Hiába akarjuk birtokolni az időt, csak csatlakozni tudunk hozzá. Ha azonban képesek vagyunk túllépni a szokásainkon, az időhöz való viszonyunk is megváltoztatható. A tanácsadó elmondja, hogyan.
„Vágyunk az időre, birtokolni szeretnénk azt, holott legfeljebb jól-rosszul csatlakozni tudunk hozzá, táncolni vele. Amikor az idő pénz alapvetés uralja egy társadalom mindennapjait, akkor ez az axióma észrevétlenül beszivárog a magánéletbe, és meghatározó szerephez is jut benne “ – áll a december 3-ára tervezett Dancing with the Time elnevezésű konferencia oldalán. A legtöbbünk életében az idő kritikus és központi elem, nemcsak akkor, amikor a határidő lejárta előtt egy órával vadul gépelünk, amikor az iskolába menet beragadunk a gyerekkel a dugóba, vagy amikor a párunkkal sopánkodunk azon, bárcsak lenne néhány nyugodt óránk kettesben. Az idő mindent meghatároz a munkánktól a magánéleten át a pihenésig. És sokszor van belőle kevés. Nagyon kevés.
Polgár Natáliával, a konferencia egyik szervezőjével és háziasszonyával, business és executive szabadúszó coachcsal beszélgettünk.
Sok gondunk van az idővel
„Az ügyfeleinkkel folytatott beszélgetéseken egyre gyakrabban bukkan elő az idővel való viszonyuk mint problémaforrás. Nehezen találnak időt arra, hogy meg tudjanak az élet minden területén felelni, ez pedig egyre több nehézséget, feszültséget okoz. Sokszor panaszkodnak, hogy egyre kevesebb időt találnak a számukra igazán fontos dolgokra, még önmagukra is. Egyszerre kell megfelelniük rengeteg elvárásnak: magukkal szemben, a munkahelyükön és a magánéletükben is. A december még rosszabb lesz, ugyanis az a tapasztalatom, hogy ügyfeleim az ünnepek közeledtével még többször kerülnek ellentmondásos helyzetbe az idővel, hiszen az 'örömteli készülődés' sokaknak inkább újabb nyomasztó időbeli és érzelmi teher, amely a mindennapokhoz társul."
„Legtöbbször felső vezetőkkel dolgozom; ez egy viszonylag magányos műfaj, és nem csak napi nyolc órát követel" – mondta a coach, miután személyes tapasztalatairól, az ügyfelei jellemző, idővel kapcsolatos problémáiról kérdeztük. – Ha átgondolom a múlt hetemet, a legdrasztikusabb példa a kiégés volt. Egy HR-es keresett meg, hogy egy középvezetőből felső vezetővé kinevezett munkatársa 'úgy tűnik, hogy kiégett, és képtelen belenőni az új szerepébe'. Valójában már az első beszélgetéskor kiderült, hogy nem volt ideje töltődni, mert szinte semmi mást nem tett, csak nap nap után dolgozott. De eszembe jut egy másik panaszkodó ügyfelem is, aki azt mondta, hogy szinte sosem látja a lányát, és úgy nő fel mellette, hogy neki (az ügyfélnek) már valójában semmi szerepe sincs az életében. Csütörtökön teamcoaching napom volt, itt is rengetegszer elhangzott a résztvevőknek az a fontos kívánságuk önmaguk felé, hogy 'a jövőben legyen időm erre vagy arra'. A hét végéről pedig egy kiabáló vállalatvezető, akihez benyitottak pénteken a coachingülésünk alatt. Lehordta a pénzügyi vezetőt, hogy már így is telespamelte a postaládáját, semmire nem hagy neki elég időt, ne akarjon bejönni az irodájába, ne nyomassza, nincs ideje meghalni sem, hagyja békén, miközben éppen coachingülésen vesz részt.“
A változáshoz kell a tudatosság
Mindannyian sajátosan állunk hozzá az időhöz, mindenkinek más okoz problémát ezzel kapcsolatban. Van, aki képes hatékonyan kezelni, más képes beosztani, de folyton stresszel közben, és akadnak olyanok is bőven, akik krónikusan késnek. Ezeket a viselkedéseket, a szokásokat pedig a rutin vezérli. „A rutin kikapcsolja az agyunkat, kevesebb energiát fogyasztunk vele, tehát alapvetően nagyon kedvező. Rutinok és szokások nélkül megőrülnénk az információ-túltöltéstől, és nem is tudnánk folyamatosan mindenre koncentrálni az ébrenlét alatt. Az már más kérdés, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen rutint vagy szokást alakítunk ki. Ha megvizsgáljuk azt, hogy mivel töltünk egy hetet, valós képet kapunk a prioritásainkról. Ha tiltakozunk ez ellen a kijelentés ellen azzal, hogy egy ilyen összegzés nem ad reális képet, az azt jelenti, hogy az énképünk és a valóságunk nincs összhangban. Ugyanakkor meglepő, ha kiderül, hogy a csak leülök egy kicsit a tv elé heti szinten összesen 30 óra az életből, ugyanakkor nincs idő a barátaimmal találkozni, ami ugyanannyira kikapcsolhatna vagy feltölthetne.”
A szokások tehát szinte automatikusan vezérlik az életünket, de a jó hír az, hogy nincsenek bebetonozva. Tudunk rajtuk változtatni. A kérdés csak az, hogyan. „Én abban hiszek, hogy a változást el kell határozni. Kell hozzá egy nagyon vonzó cél. Hinni és bízni kell abban, hogy ez a cél elérhető, sőt abban is, hogy képesek vagyunk rá, meg tudjuk csinálni. Nem árt, ha sok kicsi lépésből áll az út a célig, és a teljesítés sikere megünnepelhető, valamilyen módon díjazható. Ez nagyon motiváló és önbizalmat is ad. Egyik kollégámtól hallottam tavaly azt a hasonlatot, amit azóta is nagyon szeretek: ha eldöntjük Füreden, hogy Siófokra át akarunk vitorlázni, akkor a széljárásnak megfelelően fogunk haladni; lehet, hogy nem nyílegyenesen, lehet, hogy keletre vagy nyugatra indulunk, de a végén kikötünk a túlparton, ráadásul az sem baj, hogyha Zamárdiban, mert lehet, hogy ott éppen jobb lesz az ebéd. Sajnos, ha a változás nagyon nagy erőfeszítést igényel, vagy épp a környezet, a helyzet, az élet másképp alakul, akkor még mindezen faktorok megléte is kevés lehet.“
Ahhoz pedig, hogy ezeket a buktatókat kikerüljük, figyelemre van szükség, befelé fordított figyelemre. „Az embernek érdemes megfigyelnie, hogy mit, miért és mikor csinál. Mi váltja ki azt a dolgot, amit meg szeretne változtatni? Mi a jutalma annak a dolognak, amit meg szeretne változtatni? Segíthet a szokásaink szerepének megértése is. És hiszek abban, hogy kellenek támogatók, társak: kell egy csapat – bármilyen elcsépelten hangzik is. A változásokat egyedül végigvinni végtelenül nehéz, leginkább a hit és az önbizalom okán. Ha társakat (akár csak egyet is) találunk, segíthetnek megünnepelni a sikereket, és pozitív visszajelzésük motivál, hogy tovább lépjünk, ez pedig megerősíti önbizalmunkat, hogy képesek vagyunk elérni azt a jövőt, amit szeretnénk. Stresszhelyzetben is támogathatnak, hogy ne térjünk vissza a régi viselkedési mintákhoz. Végül, azt sem szabad elfelejteni, hogy az önfegyelem készlete véges, vagyis ha tudatosan kontrollálnia kell magát napközben, akkor estére ez már nagyon nehezen megy. Legyen türelmes önmagával, és vegye észre a legkisebb haladást és jó szelet is, amely egy kicsit már a túlpart felé hajtja a vitorlákat".
