Hat dolog, amit soha ne mondjon evészavarral küzdőknek

Olvasási idő kb. 6 perc

Lehet, hogy segíteni akar, de a "miért nem eszel rendszeresen kisebb adagokat?" jellegű kérdésekkel csak olajat önt a tűzre. És nem, vacsorázni se hívja meg azt, akinek evészavarai vannak.

Magyarországon ma körülbelül 30-50 ezer ember küzd valamilyen evészavarral és a legtöbben még a közeli hozzátartozók előtt is éveken keresztül titokban tudják tartani problémájukat, így sokszor odáig sem jutnak el, hogy szakemberhez forduljanak segítségért (éppen ezért nincsenek még pontos adatok). Ha azonban egy barátja, családtagja vagy kollégája elég nyitott és bátor ahhoz, hogy beszéljen önnek kóros evési szokásairól, mert megbízik önben, akkor nem árt, ha képes megőrizni ezt a bizalmat azzal, hogy tudja, mit kell neki mondani.

Mivel egy evészavarral küzdő embernél még az egészséges fizikai megjelenés és látszólagos jókedv mögött is állandó lelki harcok zajlanak, ezért – ha ön soha nem tapasztalt hasonló gondokat – érdemes kétszer is meggondolnia, mikor hogyan nyilvánul meg a társaságában. Összeszedtük, mi az a hat dolog, amit jobb, ha soha nem mond evészavarral küzdőknek.

„Miért nem sportolsz és eszel rendszeresen kisebb adagokat? Semmi bajod nem lenne."

Ez az ártatlannak tűnő kérdés körülbelül olyan, mintha egy depresszióban szenvedőnek mondanánk, hogy kék az ég és a madarak csiripelnek, ugyan, szedd már össze magad!

Az evészavarok hátterében gyakran erős szorongás, stresszkezelési nehézségek és kórosan alacsony önértékelés, azaz mentális problémák húzódnak meg, ezért az érintettek számára nem olyan egyszerű elkezdeni normálisan táplálkozni. A miért nem csinálod ezt vagy azt típusú megjegyzések számonkérő jellegűek és sokszor csak agresszivitást váltanak ki, mivel úgy kezelik az anorexiás vagy bulimiás betegeket, mintha pusztán a fogyókúra kedvéért kínoznák magukat, holott a problémájuk ennél sokkal mélyebben gyökerezik – magyarázta a Díványnak Thiery Henriette klinikai szakpszichológus. Mivel az anorexiás és bulimiás betegek számára nagy kihívást jelent feltárni evészavaruk apró részleteit, környezetük sokszor sajnos nem tudja felmérni a probléma súlyosságát. Egy biztos: az evészavarral küzdőkben bizonyos élelmiszerek elfogyasztása vagy egyáltalán az evés gondolata félelmet és szorongást kelt és a kezelés célja ezeknek az érzéseknek a leküzdése, ami igen lassú folyamat, nem fog megtörténni egyik napról a másikra, mint a dohányzásról való leszokás.

„Bárcsak nekem is olyan akaraterőm lenne, mint neked!"

A kívülállók joggal hiszik azt, hogy mennyire fegyelmezett és szigorú magával szemben a beteg, amiért folyton ellenáll a kísértésnek, de ez nem ilyen egyszerű. Az anorexiásokat valóban ez az attitűd jellemzi, többnyire igen erős bennük a perfekcionizmus, a bulimiások is igyekeznek megvonni maguktól az ételt, ám képtelenek ellenállni a kísértésnek, ezért egy ponton bekövetkezik a kontrollvesztés, amikor extrém mennyiségű étellel jutalmazzák magukat és a falásroham után igyekeznek azonnal megszabadulni a bevitt kalóriáktól, hiszen ez a viselkedés egyfajta válaszreakció bizonyos érzelmeikre. Ha az akaraterő kérdését firtatjuk, azzal csak megerősítjük az étkezéssel kapcsolatos inadekvát viselkedésüket, mintha csak a vállukat veregetnénk meg, hogy mennyire jól van ez így. Számukra viszont pont az jelentené a fegyelmezettséget, ha be tudnák tartani a „többször eleget" szabályt, ami másoknak normális, nekik viszont szinte lehetetlennek tűnik.

A falásrohamok egyrészt a túlzott stressz következtében lépnek fel, másrészt gyakori, hogy valaki huzamosabb ideig megvonja magától azokat a finomságokat, akár magasabb kalóriatartalmú ételeket, amelyek simán beleférnének a mindennapi egészséges (átlagos kalóriatartalmú) étkezésbe. Emiatt kialakul egyfajta kiéhezettség érzés ezekre az ételekre, ami hozzájárul a kontrollvesztéshez. A „rendszeresen kevesebbet étkezni" valóban jó stratégia, ha ezek a kisebb adagok nem kifejezetten spártaiak, és tartalmaznak néhány „jutalomfalatot" is. Betartása valóban önfegyelmet igényel, mértéke egyénenként változó, egyébként fejleszthető képesség, de komoly egyéni motiváció kell hozzá, és a küzdelem, az erőfeszítés nem spórolható meg – mondja a szakértő.  

Anorexia

Testképzavarral, pszichés és hangulati problémákkal járó életmódszerű koplalás. A betegek karcsúságra törekszenek, és legyenek bármilyen vékonyak, sohasem elégedettek a külsejükkel. A folyamatos éhségérzet ellenére is minimális kalóriabevitellel élnek, a legsúlyosabb esetekben konkrétan halálra éheztetik magukat. Nőknél gyakoribb, leginkább kamasz és fiatal felnőttkorban. 

„Nem gondolod, hogy veszélyes, amit csinálsz? Az egészségeddel játszol."

Az evészavarral küzdők sokszor nagyon is tisztában vannak vele, mennyire káros a szenvedélyük, viszont minél tovább tart a kezeletlen állapot, annál inkább rabjává válnak a szokásnak, viselkedésük és érzelmeik egyre jobban felülírják racionális gondolkodásukat és nem ismerik be, hogy a lehetséges kockázatok miatt fel kellene vagy fel tudnának hagyni azzal.

Az ilyen megjegyzések legalább elgondolkodtatják a beteget, bár érdemes hozzátenni, hogy lehet és fontos is segítséget kérni, viszont ehhez be kell látnia: egymaga nem boldogul a problémájával. Ez nem jelent gyengeséget, csupán a helyzet ésszerű értékelését. Vannak persze olyan súlyos állapotok, amelyek már az életet veszélyeztetik, ilyenkor elkerülhetetlen és szükséges a kórházi kezelés. Az evészavarosok gyakran maguk is felismerik, hogy a helyzet tarthatatlan, mindennapi életvitelük ellehetetlenült. Amikor eljutnak erre a pontra, akkor általában megszületik bennük a motiváció (vagy annak legalább a csírája), hogy helyzetükön változtassanak. Enélkül a pszichológiai intervenció hatástalan szokott lenni – tudtuk meg Thiery Henriette-től.

„Pedig egészségesen nézel ki."

Igen elavult és téves az az elképzelés, hogy kizárólag a csontsovány fiatal nők küzdenek evészavarral – csak azért, mert rajtuk meglátszik. (Egyes orvosok a mai napig a BMI értéket használják például a kóros soványság megállapítására, figyelmen kívül hagyva a testalkatot és egyes viselkedési mintákat. Ha ez a szám 17 alatt van, az valóban extrém soványságnak számít, de az anorexiának ezen felül más kritériumai is vannak). Valójában azonban nem a kilók, az alkat vagy a kinézet alapján lehet megítélni egy-egy komoly étkezési rendellenességet, ezért jobb, ha kerüli az ilyen bókokat.

Az ehhez hasonló megjegyzések bagatellizálják a problémát és az evészavarosban azt az érzést kelthetik, hogy őt és a problémáját (amit igen nehezen, talán csak hosszas belső vívódás után osztott meg) nem veszik komolyan. Úgy érezheti, nem értik meg és hiába fordul bárkihez – figyelmeztet a szakértő. Egy átlagos testalkatú személyben ráadásul még azt az érzést is kelthetjük, hogy nem veszített elég súlyt, ami még inkább alááshatja az önbizalmát. 

Bulimia

Kontrollálatlan falási rohamokkal járó evési zavar. A magányos, titkos falási rohamok során a betegek habzsolnak, nem bírják abbahagyni az evést, majd hányással, hashajtókkal vízhajtókkal, beöntéssel, koplalással vagy edzéssel igyekeznek kompenzálni az elfogyasztott tetemes kalóriamennyiséget. A bulimia alattomos betegség, észrevenni nehéz, hiszen a betegek gyakran normál testalkatúnak tűnnek, viszont a kompenzációs törekvések hosszú távon súlyosan károsítják az egészséget. 

„Gyerünk a mekibe, meghívlak egy sajtburgerre!"

A társaságban evés az egyik legkínosabb és legnehezebb része az evészavarral küzdők életének, ezért ne csodálkozzon, ha visszautasítják a vacsorameghívást. Mivel egyébként is kellemetlen számukra, hogy ki kell maradniuk az olyan közös programokból, amik az étkezésről szólnak, ne erőltesse azokat. Menjenek inkább sétálni, múzeumba vagy sportolni, a mozgalmas tevékenységek idejére legalább teljesen kikapcsolódhat és megfeledkezhet a beteg a problémájáról.

Ha az illető úgy dönt, hogy a társasággal tart, de nem szeretne fogyasztani semmit, nem szabad erőltetni. Inkább éreztessük vele, hogy a személye a fontos, ő mint ember hiányozna a csapatból, és tiszteletben kell tartani, hogy gondjai vannak az étkezéssel. Egyébként az, hogy valaki társaságban nem tud enni, a szociális fóbia (szociális szorongás) egyik tünete is lehet, amin szintén lehet segíteni. Az ilyen ember úgy érezheti, hogy őt közösségben elutasítják, ezért is fontos, hogy tudja, a problémáival együtt szeretik és elfogadják – magyarázza Thiery Henriette.

Ha mégis közös ebédre kerül a sor, ahol a beteg is jóízűen falatozik, lehetőleg ne hozza szóba az étkezési szokásokat, messziről kerülje a témát és beszélgessenek bármi másról, ami mindkettejüket érdekli.

Ha mások előtt nyíltan kell beszélnie arról, ami számára nagy nyomást jelent, azt az érintett egyfajta pellengérre állításként élheti meg, ami intenzív szégyenérzést okozhat. Négyszemközt sokkal kényelmesebb kitárulkoznia, de akkor is megfelelő tapintattal kell a beszélgetést kezdeményezni –fűzi hozzá a szakértő.

„Tegnap este úgy bekajáltam, hogy ma én sem bírtam még egy falatot sem enni!"

Ne akarjon versenyezni és felvágni azzal, hogy kibírta az evést olyanok előtt, akikről jól tudja, hogy az ételmegvonás náluk nem egyszeri alkalom, hanem állandó kihívás.

Az evészavarral küzdők valószínűleg hozzászoktak az ilyen megnyilvánulásokhoz, de reagálni nem igazán tudnak rájuk, mert tudják, hogy a két dolognak nem sok köze van egymáshoz. Természetesen az sem egészséges, ha valaki egy-egy jeles alkalomkor vagy ünnepekkor jól belakmározik, mert nem tud ellenállni a finomabbnál finomabb falatoknak, ami miatt felborulhat a másnapi étrendje, de ennek oka valószínűleg az önkontroll pillanatnyi hiánya, mintsem az állandó szorongás.

Amit szabad

Nem árt tudni, hogy az evési zavarokban szenvedők szinte minden gondolatát a kalóriaszámolgatás, a megszállott testmozgás és az ételhez fűződő viszonyuk tölti ki. A legfontosabb, hogy erősítsük bennük az érzést, hogy ez egy gyógyítható betegség, még ha ennek folyamata hosszú és küzdelmes is. Bátorítsuk őket, hogy a saját érdekükben ne szégyelljék szakértő segítségét kérni, próbáljuk erősíteni az önértékelésüket és tudatosítsuk bennük azt, hogy mindig számíthatnak ránk – javasolja Thiery Henriette.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Zsó
Zsó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.