Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az, aki mindig megszívja a párkapcsolatokban, akit mindig kihasználnak, akit végül mindig bántanak, sokszor magának teremti újra és újra ugyanazokat a helyzeteket. De ebből a játszmából is ki lehet törni.
Negyven múlt, három gyerekkel. Illetve akkor még csak kettővel, a harmadik nemrég fogant meg, az anya néhány hónapja volt a szeretője. A nő bejelentette ugyan, hogy gyereket vár, de azt is gyorsan hozzátette, hogy nem vele kívánja felnevelni. Az apaságra ugyanis nem tartja alkalmasnak, arra a férje a tökéletes jelölt, amúgy is őt szereti, szóval a soha viszont nem látásra. Ő pedig kicsit dühösen, kicsit elgyötörten, de szó nélkül eloldalgott. Éppen úgy, ahogy korábban is, mindkét alkalommal. Negyven múlt, három gyerekkel, de egyiket sem ismerte.
Az ismerősöm történetében az élet látványosan ismétli önmagát, pontosabban látványosan ismétli azt, amit főszereplője gyerekként megélt: hogy az apja felelősséget nem vállalva kisétált az életéből. Ez a sztori persze extrém, de az élethelyzetek ismétlődése általános jelenség sokunk életében. Gondoljon csak a nőre, aki mindig számára elérhetetlen férfiakba szeret bele, legyen az túl fiatal, túl idős, túl meleg, és a a beteljesületlen szerelem végén, minden egyes alakalommal önbecsülését elvesztve, az értéktelenség érzésével küzd meg, átkozza és ostorozza magát. De akadnak közöttünk olyanok is, akik mindig nehéz sorsú, esetleg szerfüggő, kötődésre képtelen partnerekkel állnak össze, és minden egyes alkalommal hiszik: képesek megmenteni, kimozdítani, megváltoztatni az illetőt. Aztán rendre kudarcot vallanak, és ott állnak megtépázva, kifosztva, mártírként.
A példákat bármeddig lehetne sorolni, rengetegféle forgatókönyv alapján alakíthatjuk a párkapcsolatainkat, és ha egy jellemző minta, egy markáns momentum ismétlődik bennük, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az nem a véletlen műve. Azt mi csináljuk, még ha nem is tudatosan. Eric Berne pszichológus megfigyelte, hogy a legtöbb ember életében sorozatosan ismétlődő események olyan szabályszerűen zajlanak, mintha csak egy társasjáték előírásait követnék. Ezeket nevezte ő játszmáknak. Ilyen tipikus játszma az áldozat szerep, és ahogy a fenti példákból látszik ez számos különböző formában jelenhet meg.
De mitől lesz valakiből mindig áldozat?
„Egy kevéssé – de rapszodikusan – elfogadott gyerek írhat magának olyan forgatókönyvet, mely szerint nem lehetetlen szeretetet kapni, de ehhez neki kell engedékenynek lennie, és mindent megtennie, hogy 'ne rajta múljon' az elfogadás. Hogyan talál felnőtt korában olyan partnereket, akik újra ilyen próba elé állítják? Úgy, hogy az életében szembejövőknek azonnal megmutatja engedékenységét, gyenge határvédelmét és szinte végtelen igyekezetét az alkalmazkodásra" – idézik a párkapcsolati játszmákról szóló sajtóközleményben a SOUL Academy szakemberét, Vizi Beátát, business és life coachot.
Aztán Vízi így folytatja: „Kik lesznek leginkább vevők erre a személyiségre? Akiknek nagy szükségük van rá, hogy elnézzék nekik a határok megsértését, és akik nem teszik bele a közös kosárba a maguk részét alkalmazkodásból, toleranciából, megbízhatóságból. Így aztán könnyen előáll ugyanaz az érzelmi viszony és kudarc, ami egyes számú hősünk gyerekkorát is végigkísérte. És amin ő lelke mélyén soha nem csodálkozik! A tudatból szóló 'De hát hogyhogy?!' alatt ott bujkál a 'Hát persze!' ismerős érzése. Megbecsülésük hiánya, méltóságuk eltiprása és a kihasználtság uralja életüket. Úgy mutatkoznak be, úgy nyelik le – tehát engedélyezik – első perctől partnereik méltatlan viselkedését, úgy kérnek engedélyt (és fogadják el annak megtagadását) emberi jogaik érvényesítéséhez, amiből bármilyen partnerük hamar megérti az üzenetet: 'Itt az történik, amit te akarsz, mert nekem nincs bátorságom részt venni a szabályok kialakításában.'”
Semsey Zsuzsanna, integratív hipnoterapeuta, pszichológus és coach szerint a nők áldozat szerepe abból a hiedelemrendszerből táplálkozik, hogy nőnek lenni egy kiszolgáltatott, sérülékeny állapot, a nő veleszületett, predesztinált sorsa, hogy kizsákmányolják, elnyomják, bántsák. Ez a hiedelemrendszer nagyon gyakran tekint vissza többgenerációs múltra, és sokszor nemcsak az anyai ág, de még az apa oldal női felmenői is ezt a mintát közvetítik. Egy ilyen örökség, program alapjaiban kérdőjelezheti meg a nőiség elfogadását. Azonosulásra alkalmas pozitív minta nélkül – egy elesett, önmagát megvédeni, önmagáról gondoskodni képtelen személy nem feltétlenül ilyen – a nők elbizonytalanodnak szerepeikben, így abban is, hogy milyen egy jó párkapcsolat, mit várnak egy férfitól, és ők maguk nőként mit tudnak nyújtani.
A játszmák a mélyben gyökereznek, de megváltoztathatóak
Az önismereti munka segít abban, hogy megtaláljuk a játszmáink forrását, hogy megértsük szüleink viselkedését, hogy megéljünk olyan érzéseket, amiket gyerekként nem tettünk meg. Ez pedig lehetőséget ad arra is, hogy változtassunk saját, rögzült mintáinkon, tipikus játszmáinkon.
Dr. Malatinszky Judit Gestalt terapeuta, coach és diplomás szupervízor szerint a klienssel először azt érdemes kideríteni, hogy mi az áldozati lét haszna, milyen előnyökkel jár ez az ő életében. Az ember ugyanis alapvetően egy önfenntartó, önszabályozó rendszer a túlélés érdekében, tehát ha valamit nagyon sokat és jól csinál, annak bizonyosan meg van az értelme és a haszna a rendszer egésze szempontjából. Különben nem kötelezte volna el magát emellett.
Nem könnyű ez az első lépés, sőt kifejezetten nehéz azt belátni, hogy valami, ami ellen folyamatosan harcolunk vagy ami miatt folyamatosan szenvedünk és panaszkodunk, az valamiképpen haszonnal (is) jár a számunkra, elég nehéz. Ha azonban ez az első lépés megvan és az ügyfél számára kiderül, hogy az áldozat szerep haszonnal is jár számára (hiszen ebbe kapaszkodva nem kell felelősséget vállalnia dolgokért, nem kell kreatívan és cselekvően részt venni az életében, nyugodtan lehet gyenge és elesett vagy akár passzív), akkor elindulhat az önmegismerés útján.
Felismerheti, hogy önmagában hordozza a gyenge és kiszolgáltatott, panaszkodó, gyáva, esetleg lusta, ugyanakkor megfelelni akaró énjét, aki titokban tiszteli irányítóját és vágyik, arra, hogy teljesítse követeléseit. Ha ezen a lépésen is túljut, akkor megnyílik a kapu a polaritásokkal való munka irányába. Annak belátása, hogy minden tulajdonságunk polaritás párja is megtalálható bennünk, óriási előrelépést hozhat a kliens életében. Hogy ez mit jelent? Hát azt, hogy a felelősséget nem vállaló, hárító, passzív szerepet gyakorlóknál épp a tulajdonságok ellentettje (tehát a független, cselekvő, kreatív tevőleges és irányító én) is rendelékezésre áll és csak az kliens döntésén múlik, hogy akar-e élni ezzel a lehetőséggel.
Írjon nekünk!
Az ön életében is akadnak ismétlődő konfliktusok, egymáshoz kísértetiesen hasonló élethelyzet? Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!
