A túlzásba vitt pozitív gondolkodásnak árnyoldala is van

Olvasási idő kb. 3 perc

Pozitív eseményekről ábrándozni mindenki szeret, de a szakértők szerint a fantáziálgatás később keményen visszaüthet.

Mindenki megtapasztalhatta már, hogy a pozitív gondolkodás egyik formája, a jövőről való álmodozás és a kellemes események elképzelése segít, hogy a jelenben jobban érezzük magunkat, de egy új tanulmány szerint a fantáziálgatásnak káros hatása is van - írja a PsyBlog.

A Psychological Science című lapban közölt tanulmány szerzői arra a megállapításra jutottak, hogy akik nagyon bíznak egy pozitív jövőképben, azok a jelenben ugyan a depresszió kevesebb tünetét produkálják, a későbbiekben viszont fokozottan ki lesznek téve azoknak.

A héthónapos periódust átölelő vizsgálatok eredményei (minél pozitívabb jövőképről ábrándoztak az alanyok, a depressziónak annál több tünetét figyelték meg náluk később) ellentmondanak a pozitív gondolkodás elvének. „Kutatásunk szerint amennyire kellemes élmény a pozitív dolgokról való ábrándozás – ráadásul átsegít egy-egy nehéz helyzeten - idővel megzavarhatja a lelki jólétet” – magyarázza Gabriele Oettingen, a tanulmány vezető szerzője.

A megelőlegezett sikerélménytől ellustulunk?

A veszélyes hatás valószínűleg annak köszönhető, hogy az ábrándozó emberek kevesebb energiát fektetnek abba, hogy valóban megragadjanak egy-egy lehetőséget és kihozzák abból a legjobbat. A fantáziák kellemes, de kevésbé hasznos jellemzője ugyanis, hogy megengedik számunkra, hogy itt és most átéljünk és ezzel megelőlegezzünk magunknak egyfajta sikerélményt, ugyanakkor nem figyelmeztetnek azokra a problémákra, amelyekkel meg kell küzdenünk, hogy megvalósuljon az álmunk, vagyis motiváció nélkül hagynak – valószínűleg azért, mert pillanatnyilag úgy érezzük, hogy már el is értük az áhított célt. Lényegében tehát nem a pozitív hozzáállással van baj, hanem azzal, ha valaki úgy várja el az eredményeket, hogy alig tesz értük valamit.

Elvárások vs. fantáziák

A szakértők szerint az elvárások azok, amik igazán számítanak, nem a fantáziálgatások. Azt várjuk, hogy átmegyünk a teszten, mert a korábbi vizsgákon is jól teljesítettünk; vagy azt, hogy találni fogunk egy új társat, hiszen több párkapcsolaton vagyunk már túl. „A pozitív elvárások a sikerrel függnek össze: azoknak, akiknek pozitív elvárásaik voltak azzal kapcsolatban, hogy találjanak egy társat, hogy hamar felgyógyuljanak egy betegségből, vagy hogy sikerüljön egy vizsgájuk, jobban teljesítettek azoknál, akiknek az elvárásaik negatívak voltak magukkal szemben” – igazolja a kutatók egy korábbi tanulmánya.

Oettingen szerint „a modern korban különös mértékben népszerű ez a boldogsághoz vezető módszer, nem hiába éltetik a már mintegy tízmilliárdos önsegítő piacot a pozitív gondolkodásra buzdító kiadványok. Eredményeink kérdésessé teszik, hogy érdemes-e finanszírozni egy olyan iparágat, ami kevésbé járul hozzá az egyén és a társadalom jólétéhez."

Ha kíváncsi, hogy milyen árnyoldalai lehetnek még annak, ha folyton pozitív gondolatokat várunk el magunktól, hogy a jó, az öröm, a boldogság kizárólagos keresése hogyan vezet el a boldogságcsapdához, akkor tartson velünk szeptemberben pszichológiai rendezvénysorozatunk első alkalmára, és hallgassa meg dr. Szondy Máté, klinikai szakpszichológust, aki elmeséli majd mindazt, amit a pozitív pszichológia a teljes, tartalmasan megélt életről tud. Még van néhány hely, itt regisztrálhat is

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Brownie
Brownie
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?