Az önsértő magatartás gyakran tragédiába fullad, még ha a fiatalokat nem is a halálvágy hajtja. Összeszedtük, milyen jelekre figyeljen, és mondjuk azt is, mit tehet, ha baj van.
Falcolás, vagdosás, ütések, éheztetés, szúrások, égetés, önhánytatás, harapás, bőrcsipkedés, hajtépkedés és még sok más hasonló formája van a fiatalok körében egyre nagyobb arányban előforduló önkárosításnak, amit az érintettek sokszor ügyesen titkolnak a család és a barátok előtt is. Az önsértés számos lelki problémára nyújthat megküzdési módszert, ami könnyen megszokássá válik és akár tragédiával is végződhet – még akkor is, ha a szándék nem az öngyilkosság. Ahhoz, hogy időben megoldást találjanak, a szülőknek tisztában kellene lenniük a probléma súlyosságával és figyelmeztető jeleivel. Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a fiatalkori önbántalmazásról.
Magányosnak és elveszettnek érzik magukat
A szakértők szerint az önkínzás hátterében általában a problémamegoldó képesség hiánya és az alacsony önértékelés áll.
A kamaszok indíttatása lehet:
- erős érzelmi hullámok leküzdése
- jobban elviselik a fizikai fájdalmat, mint a lelkit
- könnyen okoz megnyugvást, feszültséglevezetést, stresszoldást
- függőség: már nem tudják vagy akarják abbahagyni
- társaik hatására teszik meg (csoporthoz való tartozás kényszerűsége)
- egyéb mentális problémák (depresszió, személyiségzavar)
A tinédzser önmagára irányuló testi bántalmazása nem feltétlenül kötődik halálvágyhoz és öngyilkossági késztetéshez. A két csoport tagjainál közös kiindulópont lehet valamilyen lelki trauma, depresszió, fokozott stressz vagy veszteség, és a rosszul működő vagy hiányos megküzdési stratégiák, de az esetek nagy részében nem magukat akarják elpusztítani, hanem az aktuálisan kínzó, feldolgozhatatlan, kimondhatatlan rossz érzéseket szeretnék kívülre helyezni. Sok önsértő kamasz a lelki gondokat testi fájdalmakra próbálja „lecserélni" – magyarázta Reményiné Csekeő Borbála.
„Az önsértés, és annak a talán leggyakoribb formája, a falcolás sokszor egyfajta feszültségoldó szerepet tölt be az önsértő személy életében. A szorongást okozhatja rosszul működő család, kirekesztő közösség, túl magas családi, iskolai vagy társadalmi elvárások, elérhetetlen (szépség)ideálok, de a szokatlan magatartás lehet egy korábbi trauma, bántalmazás, szexuális abúzus következménye is. Nehéz általánosítani, hiszen rengeteg dolog okozhat olyan lelki kínt, belső ürességet vagy éppen feszültséget, amit a fiatal testi fájdalom okozásával tud megfoghatóvá, átélhetővé tenni. Sok fiatal állítja: azért bántja magát, hogy legalább tudja, mi fáj. Ez azt jelenti, hogy az önbántalmazáshoz gyakran hozzátartozik az is, hogy nehezen kommunikálnak az érintettek az érzéseikről, sőt ők maguk is csak korlátozottan látnak rá, hogy mi is zajlik bennük" – fűzte hozzá a szakértő.
„Nálam fél éve kezdődött, miután teljesen kiborultam azon, hogy a szüleim állandóan veszekednek, a húgom utál és még a barátom is elhagyott. Először csak körzővel 'véstem' magam, de az nem volt elég. Találtam otthon egy sosem használt faragót és pengével is vagdosni kezdtem a karomat és a lábaimat. A szüleim nem tudnak róla, de nem is akarom, hogy megtudják. Nem akarom ezt csinálni, próbálok leszokni róla, de nagyon nehéz, mert mindig megnyugtat és egy darabig elvonja a figyelmem a belső fájdalmakról. Csak aztán pár napon belül kezdődik újra. Nagyon félek attól, hogy egy rossz pont vagy erősebb vágás és vége mindennek" – írja egy közösségi fórumon a 13 éves Dóri.
Feltűnési vágy?
Előfordul ugyan, hogy a kamasz mutogatja a hegeket és foltokat közeli barátainak, mintha tőlük várna segítséget, de nem ez a jellemző attitűd.
„Az önbántalmazás egyrészt egyfajta néma segélykiáltás, ugyanakkor titkolt és szégyellni való dolog is. A Kék Vonal hívói közül többen számolnak be az ezzel kapcsolatos ambivalens érzésekről: titkolom anyámék elől, de bánt, hogy észre sem veszik. (Az öncsonkítás nyomait csuklószorítóval, hosszú ujjú vagy hosszú szárú ruhákkal, kendőkkel és állandó elzárkózással igyekeznek elrejteni.) Az, hogy ezt egyáltalán ki tudják mondani, már a segítő folyamat egy szintje" – mondta a pszichológus.
Figyelmeztető jelek
Az önbántalmazásnak tehát igen szerteágazó gyökerei lehetnek, de ha tisztában vagyunk valamennyi tünettel vagy tünetegyüttessel, akkor még csírájában elfojthatjuk a problémát.
„A serdülőkori depresszió vagy az ekkor kezdődő személyiségzavarok (pl. borderline személyiségzavar) ritkán múlnak el maguktól, hiszen ezek nem olyan lelki gondok, amiket csak úgy kinőnek a tinédzserek. Érdemes komolyan venni, ha a gyereknek gyakran vannak fizikai panaszai (hasfájás, fejfájás) alvászavarai, vagy ha sűrűn látjuk sírni – vagy kisírt szemmel. A depressziót például gyakran kíséri az iskolai teljesítményromlás, a testsúly változása, a korábban kedvelt tevékenységek vagy a társaság hanyagolása és előfordulhat szerhasználat is" – figyelmeztet a szakértő.
Liz Quish krízistanácsadó szakpszichológus, az Overcoming Self-Harm and Suicidal Thinking című könyv szerzője a Daily Mail oldalán ír többek között azokról a gyanús és árulkodó jelekről, amik okot adhatnak az aggodalomra:
- Kifogásokat keres, hogy ne kelljen részt vennie a testnevelés órán vagy olyan sporttevékenységekben (pl. úszás), ahol jól láthatóak lehetnek sérülései
- Megváltozik a személyisége
- Megmagyarázhatatlan sebek, hegek és zúzódások a testén
- Negatív énkép, lesújtó vélemény hangoztatása önmagáról
- Meleg idő esetén is hosszú ujjú felsőket és nadrágokat hord
- Egyre gyakrabban és hosszabb időt tölt a fürdőszobában
- A megszokottnál többször és hosszabb időre zárkózik be a szobájába
- Elhanyagolja a barátait
- Olyan eszközöket gyűjt, amelyek sérülést okozhatnak (olló, penge, bicska, kés stb.)
- Fertőtlenítő szerek, bőrnyugtató krémek, géz és sebtapaszok rejtegetése
- Vérnyomok a ruhán (érdemes kifordítani, tüzetesen ellenőrizni) és az ágyneműn
- Nem hajlandó másokkal együtt ruhát vásárolni
- Fogyás, önhánytatás vagy hashajtók szedése
- Passzívan reagál és visszavonul a szobájába, amikor kérdőre vonják egy probléma miatt
- Kifogásokat keres, hogy kimaradhasson a családi eseményekből és minél több időt tölthessen otthon egyedül
A súlyos lelki gondoknak olyan verbális jelei is vannak, amik közül néhány egyébként is jellemző a serdülő korúak kommunikációjára, ezért nehéz ugyan kiszűrni az önveszélyes gondolatokat, de minél gyakrabban halljuk azokat, annál nagyobb az esély arra, hogy nem csupán flegmaságról vagy nemtörődömségről van szó. Ilyenek az önbecsülés, a motiváció és az életöröm hiányára utaló gyakori frázisok és megnyilvánulások, amik nap mint nap elhagyják az érintettek száját: Ennek mi értelme van? Nekem ez nem fog menni. Nem tud érdekelni. Reménytelen/haszontalan/lúzer vagyok. Nekem semmi nem jön össze. Senkinek nem tetszem. Undorító vagyok. Senkit nem érdekel, mi van velem. Mindenki boldogabb lenne nélkülem. Senkinek nem hiányoznék. Minek születtem meg?
Mit tehet a szülő?
"Nem szabad pánikba esni, ítélkezni és a saját negatív érzéseinket kontroll nélkül rázúdítani a gyerekre. Fontos, hogy ne a leleplezett tünetekre reagáljunk, hanem az azok mögötti érzésekre. Például ahelyett, hogy azt mondanánk: tudom, hogy (megint) ittál/vagdostad/hánytattad magad/gyógyszert vettél be/lógtál a suliból stb. mondjuk azt: úgy látom, mostanában (ismét) feszültebb, szomorúbb, gondterheltebb, idegesebb vagy. Kérdezzük arról, hogy mi foglalkoztatja, mi bántja, biztosítsuk róla, hogy mellette állunk és együtt fogunk ezzel a helyezettel megküzdeni. Persze mindez nagyon nehéz, ha nem jellemzőek a mély, bizalmas beszélgetések a családban" – mondta Reményiné Csekeő Borbála.
Sokszor szükség lehet szakember bevonására, pszichológusra, esetleg pszichiáterre, kórházi kezelésre, de nagyon fontos, hogy ezt sosem szabad fenyegetésként vagy büntetésként szóba hozni. A legrosszabb példa: ha ezt nem hagyod abba, pszichológushoz viszlek! Ezzel eláruljuk, hogy abszolút nem értjük a gyereket, hiszen nem a saját szabad döntésétől függ, hogy megvágja-e magát. (Ha elég lenne az akaratereje ahhoz, hogy ne tegye, valószínűleg már rég nem tenné.) Nem beszélve arról, hogy ezzel csak azt sugalljuk, hogy benne van a hiba, őt kell „megjavítania" egy szakembernek – pedig az esetek túlnyomó többségében egy egész rosszul működő rendszer, család vagy tágabb környezet tünethordozója a gyerek. Ráadásul ezzel a hozzáállással már előre mumust csinálunk abból a személyből, akiben később meg kell bíznia, akinek a segítségét el kell fogadnia.
A támadó magatartás helyett a szülőnek folyamatosan éreztetnie kell a gyerekével, hogy számítani lehet rá, érdekli, hogy mi történik vele és mi zajlik benne. Fontos, hogy ez a törődés ne tűnjön bizalmatlanságnak, úgy kell óvni a gyereket, hogy közben szabadon is engedjünk. Adott esetben a szülőnek is érdemes segítséget kérni, valakivel megbeszélni, ha elbizonytalanodott kamaszgyerekével kapcsolatban, vagy ha bármi miatt aggódik. A Kék Vonalnál az ilyen típusú szülői megkereséseket is várják. „Szükség esetén a pedagógusokat is be kell vonni, hiszen nagyon fontos, hogy a gyereket körülvevő felnőttek tudjanak azokról a problémákról, amik befolyásolhatják a viselkedését, iskolai teljesítményét és kortárskapcsolatait" – javasolja a szakértő.
Egyre többen válnak rabjává
Felmérések szerint évente a fiatalok 10-15 százaléka próbálkozik saját testében kárt okozni, ha pedig ez valamilyen pszichiátriai betegséggel is társul, akkor egyötödük fordul maga ellen. Magyarországon ugyan még nincs pontos statisztika erre vonatkozóan, de az itthoni szakemberek szerint a jelenség legalább ilyen gyakori. A serdülő lányokra a legjellemzőbb, általában 12 és 20 éves kor között jelentkeznek a tünetek és az önbántalmazás az egyik legerősebb előrejelzője annak, hogy később ki vet véget az életének.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy ijesztően sok gyermek lát önbántalmazásról szóló képeket az interneten, amelyek hasonló magatartásra buzdítják őket. Szakértőnk szerint bárki, aki egyébként jól érzi magát a bőrében, nem fog pusztán divatból vagy egy csoport nyomására fájdalmat okozni magának, viszont nem mindegy, hogy azok a kamaszok, akik nehezen küzdenek meg a stresszel és lelki problémáikkal, milyen megoldásokat és álmegoldásokat találnak az interneten, milyen mintákat látnak a szorongás oldására. A múlt hónapban négy brit jótékonysági szervezet (a ChildLine, a YouthNet, a selfharmUK és a YoungMinds) által végzett kutatásból kiderült: a 11-14 évesek 60 százaléka osztott már meg ilyen fotót a közösségi médiában, aminek megtekintése önbántalmazási vágyat ébresztett társaik több mint felében. A kétezer fiatal bevonásával készült kérdőíves felmérés eredményei alapján arra is fény derült, hogy a 18-21 évesek csaknem 8 százaléka okozott már magának bántódást, vagy pedig közvetlenül ismert valakit, aki így tett. A jótékonysági szervezetek arra is felhívják a figyelmet, hogy a különböző alkalmazások, az Instagram vagy a Snapchat népszerűségének köszönhetően az önbántalmazó szelfik is egyre inkább terjednek, készítőik indoka pedig az, hogy úgy érzik, nincs más, akihez fordulhatnának.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Lelkisegély-vonalának elérhetősége: 116-111
