5 dolog, amiért nagyon pocsékul viseljük a válást

Olvasási idő kb. 3 perc

Akadnak, akik a többieknél jobban és tovább szenvednek egy szakítás után. A korábbi pszichés problémák is hajlamosítanak erre, de van még más is.

A szakítás átkozottul fáj. Különösen, ha olyan embert veszítünk el, akivel az életünket, a jövőnket terveztük, akivel hosszan együtt éltünk, akivel gyereket vállaltunk, családot alapítottunk. Ilyenkor nemcsak a szeretett személy után maradt űr sajog, de gyászoljuk az álmainkat, a terveinket is, a jövőt, amit nem sikerült együtt felépítenünk: kínoz a kudarc élménye is. Egy szakítás után állítólag minimum fél év kell ahhoz, hogy jobban legyünk a bőrünkben, de ha belegondolunk, ez az egyetemistákra alapozott kutatási eredmény hiperoptimista. 

Az ugyanis helyzetenként és egyénenként változhat, hogy valójában mennyi időre van szükség a talpraálláshoz. Vannak, akik egész jól átvészelik ezt a megterhelő időszakot, és akadnak olyanok, akik nagyon nehezen kezelik, nehezen viselik a történteket, akiknek tartósan csökken az élettel való elégedettsége, akiknek megromlik az egészsége. Egy friss kutatás szerint az emberek 15-20 százaléka tartozik az utóbbi csoportba. De vajon miért ők?

Bella DePaulo szociálpszichológus a fenti kutatás nyomán összeszedte azt az öt legfontosabb tényezőt, ami a válást legrosszabbul viselő embereket jellemzi. Ezek azonban nem okok, nem ezek miatt olyan nehéz a szakítás. Mindössze annyit tudunk, hogy akinek húzósabb a talpraállás, az valószínűbben jellemezhető az alábbiakkal.

A múltban is voltak pszichés problémái

Ha valaki az élete egy korábbi szakaszában is küzdött depresszióval, akkor jóval nagyobb az esélye, hogy a válást követően is megél depressziós tüneteket. A depressziót ugyan nem a traumatikus élmények okozzák, de a tünetek kiváltásában bizony lehet szerepük.

Szorongó kötődés jellemezi

A korai társas tapasztalataink, az, ahogyan a szüleinkhez, elsődleges gondozónkhoz kötődtünk, meghatározzák a későbbi kapcsolatainkat is. Akinek a korai időszakban megadatik a stabil, összehangolódáson alapuló biztonságos viszony, az nagyobb eséllyel alakít ki maga is hasonlókat felnőttként. Van azonban olyan is, akinek a párkapcsolatait odabent, mélyen a szorongás, a bizonytalanság, az elhagyástól való félelem, a szerethetőség megkérdőjelezése jellemzi. Náluk esik meg leggyakrabban, hogy kitartóan vissza akarnak térni az exükhöz, hogy az elmúlt viszony megszállottjaivá válnak. Nem véletlen, hogy ők elég rosszul viselnek egy válást. Ráadásul nemcsak lelkileg szenvednek jobban, a megélt stressz testileg is markánsabban jelentkezik náluk: a vizsgálatok szerint szakítás után a többiekhez képest ők produkálják a legmagasabb vérnyomást.

Folyton a történteken rágódik

Ha kudarcot élünk át, akkor rágódni kezdünk, hibáztatjuk magunkat, újra és újra végigpörgetjük agyunkban a történteket, a múltban élünk. Kínozzuk magunkat. Ám mindaddig, míg valaki csak hátra tekint, csak múltat látja, addig a fájdalomtól sem szabadul, egy helyben jár: nem kászálódik ki az érzelmi káoszból. Egy szakításkor a rágódás kezdetben természetes, fontos szerepe van abban, hogy feldolgozzuk, vagy inkább dolgozzunk azon, ami velünk történt. Egy idő után azonban a rágódás már nem visz előre. Szerencsére azért megoldás van rá: sürgősen le kell kötni minden energiánkat.

Elvész a részletekben

Minden negatív élmény jár valamilyen tanulsággal. Egy szakítást, egy válást is nézhetünk tágabb perspektívából, vonhatunk le belőle következtetéseket a világról, a párkapcsolatokról, a másikról. Ez segít abban, hogy nagyjából a helyére kerüljenek bennünk a dolgok. A tapasztalataink azonban nem tudnak leülepedni, nem kapnak jelentést akkor, ha elveszünk a részletekben, ha csak fájdalmas jeleneteket pörgetünk a fejünkben.

Nem forgatja át a történteket az önismeretbe

Egy válás, egy szakítás, az, ahogy végigcsináljuk, ahogy reagálunk rengeteget elárul az értékeinkről, a vágyainkról, arról, milyen emberek vagyunk valójában. A válásnak tehát van önismereti eleme, ez egy olyan tapasztalat, melynek segítségével közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Ha valaki elmulasztja levonni ezeket a tanulságokat, ha önismerete nem mélyül, akkor másoknál elveszettebbnek érzi magát és meghosszabbodik a szenvedése.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.