Itt egy egyszerű trükk, amivel ráveheti a másikat a változásra

Olvasási idő kb. 2 perc

Meg persze saját magát is. Egy friss tanulmány szerint a kérdés-viselkedés hatás tényleg működik.

Mindegy, hogy életmódváltásról vagy éppen a takarékossági projektükről van éppen szó, a céljaink eléréséhez gyakran az kell, hogy megváltoztassuk szokásainkat. Ehhez azonban energiára van szükségünk, az energiaráfordításhoz pedig arra, hogy kellőképpen motiváltak legyünk a céljaink elérésében. Nem véletlen, hogy a pszichológusok régóta kutatják a motiváció fenntartásában szerepet játszó tényezőket, és most egy friss kutatás egy újabb egyszerű, de hasznos tippel járul hozzá ismereteinkhez. 

A Journal of Consumer Psychology-ban nemrég megjelent metaanalízisben 104 vizsgálat eredményeit nézték át a kutatók, és arra jöttek rá, hogy a viselkedésváltozás egyik kulcseleme az lehet, ha a megfelelő kérdést teszik fel nekünk. A kérdés-viselkedés hatásnak keresztelt jelenség a gyakorlatban azt takarja, hogy a jövőbeni viselkedéssel kapcsolatban feltett kérdések felgyorsítják a viselkedésváltozás folyamatát, méghozzá azzal, hogy motiváltabbá teszik az egyént a cselekvésre. 

A tanulság tehát az, hogy akár mi változtatnánk szokásainkon, akár mást szeretnénk ebbe az irányba terelni, nem a frankót kell megmondani, nem szabályokat kell felállítani, egyszerűen fel kell tenni egy kérdést, amire határozott igennel vagy nemmel lehet csak felelni. Többet fogok-e edzeni? Tervezem-e, hogy félreteszek a fizetésemből? Ezekben a kérdésekben nincs értékítélet, nincs iránymutatás, ott van viszont a választás lehetősége. Ha igennel válaszolok, azt én mondom ki, az a saját, egyéni döntésem. Ez pedig motivál majd arra, hogy ténylegesen a vágyott irányba módosítsak a viselkedésemen. 

Amy Morin pszichoterapeuta Forbesban megjelent cikke szerint a kérdés-viselkedés hatás hátterében az áll, hogy ha hozunk egy döntést, akkor annak ellenében cselekedni belső feszültséggel jár, tehát erősen motiváltak leszünk arra, hogy tényleg tartsuk magunkat a kimondottakhoz, és így elkerüljük a feszültséget, és besöpörjük az önazonos viselkedéssel együtt járó megerősítést. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.