A munkafüggőség ott kezdődik, ahol másra már nem jut idő

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbben rengeteget dolgozunk, de honnantól káros ez? Mi különbözteti meg a keményen dolgozó kisembert a munkafüggőtől? Addiktológus válaszol.

Amikor egy névjegyet tartunk a kezünkben, vagy egy álláshirdetésre beküldött önéletrajzot olvasunk (vagy éppen a magunkét szerkesztjük nagy odafigyeléssel), olyan információkhoz jutunk, melyek az egyén motivációjáról, tudáskészletéről, érdeklődéséről, elhivatottságáról árulkodhatnak. A pályaválasztás, a munka egyfajta védjegy. Ha elfogadjuk azt, hogy a gyermekkor legfontosabb élettevékenysége a játék, míg a felnőtté a munka, akkor kis túlzással azt hihetjük, hogy amíg a gyermek plüssmackójával hajtja álomra a fejét, addig korunk felnőtt embere alighanem az állandóan frissülő cv-jével.

Hol vagyok a hivatásomban?

Erik H. Erikson fejlődéselmélete az érett felnőttkor szakaszát a generativitás időszakának tartja, ami a gyermekvállaláson túl a társadalmi, kulturális és anyagi produktivitást is magában foglalja. Ebben az életszakaszban a legfontosabb, hogy az ember miként tudja értékessé tenni az életét, és az, hogy elkerülje a stagnálást, mely az unalom érzésével is járhat. A feladatteljesítésnek tehát itt központi eleme a munka, habár szociológiai szempontból vitatható, hogy az érett felnőttkor időszaka  (40-60 éves kor) nem tolakodott-e előbbre, a pályaválasztás és pályateljesítés vajon nem vált-e központi kérdéssé a fiatal felnőttkorban is?

Maslow szükségletpiramisa olyan modell, mely az emberi szükségleteket helyezi alá-fölérendelődő hierarchiába. Bázisát természetesen az életbenmaradáshoz szükséges fizikai szükségletek kielégítése alkotja, ennél magasabb rendű a biztonság szükséglete, majd a társas-szociális igények kielégítése, a megbecsülés, végül az önmegvalósítás. Ennek az ötvenes évekből származó modellnek, a képzeletbeli piramisnak a csúcsán található önmegvalósítás fogalma aligha vonatkoztatható el az egyéni ambícióktól, vagy akár a pályaorientációtól.

Hogyan lesz a munkából függőség?

A munkavégzés végső soron szükséglet és életfeladat, és mint megannyi adapatív és funkciógazdag tevékenység, úgy egyben addikció, szenvedélybetegség tárgya is lehet. Érdekes módon az alkoholizmus szó angol megfelelőjéből, az alcoholism szóból eredeztethető a workoholism, vagyis a munkaalkoholizmus kifejezés, mely utal az analógiára, a függőségek általános természetére. Ennek ellenére a munkafüggőség az egyik legrejtőzködőbb, legkevésbé nevesített függőség, és nem véletlenül nevezi a Füredi-szerzőpáros köztiszteletben álló addikciónak. Ez az elnevezés azonban utal azokra a tévhitekre is, melyek a munkafüggőséget övezik, hiszen a köztiszteletnek örvendő munkavégzési tulajdonságok – úgy mint a produktivitás, az állandó munkavégzés, a jövedelmező munkatevékenység – pontosan a függőség természetéből adódóan sérülnek.

Addikció ott alakul ki, ahol a munka az élettérből kiszorít más tevékenységeket, célokat, személyes interakciókat, és mint minden függőség esetében, úgy munkamánia során is igaz, hogy nem csupán az érintett egyén szenvedi el a káros következményeket, hanem szűkebb-tágabb környezete, a család és a közösség is.

Ilyen a munka betegének lenni

A munkafüggőségben a pszichés tüneteken túl fizikai panaszok, testi megbetegedések is jelentkezhetnek. Az addiktív munkavégzés a teljesítményt károsítja hosszabb távon, akár úgy, hogy romlik az emlékezet, feledékenyebb lesz az egyén. Nemcsak arról van itt szó, hogy az ember folyamatosan dolgozik, a kivitelezés mellett a tervezés uralja az egyén gondolatait, az időbeosztását, vagyis az egészséges, multifunkcionális felnőtt napirendje egy funkció betöltésére szűkül. A függőség mellékhatása az irritabilitás és az ingerlékenység. Úgynevezett lökésmechanizmussal magyarázza Gerevich azt a jelenséget,  amikor az addiktív tevékenység -ez esetben a munka -  negatív érzésektől, állapotoktól löki távolabbra az egyént. Ebben különbözik a munkafüggőség és más viselkedési addikciók a kémiai szerhasználathoz kötődő függőségektől, ahol inkább egy vágyott állapot felé húzza használóját a szer.  

Habár a fogyasztói társadalom, a versenyszféra sajátos kultúrája kedvez a jelenség kialakulásának, az is tévhit, hogy kizárólag a fehér galléros munkavállalók sajátja a munkafüggőség, hiszen a függő attitűd nem iskolai végzettség vagy pályaorientáció alapján válogat, sőt tanulókat is érinthet, de érvényes lehet a háztartást vezető munkavégzőkre is. Jellemző velejáró a kényszeresség, a perfekcionizmus, mely a pszichológia nyelvén a maximalizmusra törekvést jelenti külső elvárásokhoz igazodva. A munkafüggőség leírásában szerepelnek továbbá a nárcisztikus személyiségjegyek.

A felépülés egyenlő a felmondással?

A felépülés nem jelentheti a munkavégzés teljes elhagyását, már csak azért sem, mert a munkavégzésnek szükséglet- és feladatteljesítő funkciója van A munka szerepének felülértékelése fontos támpont lehet, mint ahogy a függő identitás kialakítása is. Utóbbi azért is fontos, hogy valódi felépülés vegye kezdetét, és az ember ne cserélje a munkát önkéntelenül más addikcióra A szabály fordítva is igaz: más függőségek felismerésekor és kezelésekor is szem előtt kell tartani, hogy a függő működésmód ne a munkában köszönjön vissza. Bármilyen felépülési lehetőség mellett dönt az érintett, érdemes rátekinteni a háttérben húzódó kényszerességre, szorongásra, az intimitás esetleges zavaraira, a hiányállapotokra, vagy a tanult viselkedés zavaraira. Az Anonim Alkoholisták által meghonosított tizenkét lépéses program a munkafüggők számára is adott az Anonim Munkafüggők közösségében. Emellett a pszichoterápia és a konzultáció is ígéretes lehet, a cél az, hogy  a munka csupán egy szelete legyen az élmények keresésének.

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns a kémiai és viselkedési függőségekkel foglalkozik, de szívesen reagál a függők hozzátartozói oldaláról felmerülő kérdésekre is. Juhász Dániel pszichológus gyermekpszichológus, pár- és családterápiás tanácsadó, a Humánia Pszichológia Blog szerzője, akihez bátran fordulhatnak családi, házassági és nevelési problémákkal is. A life coach csapat tagja továbbá Sákovics Diana pszichológus, aki szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Marjai Kamilla
Marjai Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

450 ezer forint a bírság minimális összege: ha van kutyád, erre figyelj

Már a 450 ezres minimum is sok pénz, azonban egyes esetekben ennél magasabb összegű büntetéssel is járhat egy-egy szabálysértés, hiszen az állatvédelmi bírságok felszorzódhatnak egyes esetekben. Még akkor is, ha látszólag olyan ártatlannak tűnő dologról van szó, mint egy egyszerű szökés.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.