Fiatalon sok, később minőségi barátságra vágyunk

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Harmincas éveinkben már a minőségre helyezzük a hangsúlyt a mennyiség helyett.

Egy új kutatás bizonyítja, hogy a mennyiségi barátkozás helyét átveszi a minőségi a 30-as éveink során – írja a Quartz. "Ifjú korunkban az ember felfedezni vágyik, és annyi információt begyűjteni, amennyit csak lehetséges. Ez a szocializálódás természetes része" – magyarázta el Paul Duberstein, a Rochesteri egyetem (New York) pszichiáter professzora. Később viszont a célok megváltoznak és ennek során a szociális hálónk megváltozik, a mennyiség helyett a minőségre helyeződik a hangsúly. És persze ne feledkezzünk meg arról, hogy a társas kapcsolataink tesznek boldoggá.

A Psychology and Aging márciusi számában megjelent tanulmányban 30 éven át kísérték figyelemmel 100 egykori rochesteri diák életét. A 20-30-as éveik során arra kérték a résztvevőket, hogy rögzítsék a napi interakcióikat, és értékeljék őket, hogy azok mennyire meghittek vagy éppen kellemetlenek. Évtizedekkel később a résztvevők arra válaszoltak, hogy milyen a pszichés állapotuk, beleértve a depressziót és a magányt. Különösen kíváncsiak voltak a barátságok minőségére. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a 20-as években a barátok mennyisége határozta meg a pszichés jóllétet, míg a 30-as években a minőség vált fontosabbá.

A kutatásból az is kiderült, hogy a barátok mennyisége nem vetíti előre az elégedettséget, azaz "a társadalmi aktivitás magasabb aránya a 30-as években marginálisan rosszabb eredményeket hoz az 50-es években". A kutatók úgy vélik, hogy akiknek a 30-as éveikben túl sok barátjuk van, azoknak kevesebb lehetősége van a mély barátságok kialakulására. Ettől függetlenül, ha sok embert ismer meg korai felnőtt korában, annak megvannak a maga előnyei.

Azt azonban a kutatók is elismerték, hogy a minták száma limitált, valamint az adatokat kizárólag képzett, fehér emberektől gyűjtötték be, akik elég kiváltságosak voltak ahhoz, hogy egyetemi oktatásban vegyenek részt a 70-es években az Egyesült Államokban. Ennek ellenére Dubenstein, a kutatás egyik szerzője azt vélelmezi, hogy szélesebb populációból merítve ugyanezeket az eredményeket kapnák meg.

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.