Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Edinburgh-i Egyetem kutatójának vizsgálataiból kiderül, hogy két eltérő, örökölhető tulajdonságról van szó.
Az optimista emberek egészségesebbek, sikeresebbek, boldogabbak és tovább élnek, mint a pesszimista társaik. Nem meglepő tehát, hogy a pszichológusok is előszeretettel kutatják a tulajdonság gyökereit. Leginkább az foglalkoztatja a kutatókat, hogy vajon az optimizmus és a pesszimizmus egy spektrum két végpontja vagy két eltérő tulajdonság-e. Ha az utóbbi igaz, akkor egy adott ember eltérően állhat a különböző élethelyzetekhez: néha optimistán, máskor meg pesszimistán. Erre a kérdésre a viselkedésgenetikában kereste a választ az Edinburgh-i Egyetemen dolgozó Timothy Bates, akinek tanulmányáról a Research Digesten olvastunk.
Bates több száz, átlagosan 54 éves egy-, illetve kétpetéjű ikerpárt vont be a vizsgálatba, és arra kérte őket, mondják el a véleményüket különböző állításokról, például, hogy általában inkább jó vagy rossz történésekre számítanak az életükben. A résztvevők emellett kitöltötték a személyiség ötfaktoros modelljére épülő Big Five személyiségtesztet is.
Hogy miért épp ikreket kért fel? Azért, mert az ikerkutatásokból kiderül, hogy melyik tulajdonság mennyire örökletes, mennyire a gének által közvetített. Az egypetéjű ikrek génállománya megegyezik, míg a kétpetéjűeknél csak az állomány fele azonos – ennek fényében pedig könnyedén lehet következtetéseket levonni az eredményekből: ha az optimizmus vagy a pesszimizmus örökölhető, akkor az egypetéjűeknek azonos jövőképpel kell rendelkezniük.
Bates kutatásából kiderült, hogy az optimizmust és a pesszimizmust közös és eltérő gének is befolyásolják, tehát különálló tulajdonságként kell kezelni ezeket, nem pedig úgy, mint egy érem két oldalát. „Az optimizmus és a pesszimizmus tehát biológiailag részben különbözik, így esetükben két eltérő pszichológiai tendenciáról van szó" – állítja Bates, aki szerint ez egybevág azokkal az eredményekkel, melyek szerint a tulajdonságok mögött eltérő idegrendszeri folyamatok húzódnak meg.
A kutató úgy véli, hogy bár az optimizmus és a pesszimizmus alapja genetikailag meghatározott, a tulajdonságok kifejeződésében rengeteg szerep jut az ember korai környezetének, a világnak, amiben felnő. A pesszimizmusra való intenzív hajlam tehát tompítható, ahogy tanulható az optimizmus is.
