A halogatással a negatív érzéseinket hessegetjük el

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kérdés, hogy milyen gyakran csináljuk, miért, és mennyire vagyunk képesek kontrollálni. A halogatás pszichológiájáról olvashat.

“ Á, még nem állok neki a tanulásnak, ebéd után jobban fog az agyam.”

“ Belőlem a stressz kihozza a maximumot, ráérek még azzal az anyaggal.”

“ A héten még sok a dolog, de jövő héttől már tényleg elkezdek edzeni.”

Ismerős? Kevesen vannak, akik még nem léptek túl valaha határidőt, ne adtak volna le késve bármit. Sokan éltük már át a következő évtől megfogadom és aztán halogatom állapotát is, vagyis azt, amikor a látszólagos szándékunk ellenére a teendők elkezdését és/vagy befejezését rendszeresen eltoljuk, elhalasztjuk. A halogatás hétköznapi jelenség, de nagyon zavaró tud lenni, akár az érintett személy, akár a környezete számára. A kérdés, hogy ez a folyamat mennyire van kontroll alatt, mennyire gyakori az adott ember életében és milyen okok állhatnak mögötte.  

Mi is állhat a halogatás mögött?

  • belső bizonytalanság érzése. A feladat elvégzéshez fontos saját kompetenciák megkérdőjelezése. “ Erre én nem vagyok képes.” “Tök béna lesz az egész.“
  • bizonytalanság az eredmény minőségében.“Mit fognak szólni, hogy ilyen és olyan lett.”
  • nincs elég szorító érzés. A feladat elvégzésével járó eredmény valamiért nem annyira szükséges még a személy életében, hogy abba energiát és időt fektessen.
  • önbizalomhiány. Ez kapcsolódik a bizonytalanság érzéshez, társulva azzal, hogy a személy értéktelennek érzi magát, képtelen elhinni magáról, hogy képes megoldani az adott dolgot. A háttérben húzódó ok lehet, hogy gyerekkorában nem kapott elegendő, vagy hozzá ténylegesen eljutó támogatást és megerősítést, hogy amit csinál az jó, ügyes, okos, szép…  “ ilyet még sosem csináltam, nem is hiszem, hogy ez menni fog/ ez nem nekem való.”
  • perfekcionizmus. Tökéletesen KELL leadni a dolgozatot, tökéletesen KELL megoldani a feladatot. “Nem hibázhatok” “ Aki hibázik, az gyenge". Ez hatalmas belső feszültség megélésével jár, ami nem oldódik fel akkor sem, ha nagy nehezen elkészül az adott feladat. A maximalista embernek nehéz belevágnia a feladatba, hiszen már azon agyal, hogy ki mit szól majd, kinek milyen elvárása lesz, illetve nagyon nehezen adja ki a kezéből a munkát, hiszen azon “mindig van mit csiszolni”.
  • túlvállalás. Fontos, hogy be tudjuk osztani az időnket. Tudjunk fontossági sorrendet kialakítani, melyik feladat mennyire sürgős vagy éppen ráérős még. A túlvállalás hátterében számos ok állhat, többek között az is, hogy az ember képtelen nemet mondani
  • szabotálás. Van, hogy az utolsó pillanatban áll neki a feladatnak, majd ha nem sikerül, arra fogja, hogy alig volt ideje rá. A nem tudatos szabotálás hátterében szintén számos rejtett dinamika húzódhat meg, ezekről részletesen itt olvashat. 

A halogatás mögött gyakran a kellemetlen érzések elkerülése áll. Egy fogorvossal való találkozás ritkán a legboldogabb pillanata életünknek, mégis ésszel felfogjuk és megértjük, hogy az egészségünk védelme érdekében érdemes elmennünk. Ez a helyzet előhozhat belőlünk félelmet, szorongást, feszültséget, amit tudnunk kéne elviselni. Aki gyakran halogat, elhárítja a kellemetlen-kényelmetlen érzéseket magától. Egy szakítás utáni szinte azonnali másik kapcsolatba való átevickélés is halogatás. A gyász megélésének halogatása. A hatalmas motiváció a halogatásban, hogy feszültséget átélni nem kellemes, emiatt a halogató ember mindet megtesz annak érdekében, hogy ezt elkerülje. A halogató ember a kudarcra és annak elkerülésére koncentrál.

Gyakorolj önkontrollt! Hagyd abba a halogatást!

Gyakran hallani ezt a “varázsmondatot”, azonban az igazság az, hogy ennek a gyakorlása közel sem egyszerű. Amikor valakinek tanácsot adunk, hogy hagyja abba a halogatást, az körülbelül annyira hatékony, mintha egy anorexiásnak azt mondanánk, hogy “ de hát nem is vagy kövér.” Egy szakítás után levő embernek sem megoldás, hogy azt mondjuk, hogy hagyd abba a szomorkodást és ne búslakodj, mert ettől nem lesz jobban. A fájdalmat és a veszteséget ugyanis meg kell élni.

A halogató embernél is fontos, hogy egyáltalán észrevegye, felismerje, hogy neki ezzel nehézségei vannak. A megoldást viszont  mélyebben találjuk meg. Az önkontroll/ önszabályozás nagyjából három éves korunkra alakul ki és ha valakinek ezzel felnőtt korában nehézségei adódnak érdemes ezzel foglalkoznia. A feladat nem lesz egyszerű, sőt meglehetősen melós lesz, de nem lehetetlen.

Önkontrollt gyakorlunk akkor, amikor valamire nemet mondunk, mérlegeljük mit tudunk bevállalni, mit nem. A kulcs, hogy közben tudatosan vagyunk benne a folyamatban, mi döntjük el, hogy ma füvet nyírok és takarítok, holnap pedig átmegyünk a rokonokhoz, nem csak úgy történnek velünk a dolgok.

Akkor mégis mit lehet tenni?

Bármit is, az biztos, hogy ez hosszú és kemény munka lesz. Az egészséges önképhez hozzátartozik, hogy azt éljük meg: hatással, befolyással vagyunk a saját életünk alakulására. Izmosodni, fogyni szeretnék, ezért elmegyek aerobikra, akárhova. A tudatos jelenlét az életben, önbizalmat és erőt ad saját magunknak. Azonban mindenképp érdemes utánajárni honnan eredhet bennünk a szorongás illetve annak elkerülése, ami miatt halogatunk dolgokat. Majd ezek után jöhetnek a praktikus tanácsok és azok betartás, azonban az érzelmi rész megoldását nem érdemes tovább halogatni.

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns a kémiai és viselkedési függőségekkel foglalkozik, de szívesen reagál a függők hozzátartozói oldaláról felmerülő kérdésekre is. Juhász Dániel pszichológus gyermekpszichológus, pár- és családterápiás tanácsadó, a Humánia Pszichológia Blog szerzője, akihez bátran fordulhatnak családi, házassági és nevelési problémákkal is. A life coach csapat tagja továbbá Kurán Zsuzsa pszichológus, családterápiás tanácsadó és Sebők Franciska tanácsadó szakpszichológus az emPatika munkatársai, valamint Sákovics Diana pszichológus, aki szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kurán Zsuzsa
Kurán Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.