Fogalma sincs, hogy boldog-e a gyereke

Olvasási idő kb. 1 perc

A tinikről azt hiszik a szüleik, hogy szomorúak, holott nem azok: a 10-11 évesek esetében pedig pont fordítva.

Egy friss kutatás szerint szülőként hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a tinédzser gyermekünk boldogtalan úgy, hogy közben egyáltalán nem az – olvasható a PsyBlogon. A kutatásból kiderült az is, hogy a 10-11 évesek körében ez pont fordítva van: ezek a gyerekek közel sem annyira boldogok, mint ahogy a szüleik gondolják.

A felmérés során mindkét korcsoportban a résztvevő gyerekek hasonló boldogsági szintre értékelték az állapotukat – emiatt a különbség csak a szülők osztályozásából addóhat. Kiderült, hogy a serdülők nevelői önmaguk is sokkal boldogtalanabbak, éppen ezért gondolják úgy, hogy a gyermekeik is azok. Ezt a jelenséget egocentrikus elfogultságnak hívják: arra való hajlam, hogy túlságosan a saját érzelmeinkre hallgatunk kakkor, amikor a másik emberét szeretnénk megítélni.

Fotó: Ute Grabowsky / Europress / Getty

A kövekteztetéseket 357, Spanyolországban élő gyerekkel és szüleikkel történő vizsgálatból szűrték le. „Az, hogy képtelenek vagyunk megítélni a gyerekeink boldogságát, félreértésekhez vezethet, aminek negatív végkimenetele is lehet a kapcsolatukat tekintve" – mondta dr. Belén López-Pérez, a tanulmány szerzője. „Ami még rosszabb viszont, hogy a szülők nem lesznek képesek érzelmi támogatást nyújtani" – tette hozzá.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.