Hétfőre van értelme új célokat kitűzni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy friss kutatás szerint a naptári fordulóponton motiváltabbak vagyunk céljaink megvalósítására.

Most már tényleg elkezdek edzeni. Összerendezem az otthoni irataimat. Átnézem, rendbe rakom a pénzügyeimet. Egészségesen fogok enni. Elkezdem a továbbképzést. 

Mindannyiunk életében vannak vágyak, célok, olyan feladatok, amiket szeretnénk elvégezni, amik ott motoszkálnak bennünk, de nem feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy túléljük a mindennapokat.Ezeket elhatározni, meghatározni egyszerű, de megvalósítani sokkal nehezebb. A pszichológiai kutatások azonban ebben is segíthetnek. Tudjuk például, hogyan küzdhetünk a halogatás ellen, hogy ha az első apró lépést megtesszük, már valószínűbb, hogy végigvisszük a feladatainkat, ahogy tudjuk azt is, hogy olyan célokat érdemes magunk elé tűzni, amiket mi magunk akarunk és amik reálisak. Most egy friss kutatás újabb mankót nyújt ahhoz, hogy hatékonyan megvalósíthassuk elképzeléseinket. 

A Psychological Science nevű lapban megjelent kutatási eredményekből kiderült, hogy egyáltalán nem mindegy, mikor kezdünk bele céljaink megvalósításába. Amerikai pszichológusok öt laborvizsgálatban tesztelték, hogy milyen hatással vannak az emberek motivációjára a különböző projektindítási dátumok, és kiderült, hogy a jelentős dátumokhoz, így a születésnapokhoz, ünnepekhez kötött feladatokban az emberek – legalábbis kezdetben – jobban motiváltak. Az egyik kísérletben például, ha a március 20, mint a tavasz első napja szerepelt, a résztvevők 3,5-ször valószínűbben kezdték el megvalósítani törekvéseiket, mint akkor, ha a dátumot csak egy átlagos csütörtöknek címkézték a kutatók.

Hasonlóan klassz hatása van a motivációnkra annak is, ha egy hétfőt választunk az új kezdetre. A kutatók korábbi vizsgálataiból ugyanis kiderült, hogy ezen a napon sokkal többen kezdenek el edzeni járni, mint egyébként (kivéve a szülinapokat és a szemeszterek kezdetét, az is elég menő), ahogy adatokat gyűjtöttek arról is, hogy az emberek többször kezdenek fogyókúrázni az új év elején, mint máskor. De vajon miért motiválóbbak egyes dátumok másoknál? 

A szerzők szerint a magyarázat az énképünkben rejlik. A hibáinkat, kudarcainkat, az énünk számunkra negatív részét általában szeretnénk hátrahagyni, és a jövőben pozitív irányba változni. A jövő pedig úgy tűnik, hogy a fejünkben nem a következő másodpercben kezdődik, sokkal inkább egy naptári fordulóponthoz, egy új héthez, hónaphoz, évhez, egy szülinaphoz vagy ünnephez köthető. Amikor jövő elindul, akkor mi is tiszta lappal indulunk vele. 

A kutatásban sajnos arról nem esett szó, hogy ez a dátumhoz kötött motiváció mennyire tartós, de az biztos, hogy már attól több esélyünk van végigvinni valamit, ha egyszer elkezdjük. Szóval, bármit is szeretne, válasszon hozzá egy fordulópontot, és nagy lelkesen kezdjen bele!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.