7 dolog, amivel jobbá teheti az életét

Olvasási idő kb. 4 perc

A boldogságkutatás elmúlt tíz évének legfontosabb kutatási eredményeit foglaltuk össze, úgyhogy ha épp nincs túl jól, innen meríthet pár tippet.

A pszichológia csodás tudomány. Nemcsak azért, mert mentális betegségeket kezel, problémák megoldásában segít, nemcsak traumákon, kríziseken képes átvezetni, de hozzájárul ahhoz is, hogy boldogabb emberek lehessünk, jobban alkalmazkodjunk a világhoz, könnyebben megtaláljuk benne a helyünket, önmagunkat – és hogy összességében szebb legyen az életünk. Az elmúlt húsz évben a pszichológusok lelkesen kutatták, mitől is leszünk boldogok, hogyan hat a boldogság a testünkre, az egészségünkre, de tudományosan bizonyították a hála, az áhítat a megbocsátás pozitív erejét, és gyakorlati tanácsokkal szolgáltak arra is, hogyan tehetjük tudatosabban jobbá a mindennapjainkat. A Huffington Post pedig most összeszedte a pozitív pszichológia elmúlt évtizedének legérdekesebb kutatási eredményeit. 

1. Tudatosan is képesek vagyunk boldogságra hangolni az agyunkat

Az emberi agy legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy az élet során folyamatosan formálódik, alakul, hogy az új élmények hatására képes újrahuzalozni magát. Rick Hanson agykutató úgy véli, ha tudatosan a pozitív élményekre, tapasztalatokra koncentrálunk, ránevelhetjük az agyunkat a boldogságra. Minél többet időzik az agyunk egy pozitív élményen, minél intenzívebben tüzelnek ilyenkor az agysejtjeink, annál jobban bevésődik az érzés, és minél több pozitív élményen időzünk (vagyis minél gyakrabban dolgoznak ezek az agysejtek), annál erősebbé válik ez a bevésődés és annál könnyebb lesz hozzáférni, előhívni akár a magabiztosság, a siker vagy a szerethetőség érzését. 

2. Ha boldogok vagyunk, egészségesebb a testünk

A test és a lélek nem szétválasztható, nem külön kezelendő egység, kölcsönösen hatással vannak egymásra, így nem csoda, hogy a boldog lélekhez egészségesebb test, vagyis erősebb, hatékonyabb immunrendszer tartozik. Ráadásul, aki jól van a bőrében, annak a szíve és az érrendszere is jobban bírja a megterhelést. 

3. Társas kapcsolatok, azok kellenek

Fotó: Shutterstock

Társas lények vagyunk, éppen annyira szükségünk van másokra, mint ahogy szükségünk van az ételre és az alvásra. A kapcsolataink minősége pedig befolyásolja a fizikai egészségünket és mentális jól-létünket is. Azok, akik szoros családi és baráti kapcsolatokkal rendelkeznek, 50 százalékkal valószínűbben élnek tovább magányos társaiknál. Meg sokkal boldogabbak is. 

4. A kihívás szívás, de fejlődéssel jár

Amikor az élet keményebb kihívásaival szembesülünk, amikor nehéz időszakokon megyünk keresztül, akkor nemcsak túlélünk, de erősödünk, növekszünk is. A szorongás, a traumatikus élmények tehát hosszú távon hozzájárulhatnak a személyes fejlődésünkhöz és jól-létünkhöz. Úgy tűnik tehát, hogy ami nem öl és nem nyomorít meg, az tényleg erőt ad. 

5. A segítségnyújtás boldogabbá tesz

A boldogságszintünk növelésének leggyorsabb és legegyszerűbb útja, ha másoknak segítünk. Amikor önkéntes munkát vállalunk, amikor segítünk másoknak, akkor összekapcsolódunk velük, értékesnek, fontosnak látjuk magunkat, pozitív érzéseket kapunk cserébe, és csökken a magányosság és az elszigetelődés érzése. Talán ezért is nő a várható élettartama azoknak, akik rendszeresen önkénteskednek.

6. A boldogság a célokból születik

Fotó: Shutterstock

Bár a boldogság több forrásból születhet, a tartós és a testünkre is jótékonyan ható boldogság mögött nem az élvezetek kimaxolása, nem a pillanatnyi örömök állnak, hanem a mélyről fakadó célkitűzések melletti elköteleződés. Akkor lehetünk csak igazán boldogok, ha úgy érezzük: értelme és célja van az életünknek. Ennek megtalálására tehát mindenképpen érdemes időt és energiát fordítanunk. 

7. A tudatos jelenlét az út a boldogság felé

A rendszeres meditáció a testünkre és a lelkünkre is jótékony hatással van, csökkenti a szorongást, a stresszt, pozitív érzéseket gerjeszt. Hogy miért? Részben azért, mert segítségével megtanulunk elmélyülni a jelenben, megtanuljuk, hogyan kell itt és most tudatosan jelen lenni. Ez a képesség állítólag már önmagában is átlagosan 10 százalékkal emeli a boldogságszintünket. Bármit is jelentsen ez. 

+1 Ahogy öregszünk, egyre boldogabbak leszünk

Fotó: Shutterstock

Hiába él a fiatalok fejében az a kép, hogy öregnek lenni rossz, a kutatások nem ezt mutatják. Nagyon nem. Az adatokból úgy tűnik, hogy a húszas éveink elején és hetven felé a legszebb az élet, miközben középkorúan a legszürkébb a lét. Hogy miért? Talán azért, mert korral egyre többet tudunk önmagunkról, egyre inkább képesek vagyunk elfogadni önmagunkat, képesek vagyunk belelazulni az életbe. Meg persze a stressz is kevesebb. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.