijelentéseink egyfajta infláció alá esnek, erejüket vesztik, hiszen az a tapasztalat alakul ki a függőben, hogy a szerhasználat fenntartható anélkül is, hogy sorsfordító következmények következnének be.

A kapcsolat mindeközben súlyos sérülést szenved, a fenyegető és a szabályt felrúgó egyaránt sérülést okoz a másik számára. Mindezzel ellentétben eredményes lehet és érett segítői attitűdre utal, ha a hozzátartozó a saját jóllétét szem előtt tartva vállalható, megcselekedhető szabályt állít fel, amihez saját maga is következetesen ragaszkodik. Amennyiben a szenvedélybeteg felrúgja a megegyezést, a megbeszéltek szerint jár el, anélkül, hogy engedményeket tenne.

Kiradírozni a negatív következmények, korrigálni az elkövetett hibákat

Ez a típusú segítség akkor jelenik meg, amikor a hozzátartozó rendezi a szerencsejátékos adósságait, vagy éppen a kocsmában felhalmozott tartozásokat. Ugyanez jellemző akkor, amikor apró hazugságokba bocsátkozunk: felhívjuk a főnököt, hogy megbetegedésre hivatkozva kimentsük a szer hatása alatt álló vagy másnapos szenvedélybeteget a munka alól, jelezzük a kéretlen látogató vagy telefonáló felé, hogy az illető nincs otthon, pedig a függő éppen szerhatás alatt áll a másik szobában.

Az alkoholista játszma elmélete szerint a megmentő típusú segítő tesz ilyet, ez azonban tartós változást nem hoz. Sőt, a függő nem fog szembesülni saját tetteinek következményeivel és nem lesz érve a változtatás mellett, ha minden negatívum alól tehermentesül. Előfordulhat, hogy a hozzátartozó maga is szégyent él át a szeretett személy függősége miatt, és ez hozzájárul a hazugságokhoz. Többnyire ezek a füllentések lelepleződnek viszonylag hamar, így a függő, a hozzátartozó és a szűkebb-tágabb környezet szereplői egy színjátékban találják magukat ahol tapintatból mindenki cinkosan hallgat a nyilvánvaló nehézségekről, miközben elmélyülnek a problémák.

Kiszolgálni, gyámolítani

Ez tulajdonképpen az első típusú segítés megszelídített változata, de a megmentő szerepével jár együtt. A függőség esetében valóban betegségről beszélhetünk, ugyanakkor nem célravezető betegszerepbe szorítani a függőt és babusgatással, a feladatok és a felelősség átvállalásával inkompetensként kezelni a szenvedélybeteget. Ez sok esetben szól a bizalom hiányáról vagy a visszaeséstől való félelemről.

Csatlakozni, együtt szert fogyasztani

Egy megmentő típusú segítő ilyet is tehet, a kudarc azonban garantált. Ettől nem fog kevesebbet inni vagy kevésbé anyagozni a szenvedélybeteg fél. Nincs olyan edukatív haszna, amitől a függő megtanulná a szociális fogyasztást, a hozzátartozó jelenléte a fogyasztásban és a bújtatott kontrollgyakorlás szintén nem vezet sikerre. Utalhat egyfajta bagatellizálásra vagy tagadásra is: „nincs baj, én is iszom vele, és mégsem vagyok alkoholista én sem”.

Támogatni az életformát

A játszmák tekintetében a balek típusú szerepvállalásnál tartunk, amikor anyagilag vagy más módon támogatjuk a szenvedélybeteg életformát. Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a zsebpénz, a kölcsönkért összeg a szerfogyasztást vagy például a szerencsejátékot fedezi, a hozzátartozó minden jószándéka ellenére a függőséget támogatja meg. A hozzátartozó elkeseredésében nehezen tudja felmérni, hogy mi az, amit a szenvedélybeteg személynek önállóan meg kell teremteni önmaga számára. Ugyanakkor ha az alapszükségletek kiszolgálása elmarad, és elsőbbséget élvez a szerhasználat, nem feltétlenül hatékony segítség, ha a hozzátartozó vállalja magára az alapszükségletek előteremtését. Végsősoron a szerhasználó életmódot támogatjuk azzal is, ha tiszta ruha és feltöltött hűtőszekrény várja a szenvedélybeteget akkor, amikor az ésszerűség azt kívánná meg, hogy mindez az öngondoskodás részét képezze.

Tűrni, tűrni, tűrni

Ez nyilvánvalóan senkinek nem kedvez. A mártírként vállalt nehézségek felőrlik a hozzátartozó energiáit is, holott tudvalevő, hogy csak akkor tudunk segíteni bárkin is, ha van miből adnunk. A saját érzések és igények képviselete fontos, mint ahogy a játszmamentes kommunikáció is.

Segíteni és jól segíteni

Hogyan tudok jól segíteni? Mindenekelőtt úgy, ha beismerem, hogy mindenekelőtt saját magamon tudok és kell segítenem.  A hozzátartozó számára fontos lépés lehet, ha felismeri, hogy csak önmagán tud változtatni, a másik személlyel kapcsolatban erre képtelen. Optimális esetben ezek a változások képesek úgy hatni a környezetre és a szenvedélybetegre, mint ahogy egy vízbe dobott kő hatására a víz tükre fodrozódni kezd.

Hasznos lehet, ha a hozzátartozó értő kezekből információhoz jut a szenvedélybetegséggel kapcsolatban. Így megértheti, hogy nem ő okozta a függőséget és nem elsősorban rajta múlik a betegség kimenetele. Egy függő számára sokat jelenthet a szerettei felől érkező empatikus, értő, érző, támogató segítség, de mindenkinek érdeke, hogy világosan elhatárolódjon a hozzátartozó és a szakember, esetleg a sorstárs szerepe. A hozzátartozónak nem feladata a gyógyítás, ellenben a saját jóllétére való törekvés igen. Ebben is segíthetnek a hozzátartozók számára létrejött önsegítő csoportok vagy a szakember vezetése mellett működő hozzátartozói csoportok, emellett az érintett és a családtagok közös részvételével zajló családterápia, családkonzultáció.