Nárcisztikus emberekkel nehéz az életünk, de nekik sem könnyebb önmagukkal. Összeszedtük hol üt vissza a látszólagos önimádat.
A nárcisztikusok hiába tűnnek felszínesen elbűvölőnek, nyájasnak és izgalmasnak, a velük való szorosabb kapcsolatból kiderül, hogy hiányzik belőlük a valódi empátia, a kölcsönösségre való törekvés, cserébe önzőek, szeszélyesek, gyakran impulzívak és gátlástalanul kihasználnak, manipulálnak és kontrollálnak, ha úgy tartja kedvük.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a nárcisztikus emberek maguk a megtestesült gonoszság: viselkedésük és az érzelmeik egy kora gyerekkori sérülést tükröznek, és ez a sérülés nemcsak a környezetüket, de őket is kínozza. Szenvedésük pedig alapvetően abból adódik, hogy bár a magas önbecsülés látszólag az egyik legmarkánsabb jellemzőjük, valójában krónikusan alacsony önértékeléssel és negatív énképpel rendelkeznek, aminek a legtöbb esetben nincsenek tudatában. Dr Christian Jarrett a Brit Pszichológiai Társaság Research Digest nevű blogjának szerkesztője a BBC oldalán egy izgalmas cikkben foglalta össze az erről szóló kutatásokat. Nézzük a lényeget.
A nárcisztikus személyek gyakran azt állítják, hogy magas az önbecsülésük, de a tudattalan gondolatok feltárására szolgáló implicit asszociációs tesztekből kiderül, hogy gyakran társítanak saját személyükhöz olyan kellemetlen fogalmakat, mint a halál vagy a fájdalom. Agytérképező eljárásokkal bebizonyították, hogy a nárcisztikus emberek látszólagos önteltsége és magabiztossága a saját magukkal kapcsolatos kételyek túlkompenzálásának következménye. Agyukban ugyanis csökkent aktivitás mérhető a középső prefrontális lebenyben (ez az énünkkel kapcsolatos gondolataink forrása) és egy olyan törzsdúcban is, ami a jutalom és az élvezet élményéhez kapcsolható. A nárcisztikusok agyában tehát deficit mutatkozik az önjutalmazás rendszerében, tehát valójában nehéz pozitívan gondolkodniuk magukról.
Nem véletlen, hogy ha a nárcisztikusok azt hiszik, hogy lebukhatnak a hazugságaikkal az jelentősen csökkenti az önértékelésüket, ahogy nem véletlen az sem, hogy a szociális elutasításból adódó fájdalmat - az agytérképező eljárások eredményei szerint - sokkal nagyobb intenzitással élik át az átlagnál. Pedig az az átlag embernek is nagyon fáj. A kutatások alapján úgy tűnik, hogy nemcsak a társas konfliktusokra érzékenyebbek a nárcisztikus emberek, de a mindennapi stresszhelyzetekre is, mivel gyakran rugalmatlanabbak az átlagnál és nem tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez, így nehezebben bírják a nyomást is.
A kutatásokból tehát úgy tűnik, hogy a nárcisztikus emberek alacsony önbecsüléssel rendelkeznek, az átlagnál érzékenyebbek a társas elutasításra, és jobban kikészíti őket a stressz. Amellett tehát, hogy a nárcisztikusokat sokszor nehéz elviselni, érdemes emlékeznünk arra is, mennyire érzékeny és sérülékeny emberekről van szó, akiknek saját személyiségünk, saját működésük rengeteg stresszt és fájdalmat okoz. Ettől a tudattól persze még ugyanolyan nehéz velük az élet, és bár rajtuk nem, de a saját hozzáállásunkon még tudunk változtatni. A hogyanról részletesen itt olvashat.
