6 dolog, amivel penge marad az agya

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A boldog, hosszú élet záloga, hogy friss maradjon az agyunk. Ez pedig nagyon sokban rajtunk múlik.

Az agyunk éppen olyan, mint egy izom: ha nem dolgozik, sorvad. Ha tehát fitt és penge agyat akarunk, akkor oda kell figyelnünk a karbantartására is, különösen, hogy az elmúlt évtizedekben szinte járványszerűen terjed az elbutulás a nyugati lakosság körében. Nem véletlenül gyűjtöttünk korábban is egy rakás olyan tevékenységet, amivel az agyat remekül lehet edzeni, most pedig a BBC future foglalta össze a kutatási eredmények alapján, mivel is lehet legjobban kondiban tartani az agyat. Jöjjön a hat legfontosabb szabály elmeélezőknek. 

Ne veszítse el a hitét a képességeiben!

Az, hogy néha nem emlékszik dolgokra, hogy folyton eltéved, hogy tennivalók mennek ki a fejéből általában nem az elhülyülés jele, maximum csak az aktuális túlterheltségé, fáradtságé, és nem, nem a korral jár. A kutatások szerint ezek ugyanolyan gyakran fordulhatnak elő egészséges fiatalokkal, mint idősebbekkel.

Tízévnyi kutatásból tudjuk, hogy az emberek hajlamosak idővel megkérdőjelezni saját képességeiket és a feledékenységet, a hibáikat a kornak tulajdonítani. És mit teszünk a bizonytalanságunkban? Hát, segédeszközöket használnak: GPS-t hogy odataláljunk, naptárat, amibe mindent felírunk, és ez elsőre rém praktikus és nagyon is megnyugtató, de az agyunk fittsége szempontjából béna választás. Az a képességünk ugyanis, amit nem használunk, nem is marad edzésben, tehát idővel egyre rosszabbul fog működni. 

Védje a hallását!

Az, hogy figyelünk az érzékszerveinkre, hogy az agyunk begyűjti, összehangolja a különböző modalitásokból származó információkat remek meló az agyunknak, nem véletlen, hogy ha az elménk izolálódik egy-egy érzékszervtől azt megszívjuk. A kutatások szerint a hallás romlásával párhuzamosan az agy szürkeállománya is csökken, és egy hat éves intervallumon belül 24 százalékkal nagyobb az esélye annak is, hogy kognitív képességeink gyengülésével szembesülünk. Bármilyen életkorban is vagyunk érdemes tehát óvni a hallásunkat, ami egyébként nem is olyan egyszerű, hiszen napi negyed órás hajszárító használat vagy csupán 15 másodperces üvöltő rockzene már ronthatja azt. 

Tanuljon nyelvet vagy zenéljen hangszeren!

Az olyan feladatoknak van a legjobb hatásuk az agyunkra, amelyek alaposan, több szempontból is megdolgoztatják. Az összetett tevékenységek elsajátításakor fókuszálnunk kell a figyelmünket, tanulnunk, emlékeznünk, használni az érzékelésünket, észlelésünket, motoros képességeinket. Egy új nyelv vagy hangszer használatának megtanulása pont ilyen, ráadásul sohasem késő elkezdeni egyiket sem.

Az összetett tevékenységek gyakorlás segíthet az embernek abban, hogy mentálisan penge legyen, aminek pozitív hatása kitart idős korunkban is. Egy vizsgálat szerint például a zenészeknek 60 százalékkal kisebb az esélye a demenciára, egy másik kutatás pedig állítja, hogy egy plusz beszélt nyelv a repertoárban öt évvel is késleltetheti az Alzheimer kialakulását. 

Jöjjön le a szemét kosztról!

Az elhízás nemcsak a testi egészségünknek árt, de többféleképpen roncsolja az agyunkat is.  Az érfalakon lerakódó koleszterin például elzárja az agyat a megfelelő oxigén utánpótlástól, míg a cukros, magas kalóriatartalmú ételek fogyasztása miatt ingadozó inzulinszint kicsinálja az idegsejteket. Ez az infó mondjuk nem nagy újdonság, írtunk korábban is arról, hogy a sok zsír és a cukor elhülyít.

Szerencsére azért nemcsak azt tudja a tudomány, hogy mit nem szabad ennünk, de ismer számos olyan tápanyagot is, ami javítja az elménk működését. Ilyenek például az omega3 zsírsavak, a D és a B12 vitaminok, a cink, a vas vagy a magnézium. Nem véletlen, hogy a tipikus mediterrán diétát tartó idős emberek kognitív képességei gyakran olyanok, mintha 7,5 évvel fiatalabbak lennének kortársaiknál. 

Edzeni kell!

Tudjuk már egy ideje, hogy az edzéstől jobban pörög az agy, és ennek a hatása bizony hosszá távon is tart: minél jobban karban tartja az ember a testét, annál többet profitál ebből az agya is, azaz annál sűrűbbek és erősebbek lesznek az agyterületek közötti kapcsolatok. Az testmozgás jótékony hatása a kisgyerekektől a nyugdíjasokig minden korban meglátszik, szóval nem kérdés: mozogni kell. 

Járjon társaságba!

Az ember társas lény, szüksége van szoros emberi kapcsolatokra, családra, barátokra. Ezt kódolják a génjeink, erre vagyunk huzalozva. Nem véletlen, hogy a magány átkozottul fájdalmas dolog, egy folyamatos stresszor, ami szó szerint megöl. Ahogy a testünknek kell az érintés, az érzelmeinknek a társaság, az agyunknak is szüksége van a többi emberre, ingerekre, amik stimulálják, amik új helyzetekbe, új kihívások elé állítják, amik lekötik a figyelmet, dolgoztatják a memóriát és a feldolgozóképességet.  Egy 70 éves embereket vizsgáló kutatásban például arra jutottak, hogy azok, akik a legaktívabb társasági életet élték egy 12 éves időszak alatt 70 százalékkal kisebb valószínűséggel tapasztaltak kognitív hanyatlást, mint azok, akik elzárták magukat a többiektől. 

A fentiek tehát mind hozzásegítik az embert ahhoz, hogy az agya sokáig penge maradjon, és ha biztosra akarunk menni, mind a hat tanácshoz igyekszünk tartani magunkat, és persze nem felejtünk el közben rendesen aludni sem. Sok sikert!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.