Elege van az önsajnáltatókból? Így kezelje őket!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ne osztogasson tanácsokat, ne is vigasztalja a krónikus panaszkodókat, azzal csak olajat önt a tűzre. És hogy mit lehet? A szakértők megmondják.

Nehéz pozitívnak és produktívnak lenni, ha körülöttünk valaki egész álló nap panaszkodik – legyen az a kollégánk, a szomszédunk vagy akár az élettársunk. A krónikus jajgatók úgy gondolják, az egész világ ellenük van és sokszor fel sem merül bennük, hogy valójában a saját hozzáállásuk miatt áldozatok. A magyarokra különösképp jellemző ez a pesszimista, borúlátó gondolkodásmód, ezért ne csodálkozzon, ha több ilyen ember is próbára teszi a türelmét. Szakértőket kérdeztünk arról, hogyan és mit szabad – vagy épp nem szabad – mondani a kényszeresen panaszkodóknak.

„Jól ismerjük már a fél pohár víz történetét, amiről az optimisták azt állítják, félig tele van, míg a pesszimista emberek egy félig üres poharat látnak maguk előtt. De mi a helyzet a krónikus panaszkodókkal? A pohár repedt, a víz pedig nem elég hideg. Nyilván csapvíz van benne, pedig palackozott vizet kértem. Várjunk csak! Mi ez a maszat a pohár alján? Biztos el sem mosták rendesen, én meg majd jól elkapok valami fertőzést. Miért mindig velem történnek ilyen rossz dolgok?! Ők azok, akik még egy pohár vízből is azt hozzák ki, hogy nekik mennyire sanyarú sorsuk van" – szemlélteti az önsajnáltató emberek látásmódját Guy Winch pszichológus a Psychology Today oldalán.

Szimpátiára vágynak, ezért szenvednek

„Előfordul, hogy valaki illemből, szociális elvárás miatt panaszkodik, azért, mert szimpatikus szeretne lenni mások szemében. Sikereinkről, boldogságunkról ugyanis a magyar társadalomban nem illik beszélni, mert az mások számára dicsekvésnek vagy nagyképűségnek tűnhet. A legtöbben viszont ténylegesen azonosulnak saját panaszáradatukkal, átérzik mindazt a szomorú vagy dühítő dolgot, amiről beszámolnak és aszerint is élik mindennapjaikat” – mondta a Díványnak Ujpál Zsófia pszichológus. Ugyanakkor akik folytonosan panaszkodnak, akik gyakran negatív eseményekre számítanak, hozzáállássukkal, viselkedésükkel tudattalanul is előidézik a vélt történések beteljesülését – nem véletlenül hívják ezeket önsorsrontó hiedelmeknek. Amint megvalósulnak, a személy önigazolásnak érzi a negatív események megtörténtét – magyarázta Csizmadia Dóra pszichológus

És hogy mitől alakul ki valakinél az önsajnáltató viselkedésforma? „Ennek hátterében a negatív énkép, a figyelem utáni vágy vagy a szülői minta tudattalan követése állhat, illetve az a hiedelem, hogy a személlyel mindig negatív dolgok történnek és szenvedésre van ítélve. Az is lehetséges, hogy aki rendszeresen és sokat panaszkodik, az gyermekkorában csak így tudott figyelmet kapni és valójában magányosnak érzi magát” – fűzte hozzá a szakértő.

A pesszimista emberekkel szemben a kényszeres panaszkodók életszemlélete nem feltétlenül negatív, mégis akinek csak lehet, a tudtára akarják adni, hogy ők mennyire igazságtalan és szerencsétlen körülmények áldozatai. A legtöbben közülük egyáltalán nem tartják magukat borúlátónak, miközben minden rossz dologért, ami velük történik, a külvilágot teszik felelőssé. A krónikus jajgatók persze nem rossz emberek, csak több megerősítésre és támogatásra van szükségük. „Mindannyian igényeljük a törődést és megértést, a kényszeres panaszkodóknál azonban ez az attitűd állandó figyelemszerző játszmává válhat. Mivel kevésbé tudják megnyugtatni magukat, mint mások, így azzal oldják a feszültséget, hogy sokat és gyakran beszélnek a problémáikról, vagyis ventilálnak” – magyarázta Csizmadia Dóra.

Ne osztogasson tanácsokat!

Még ha a sirámok nevetségesnek vagy banálisnak is hangzanak, lehetőleg ne grimaszoljon, ne fészkelődjön és ne kezdje el a telefonját nyomkodni. Inkább hallgassa végig az illető mondandóját, bólogasson és fejezze ki egyetértését: ez valóban kellemetlen/szörnyű/szomorú dolog, sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Előfordul, hogy a panaszkodók néhány perc alatt kimerülnek és végeznek is mondanivalójukkal, ezért ne kövesse el azt a hibát, hogy tanácsokat kezd osztogatni, mert azzal csak további mesélésre ösztönzi az illetőt: áh, dehogy, az nem fog menni, mert... „Sajnos a krónikus panaszkodók rutinosan kifogásokkal hárítják el a megoldási javaslatokat, így sokszor tehetetlennek, és elkeseredettnek érezheti magát az is, aki segíteni próbál” – mondta Csizmadia Dóra.

Ugyanezt éri el akkor is, ha azzal próbálja vigasztalni az önsajnáltató embereket, hogy nem is olyan rossz a helyzet, mint amilyennek ők látják. Ilyenkor azt hiszik, hogy túlreagálják a dolgokat és – hogy megvédjék igazukat – tovább sarkítják a történetüket, még több szörnyűséggel kezdenek el érvelni, vagy felháborodnak azon, hogy a hallgatóságuk nem érti meg: a helyzet márpedig nem ilyen egyszerű. „Ha bagatellizálni próbáljuk a problémáját, vagy mielőtt meghallgatnánk, rögtön a pozitív tényezőkre akarjuk felhívni a figyelmét, abból az önsajnáltató személy azt érzi, hogy nem vesszük komolyan, nem értjük meg őt, és ismét magára maradt” – figyelmeztetett a szakértő. Azért ne essen át a ló túloldalára se azzal, hogy a heves egyetértésben elkezd ön is elégedetlenkedni valami miatt. Ha azt látják, hogy partner a panaszkodásban, akkor sanszos, hogy onnantól kezdve direkt arra fogják kihasználni, hogy szabadon reklamálhassanak és kiönthessék önnek a lelküket.

Amit szabad

A leggyorsabb és legegyszerűbb módja annak, hogy lerövidítsük a zsörtölődő személy monológját, ha hitelesen kifejezzük szimpátiánkat, majd az aktuális teendőkre vagy valamilyen semleges témára tereljük a figyelmét. „Azzal nem veszítünk semmit, ha udvariasan megkérdezzük, kíváncsi-e a véleményünkre (amire általában igen a válasz), de ne kritizáljuk, hibáztassuk vagy ítélkezzünk felette, ne magát a személyt minősítsük, hanem a hozzáállásáról, szemléletmódjáról finoman fejtsük ki gondolatainkat vagy érzéseinket. Az én úgy érzem/azt tapasztaltam/úgy hallottam megfelelő felütések lehetnek a véleménynyilvánításhoz” – javasolja Csizmadia Dóra pszichológus.

Mielőtt azonban bármit is hozzászólnánk, fontos, hogy megismerjük a személy egyéni történetét, mert lehet, hogy valóban megvan az oka az önsajnálatra. Konkrét javaslatok helyett érdemes nyitott kérdéseket feltenni, például azt, hogy szerinte mi lehetne a megoldás a problémájára – vagyis a „mi nem jó” megközelítés felől próbáljuk a „hogyan lehetne jó” nézőpont felé irányítani. Ha merünk pozitív dolgokat elmondani, azokról kérdezni, illetve pozitív visszajelzést adni a panaszkodónak, az javíthat a hangulatán és a közérzetén. Segíthetünk neki felismerni, hogy min lehet változtatni, és mit kell elfogadnia, hiszen ez a stresszkezelés két iránya. Célszerű felülvizsgálni és átalakítani az elvárásokat is, ha azok túl magasak, túl szigorúak vagy irreálisak – fűzte hozzá a szakértő.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Zsó
Zsó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.