"Aki beszél róla, úgysem lesz öngyilkos"

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

"Különben is bolondnak kell hozzá lenni." Így hitte? Hát, rosszul hitte. Hét tévhitet szedtünk össze az öngyilkosságról.

Magyarországon évente 25 000 öngyilkossági kísérlet van, naponta átlagosan heten követnek el öngyilkosságot. Nálunk az öngyilkosok aránya más országokhoz képest magas, világviszonylatban ott vagyunk az első tíz ország között. De bármilyen gyakori is ez a jelenség, közben félelmetes és misztikus, még a természetes halálnál is erősebb tabu. Nem véletlen, hogy rengeteg téves elképzelés él róla a fejekben. Összeszedtük a leggyakoribbakat. 

"Aki beszél róla, végül úgysem teszi meg"

Majdnem mindenki, aki öngyilkosságot kísérel meg, figyelmezteti erre környezetét, utal rá, beszél arról, mi lenne, ha nem lenne, ha eltűnne, ha meghalna. Ezeket az utalásokat – még ha burkoltak is – komolyan kell venni, mert valódi, mélyről fakadó érzéseket takarnak. Az igaz, hogy a környezetnek adott jelzések a figyelemfelkeltésről szólnak, de nem úgy, hogy az illető mindent bevet, hogy foglalkozzanak vele, hogy a középpontban lehessen. Ez egyfajta segélykilátás, a kilátástalanság jelzése. 

"Az öngyilkosságot semmi sem jelzi előre"

Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint az öngyilkossági kísérletet számos különböző jelzés előzheti meg. Az öngyilkosságot fontolgató beszél a tervéről, utal rá, hogy játszik a halál gondolatával, lehetnek nehézségei alvással, evéssel, gyakran figyelhető meg nála drasztikus viselkedésváltozás, kivonódik a társaságból, elveszti az érdeklődését a munkája, az iskola, a hobbija iránt, elhanyagolja magát, végrendeletet ír, lezárja az ügyeit, elajándékozza a számára fontos tulajdonait. Különösen veszélyeztetettek azok, akik korábban már kísérletek meg öngyilkosságot, akiknek az életében nagy trauma, veszteség következett be, akik hirtelen egyre több alkoholt, drogot kezdenek használni. Persze, nem minden előjel bukkan fel mindenkinél, és az öngyilkosságra készülők sokszor titkolni próbálják a tervüket környezetük elől. De ha valakinél a fenti jelek közül több is felbukkan, oda kell rá figyelni. 

"Aki öngyilkossággal próbálkozik, az biztos bolond"

A legtöbb öngyilkosságot fontolgató ember nem pszichotikus vagy elmebeteg. Igaz, az elkövetők felénél kimutatható valamilyen mentális probléma, de ez leginkább hangulatzavar vagy alkoholizmus. Az viszont biztos, hogy az öngyilkosságot megkísérlők közelmúltjában sokkal több stresszes esemény fordul elő, mint az átlagemberében, amitől elkeseredettek, kétségbeesettek lehetnek, ahogy jellemző lehet rájuk a nagy szorongás és a lelki fájdalom is. Ezek a stresszes események azonban nem különlegesek, bármelyikünk életében előfordulhatnak, ilyen például egy szeretett személy halála, a válás, egy szakítás vagy a hirtelen munkanélküliség. Súlyos, életet nehezítő problémák, amik hosszú távon fennállnak (mint a betegségek, rossz bánásmód), szintén hajlamosíthatnak az öngyilkosságra. 

"A férfiak és a nők ugyanolyan arányban lesznek öngyilkosok"

A statisztikai adatokból látszik, hogy a világon háromszor annyi nő kísérel meg öngyilkosságot, mint férfi, de kétszer-háromszor annyi férfi hal meg öngyilkosság következtében, mint nő. 2006-ban Magyarországon például 1861 férfi és 599 nő követett el öngyilkosságot. 

"Ha valaki meg akarja tenni, az meg is teszi"

A felmérésekből úgy tűnik, nagyon sokan hiszik azt: az öngyilkosságra készülőkön valójában nem lehet segíteni. Pedig lehet. Még a legsúlyosabb esetben is vegyesek az emberek érzései a halállal kapcsolatban, a végső pillanatig ingadoznak. Még azoknál is hozhat változást egy pillanat, egy történés, egy beszélgetés, akik nagyon eltökéltek, biztosak és célorientáltak. Akad, akinek az is elég, ha csupán meghallgatják. Ezeknek az embereknek ugyanis nem a halál a célja, hanem az, hogy ne legyen többé olyan elviselhetetlenül rossz az élet. Nekik tehát minden, minden mondat, gesztus pillanat, minden számít

"Rosszat teszünk azzal, ha beszélünk az öngyilkosságról"

Hihetjük azt, hogy ha valakivel az öngyilkosságról beszélünk, az már önmagában ötleteket ad a problémái megoldására, azzal elindíthatjuk, erősíthetjük az illetőben az öngyilkossági késztetést. A szakemberek szerint ez azonban teljes tévedés. Ha egy problémáról, egy lehetőségről nyíltan beszélünk valakivel, ha nyitottak és elfogadóak vagyunk azzal kapcsolatban, amit mond, ha ilyenkor nem dorgálunk, nem értékelünk, azzal csak segíteni tudunk. 

"Aki egyszer megpróbálta, másodszor is meg fogja tenni"

Valóban rizikófaktornak számít az, ha valaki egyszer már kísérelt meg öngyilkosságot, valóban gondoskodást, támogatást, kezelést igényel, de ezek segítségével még ebből a gödörből is fel lehet állni: 

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.