A nassolás elkerülhető, ha ismeri hogyan működik az agya

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egészségesebb étkezéshez nem az akaraterejét kell fejlesztenie, csak megtanulni, hogyan játszhatja ki saját elméjét. Három egyszerű tippet adunk.

Jó lenne egészségesebben étkezni. Jó lenne kevesebbet nassolni, nem elcsábulni arra a sütire, pizzára, plusz adag sült krumplira. De mit lehet tenni, amikor ezekre vágyunk? Amikor befészkeli magát a gondolat a fejünkbe, amikor annyira akarjuk azt az ételt, amikor magával ragad a sóvárgás? Egyszerű: aki erős, akinek van akarata ellenáll, elnyomja a vágyat. Igaz? Hát, nem az. 

Az akaraterő csodás dolog, de arra pont nem alkalmas, hogy segítségével gondolatokat zárjunk ki az agyunkból. A sóvárgás nem fog attól csökkenni, ha azt mantrázzuk, hogy nem ehetünk csokit, sőt valójában ennek éppen az ellenkezője történik. Ráadásul a sóvárgás olyan energiával képes elborítani az agyat, mintha alapvető testi szükséglet állna mögötte, pedig erről szó sincs. Annak, hogy miért vágyunk különböző ételekre, rengeteg oka lehet, a múltbéli tapasztalatainktól kezdve a megküzdési stratégiáinkon és a az aktuális érzelmeinken keresztül egészen a külső környezeti hatásokig. Ez azonban nem azt jelenti, hogy teljesen ki lennénk szolgáltatva ezeknek a hatásoknak. Léteznek eszközök, melyekkel hatékonyan kezelhetjük a sóvárgást. Ehhez pedig elsősorban arra van szükség, hogy megtanuljuk, hogyan működik az elménk. 

A jutalmazóközpontunk kesereg, hát segítsünk rajta 

Amikor cukorban, zsírban és sóban gazdag ételeket eszünk, szervezetünkben dopamin szabadul fel, ami aktiválja az agyunk öröm- és kontrollközpontját. A Yale Egyetem kutató szerint minél finomabb egy étel, az annál inkább megdobja a szerotonin és endorfin szintünket is, ami szintén elég jó jutalomnak számít a szervezetünkben. Erre a kapcsolatra pedig könnyen rátanulunk: ha gyors jutalom, öröm kell, ahhoz nyúlunk, ami a legkönnyebben elérhető, vagyis nekiállunk nassolni. Ha azonban képesek vagyunk a nassoláson kívül mással is megadni magunknak a felszabaduló hormoncunamit és a kellemes agyingerlést, akkor az étel iránti sóvárgásunk is csökkenni fog. Hogy mit kell ezért tennünk? Például szexelni, vagy edzeni. Egy vizsgálat szerint például már negyedóra séta, vagy bármilyen fizikai aktivitás a túlsúlyos nők 98, a pasik 68 százalékánál már képes csökkenteni a a nassolás iránti vágyat.

A figyelmünk fixálódik, keressünk új fókuszt

Tudatos koncentrációval, akarattal nem zárhatunk ki gondolatokat az agyunkból, mert akárhogy is igyekszünk nem gondolni valamire, egyre inkább csak az fog a fejünkben járni. Azt viszont megtehetjük, hogy a figyelmünket másra irányítjuk. Mindegy, mibe vonódunk bele, hogy relaxálunk, meditálunk, gyöngyöt fűzünk vagy színezünk: ha odafigyelünk arra, amit csinálunk minden aktivitás segít abban, hogy csökkentsük a sóvárgást. Egy vizsgálat szerint egyébként a sóvárgás amúgy sem tartós: csupán néhány percig tart elviselhetetlen intenzitással, így erre az időre érdemes magunkat teljesen lekötni. Ezért is működhet, hogy mindössze három perc tetriszezés is jelentősen képes csökkenteni egy étel iránti sóvárgást. (Ne aggódjon, nyilván a dühös madarazás is segít. Vagy bármi más.) Amikor a sóvárgástól elfordulva bármilyen más aktivitásba vetjük bele magunkat nemcsak a figyelmünket tereljük el, hanem kontroll élményt is kapunk: irányítjuk a testünket, elérjük rövid távú céljainkat. Már valószínűleg ettől is csökken a kísértés. 

Ha megszokjuk, nem vágyunk rá

A sóvárgást persze leginkább az képes csökkenteni, ha megkapjuk, amire vágyunk. Ha pedig rengetegszer megkapjuk, drasztikusan csökken a szerzésre irányuló motivációnk. Ez azonban nem feltétlenül azt jelenti, hogy a sóvárgás ellenszere, ha teletömjük magunkat kajával. Ehhez bőven elég ezt elképzelnünk. Egy izgalmas vizsgálatsorozatból kiderült, hogy az, ha sokszor elképzeljük egy adott étel elfogyasztását, az csökkenti az iránta érzett vágyunkat is. A megoldás tehát: ha sütire vágyik, képzelje el aprólékosan hogy milyen az illata, a tapintása, milyen érzés a szájába venni, rágni, ízlelni, lenyelni. Majd képzelje el ezt még egyszer, és még egyszer. A harmincadik alkalom után, már kevésbé fog az ételre vágyni.

Sok sikert!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.