5 jel, amiből felismerheti, ha a másik szenved

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ön rájön, ha bajban van a barátja? Tudja, hogy mikor kell elkezdeni aggódni? Összeszedtük a lelki szenvedés öt figyelmeztető tünetét.

Mentális betegséggel élni kemény. Nemcsak azért, mert a mentális problémák az ember egész életét képesek behálózni, mert hatással vannak a munkától a magánéleten át az általános jól-létre, de azért is, mert mi, emberek olyan esetlenül, gyanakvóan állunk hozzájuk. Amíg pontosan tudjuk, hogy például egy vérző sebbel mi a teendő, gyakran fogalmunk sincs, mit tehetnénk akkor, ha valakiből sugárzik a reményvesztettség vagy éppen folyamatosan aggódik, szorong. Ezekben az esetekben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy elég, ha az illető egyszerűen csak összekapja magát, lerázza a problémákat, de ahogy egy gyomorfertőzést sem tudunk magunkról lerázni, úgy a depressziótól sem ilyen egyszerű megszabadulni. 

Pedig az klassz volna. A WHO adatai alapján ugyanis Európában a felnőttek 27 százaléka, azaz több mint 130 millió ember szenved valamilyen mentális problémától, és úgy tűnik, hogy a szív- és érrendszeri betegségek után másodikként a neuropszichiátriai kórképek (elsősorban az unipoláris depresszió, az alkohollal összefüggő rendellenességek, az önsértések és az Alzheimer-kór) okoznak leggyakrabban korai halálozást vagy korlátozottságban eltöltött éveket. Ahhoz, hogy bármit is tudjunk kezdeni a sokakat érintő, sokak életét megnyomorító lelki és mentális problémákkal, elsősorban a tudásunkat kell fejleszteni ezen a téren. Foglalkoztunk már azzal, hogyan nyújthatunk magunknak lelki esősegélyt, most pedig a changedirection nyomán összeszedtük a lelki szenvedés öt figyelmeztető tünetét: hogy felismerhesse, ha valaki bajban van.

A mentális jól-létről tanulni jó

changedirection egy kampány, amit az amerikai mentális egészséggel foglalkozó szervezetek fognak össze és amelynek céljai között szerepel az, hogy megmutassa az embereknek: a mentális betegségeket éppen olyan fontos komolyan venni, mint a testi betegségeket. Cél az is, hogy megtanítson minket felismerni a lelki szenvedés általános tüneteit, és bátorítson minket, hogy odafigyeljünk a mentális jól-létre: mind a sajátunkéra, mind másokéra. 

 Amikre mindig érdemes felkapni a fejünket

A személyiség változása. Amikor azt látjuk, hogy valaki hirtelen nagyot változik, hirtelen máshogy viselkedik, mint szokott, amikor „furának”, „másnak” tűnik, amikor a viselkedése nincs összhangban az értékeivel, arra mindig érdemes odafigyelni. 

Nyugtalanság. Problémára utalhat az is, ha valaki a szokásostól eltérően dühösebb, szorongósabb, nyugtalanabb vagy szeszélyesebb. Ilyenkor feltűnő lehet, hogy az illetőnek nehéz kontrollt gyakorolni a saját érzelmei felett, hogy könnyen elveszíti a türelmét, nehezen nyugszik meg, hogy apró problémák is teljesen ki tudják akasztani. Ez az állapot gyakran járhat együtt alvászavarokkal is.

Elszigetelődés. Nem árt figyelni olyankor sem, amikor valaki, aki korábban nagy társasági életet élt, hirtelen eltűnik, kikopik, ha keveset érintkezik barátaival, családjával, ha már nem vesz részt korábban kedvelt tevékenységekben, sokat hiányzik a munkahelyéről, az iskolából, arra nem árt felfigyelni. Ha valaki eleve zárkózott, akkor ez a viselkedés nem lesz feltűnő, és talán nem is jelent semmit, de egy korábban szociálisan aktív embernél ez mindenképpen jelzésértékű. (Még akkor is, ha csak azt jelzi, hogy éppen szerelmes vagy elsodorta a munkája.)

Az öngondoskodás elhanyagolása. Ha rendben vagyunk magunkkal, akkor gondoskodunk magunkról, vigyázunk magunkra. Amikor valaki elhanyagolja a megjelenését, a személyes higiénéjét, kockázatos helyzetekbe sodorja magát (például több alkoholt, drogot fogyaszt, ittasan vezet) akkor ott nagy valószínűséggel baj van.

Reménytelenség. A jól-lét tervekkel, energiával, motivációval jár. Ha ezek hiányoznak, ha üresség van, reménytelenség, a haszontalanság érzése, akkor nincs jól-lét. A súlyos reménytelenség idején nem ritkák az öngyilkossági gondolatok sem, így erre a tünetre különösen érzékenynek kell lennünk. 

Kiszúrtam a jelet! És most? 

Mindannyiunk életében akadnak nehezebb élethelyzetek. Mindannyiunkkal előfordulhat, hogy a fenti tünetek közül egyet vagy néhányat produkálunk. Lehet, hogy ezek mögött nincs súlyos probléma, de egy nehéz időszakban is szükségünk van támogatásra: jó, ha van, aki észreveszi, hogy éppen küzdünk, jó, ha van, aki támogat. Ha mással nem, hát szeretettel. 

Ha a szerettén, barátján felfedezi a fenti jeleket (vagy akár csak egyet közülük) beszéljen vele, hallgassa meg, keresse gyakran, támogassa, éreztesse, hogy a másik fontos és értékes. Akkor is, ha ő elsőre elzárkózik, akkor is, ha önnek kicsit erőszakosabbnak kell lennie. Ha pedig úgy érzi, hogy nagy a baj, javasolja szakember segítségét!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.