Csapnivaló a memóriája? Utánozza a nagyokat!

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kell hozzá zseninek születni, csak gyakran tornáztatni az agyat.

Ha önnek is nehezére esik, hogy a néhány nappal ezelőtt történteket pontosan felidézze vagy gyakran tapasztalja „a nyelvem hegyén” jelenséget, akkor bizonyára irigykedve olvas olyan emlékezőzsenik történetéről, mint az új-zélandi Nigel Richards, aki annak ellenére, hogy soha nem beszélt franciául, idén júliusban megnyerte a francia nyelvű Scrabble világbajnokságot. Richards úgy készült fel a megmérettetésre, hogy kilenc hét alatt bebiflázta egy francia szótár szavait – azok jelentése nélkül. Ha kíváncsi rá, milyen módszereket alkalmaznak a profi emlékezők, görgessen tovább!

Másként működnek

Az, hogy a kivételes emlékezőtehetség veleszületett adottság, vagy kemény munka árán juthatunk el ilyen komoly szintre, már évszázadok óta foglalkoztatja a tudósokat.

Az 1980-as és '90-es években számos könyv jelent meg a nem mindennapi emlékezőképességgel megáldott emberekről, illetve úttörő kutatások indultak amatőr és profi sakkjátékosok tudásának összehasonlításáról. Nyilvánvalóvá vált, hogy bár egyesek rengeteg információt képesek felidézni látszólag különösebb erőfeszítés nélkül, ez azonban csak bizonyos határokon belül, illetve feltételekkel működött: egy az 1970-es években készült tanulmányban William Chase és Herbert Simon a Carnegie Mellon Egyetemről világbajnok sakkozókat kért meg arra, hogy idézzék fel a bábuk véletlenszerű elhelyezkedését a sakktáblán. Amikor a játékosoknak egy adott sakktáblát használva kellett elvégezni valamennyi memóriafeladatot, akkor a tapasztalt, profi játékosok sokkal jobb eredményeket értek el a kezdő sakkozóknál. Amikor azonban több különböző sakktáblával végezték el a kísérletet, valamennyi versenyző ugyanolyan szintű eredményeket produkált.

Ahhoz, hogy kiderítsék, hogyan teljesíthetünk kiemelkedően emlékek felidézésében, William Chase és K. Anders Ericsson kifejlesztette az úgynevezett képzett memória elméletét, amelynek három alapelve van:

1. Először is az egyénnek korábbi tudásra és mintákra van szüksége ahhoz, hogy új információkat kódoljon és azokat a hosszú távú memóriában tárolhassa. Ezt a szakértők a kódolás elvének nevezték el. (A bevésés az információ átalakítása olyan kódba, amelyet az emlékezet elfogad, míg a tárolás a kódolt információ megtartása.)
2. A kódolt információt összekötjük egy fogalommal (asszociáció teremtése), így az később könnyedén előhívható a hosszú távú memóriából.
3. Végül további gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy még jártasabbak legyünk a kódolásban és ugyanannyi információt képesek legyünk kevesebb idő alatt memorizálni. Ezt nevezzük a gyorsulás alapelvének.

Egy 2002-ben, a Londoni Neurológiai Intézetben folytatott kísérlet eredményei alapján strukturálisan a szuper memóriával rendelkezők agya ugyanolyan, mint bárki másé. A MRI vizsgálatok azonban azt is kimutatták, hogy amikor az „emlékezőzsenik” információkat raktároznak el, mindig térbeli tanulási stratégiát alkalmaznak, vagyis agyuknak azt a részét – a hippokampuszt – használják, amely különösen fontos a térbeli emlé­kezéshez, a környezetünkkel kapcsolatos információk megjegyzéséhez, és segítségével igazodunk el a térben, legyen az egy szoba, egy épület, egy park vagy egy város. 

Memóriafejlesztő technikák

Mindannyian képesek vagyunk emlékező stratégiákat alkalmazni, bár egyesek sokkal ügyesebbek, míg mások kevésbé tehetségesek ebben. A kisgyerekek például rímbe szedve hatékonyabban ismerkedhetnek a számokkal („hatszor nyolc az negyvennyolc”), míg a nagyobbaknak az elmetérképezés segíthet egy-egy feleletre vagy vizsgára való felkészülésben – tantárgytól és témakörtől függetlenül.

Ám azok, akik már sportot űznek az emlékezőképesség fejlesztéséből, igen összetett, sokszor egyedi technikákat alkalmaznak:

• A PAO (Person-Action-Object) módszer például arra épül, hogy minden kétjegyű számhoz egy személy társul, aki véghezvisz egy cselekvést egy tárgyon. Ha ezeket az elemeket kombináljuk, akkor egyetlen képbe sűrítve akár egy hatjegyű számot is könnyedén megjegyezhetünk. A képekben természetesen barátok, rokonok, rajzfilmfigurák és sztárok is szerepelhetnek.
• A legrégebbi és legelterjedtebb trükk azonban az útvonal, más néven loki (loci: latinul helyszínek) vagy római szoba technika, amelynek lényege, hogy az emlékező képzeletben vagy akár ténylegesen egy előre meghatározott sorrendben körbejár általa jól ismert szobákat vagy helyszíneket és a megjegyezni kívánt információkat a különböző szobákba „pakolja” (kódolás és tárolás), majd teremről teremre járkálva, ismét ugyanabban a sorrendben előhívja a tárolt információkat – legyen szó számokról, szavakról, kártyalapokról vagy bármi másról. Fontos, hogy minél ismerősebb és kidolgozottabb az elképzelt helyszín, annál gyorsabban tudjuk előhívni az elraktározott emlékeket.
• Ehhez hasonló Dominic O'Brien nyolcszoros memória-világbajnok sajátos módszere, amelyet a „tettem a táskámba” nevű játékból fejlesztett ki. Az unaloműző memóriajátékot valószínűleg ön is játszotta gyermekkorában: minden egyes játékos hozzátesz valamit a listához, hogy mi kerüljön a táskába, és sorrendben elismétli a tárgyakat, amiket eddig bepakoltak: „tettem a táskámba egy könyvet”, majd „tettem a táskámba egy könyvet és egy esernyőt” és így tovább. Ha bármelyik játékos elfelejt egy tárgyat, kiesik, míg végül csak a győztes marad. „Végiggondoltam ezt a játékot annak fényében, amit Creighton Carvellótól láttam, de hamar nyilvánvaló lett, hogy nem ismételgetéssel rögzíti magában a kártyák sorrendjét... Rájöttem, hogy a siker kulcsa a képzeletben és a kreativitásban rejlik: ha egy történetet teremtünk az adott dologhoz, könnyebben megjegyezzük az információkat, így eljátszadoztam az ötlettel. Tegyük fel, hogy két szót akarok megjegyezni: fal és csirke. Mindkét szóval kapcsolatban végtelen emlékem van. Meg kell találnom azt az ösvényt, amely összeköti őket elmémben. Például: A falról a Pink Floyd albuma jut az eszembe. Aztán az a fal, amelyet gyerekkoromban másztam meg, és az, amelyet iskolá­ba menet ugrottam át rendszeresen, és így tovább. Gyorsan köve­tik egymást az asszociációk, és végül megtalálom a nyilvánvaló kapcsot a régi gyerekversben: Humpty Dumpty a falon ült. Ez az! Humpty Dumpty egy falon ül, márpedig ő egy tojás, és a tojást a tyúkok tojják. Elképzelem, amint egy csirke a falra pottyantja Humptyt. Úgy teszem élővé az asszociációt, hogy előhívom, amint gyermek énem énekli a gyerekdalt, és automatikusan látom magam előtt, ahogyan a „kis énem” kuncog a Humptyt tojó csirke láttán. Ez ugyan nem történt meg így a múltban, de a kapcsolat köztem és a gyerekmondóka között elég ahhoz, hogy létrehozzon egy logikus forgatókönyvet” – írja a szakértő Memóriafejlesztés című könyvében.

Lehet, hogy elsőre mindez fárasztónak és nyakatekertnek hangzik, ám a gyakorlatban az agy alig több mint egy másodperc alatt létrehozza a kapcsolatot. Ráadásul a tapasztalatok szerint az azonnali összefüggések teremtése a memória edzé­sének fontos része, hiszen az első asszociáció bizonyul a legmegbízhatóbbnak.

Be kell csapni magunkat

O'Brien hozzáteszi, nagyon fontos, hogy egyes szám első személyben működjünk, azaz, hogy önmagunkat is belehelyezzük a történetbe, ezzel elhitethetjük az agyunkkal, hogy valójában minden velünk történt meg. Azonban csak akkor sikerülhet így lóvá tenni agyát, ha a ké­peket a lehető legéletszerűbbé alakítja. Ez azt jelenti, hogy minden érzékét használnia kell: mit lát, mit hall vagy éppen mit érez, miközben beleképzeli magát egy bizonyos helyzetbe. Minél élőbbek tehát az asszociációk, annál könnyebb felidézni őket. „Ám van még egy oka annak, hogy az első személyben gondolkodás így beválik. Ha ön is részévé válik a történetnek, érzelmek és érzések jelenhetnek meg. Ha képes emberi mivoltával, sebezhetőségével, valódi személyiségével megtölteni történetét, elméje igazként fogadja azt el - és ettől sokkal emlékezetesebb lesz. Agyának áramköre - az egyéni neuronok, és az általa alkotott neuronok hálózata - nem képes megállapítani a különbsé­get a valós és a képzelt élmény között. Csakis ön, az egész, tudatos lény tudja az igazat - ezért olyan könnyű becsapni az agyat” – magyarázza Dominic O'Brien.