20 tevékenység, amivel fitten tarthatja az agyát

Olvasási idő kb. 2 perc

A számítógépezésben és a foltvarrásban közös, hogy mindkettő segít a demencia megelőzésében.

Gondolta volna, hogy ha középkorúként számítógépet használ, akkor később kevésbé lesznek gondjai a memóriával? A Psyblogon találtunk egy listát 20 olyan teljesen hétköznapi tevékenységről, amelyek bizonyítottan csökkentik a memóriaproblémák kockázatát, és a már említett számítógép-használat mellett szerepel benne a barátokkal való kapcsolattartás és a művészi tevéknységekben való elmerülés is.

A 256 idős ember megfigyelésével végzett kutatás eredményeit itt találja, röviden összefoglaljuk, miről is szól: a kísérlet elején egyik résztvevőnek sem voltak memóriával, gondolkodással kapcsolatos problémái, négy évvel később viszont többüknél MCI (mild cognivite impairment, azaz enyhe kognitív zavar) lépett fel. Megfigyelték, hogy azoknál, akik rendszeresen végeztek művészeti tevékenységet, kézimunkáztak, társaságba jártak és/vagy számítógépeztek, a betegség előfordulásának aránya kisebb volt.

Fotó: Bsip / Europress / Getty

A lista

A 20 tételes lajstromba belekerült a rajzolás, szobrászkodás, festés, fazekasság, quilling, famegmunkálás, kerámiázás, foltvarrás, varrás, barátokkal találkozás, moziba/színházba/koncertre járás, könyvklubba/bibliaórára járás, utazás, kutakodás a neten, online vásárlás, internetezés és a számítógépen játszás.

„Mivel évente többmillió amerikai felnőtt lép abba a korba, amikor a demencia tünetei jelentkeznek náluk, nagyon fontos, hogy megtaláljuk, melyek azok az életmódok vagy tevékenységek, amik befolyással vannak az állapotukra. Arra jutottunk, hogy ezek a mindennapos elfoglaltságok megvédik a neuronokat, újakat termelnek és segítik is azok növekedését" – mondta Rosebud Roberts professzor, a tanulmány egyik szerzője.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.