Sokat panaszkodik, túloz, pletykálkodik? Na, ezért nem hallják, amit mond. Mert nem szeretnek önnel beszélgetni az emberek.
„Az emberi hang egy hangszer, amit mi mindannyian használunk. Ez valószínűleg a legbefolyásosabb hang, ami létezik a világban. Az egyetlen, ami háborúkat tud elindítani vagy amivel kimondhatjuk: szeretlek. Ennek ellenére sokan tapasztalják, hogy hiába beszélnek, nem figyelnek rájuk. De miért van ez?” – kezdi remek TED-es előadását Julian Treasure kommunikációs tanácsadó, majd nekiáll összeszedni azokat az elemi hibákat, amiket a hétköznapi kommunikáció során annyian elkövetünk. Azokat a rossz szokásokat, amikkel akaratlanul is eltaszítjuk magunktól az embereket. Jöjjön a kommunikáció hét halálos bűne.
Pletykálkodás
Olyanról beszélni, aki éppen nincs jelen, nemcsak udvariatlanság, de rossz benyomást is kelt. Különösen azért, mert pontosan tudható, hogy aki szeret pletykálkodni, az a beszélgetés után öt perccel már rólunk sztorizik valaki másnak. Aki tehát sokat pletykálkodik, azzal nem mindig jó beszélgetni. Pláne nem magunkról.
Ítélkezés
Kinek van kedve olyannal szóba állni, akiről tudjuk, hogy elítél minket, akinek lesújtó véleménye van rólunk, a viselkedésünkről, a gondolatainkról? Rájuk könnyebb nem figyelni, vagy még inkább elkerülni a társaságukat.
Negatív hozzáállás
Vannak olyanok, akik már első körben is mindenben a rosszat látják meg, akiknek az agya rögtön a lehetséges legnegatívabb kimeneteleken kattog, legyen szó bármiről. Ők azok, akik egy pillanat alatt összezúzzák a lelkesedésünket, akik minket is lehúznak. És ki akarna állandóan rosszkedvű lenni?
Panaszkodás
A folyamatos, véget nem érő panaszkodás a negativitás egyik formája. Akad, akinek minden rossz, aki mindenben, még a legkellemesebb dolgokban is talál valamit, amit szapulni lehet. Neki egyszerűen a világ egy rossz hely, és ezt ki is fejezi az összes lehetséges csatornán. Inkább szomorú ez, mint bármi más, hallgatni viszont ritkán van kedvünk.
Kibúvók keresése
Mind hajlamosak vagyunk néha arra, hogy külső okokkal magyarázzuk, ha elrontunk vagy nem fejezünk be valamit. De vannak, akik kényszeresen hárítják másra a felelősséget. Mindig, mindenért más a hibás. Ők sokadszorra azért elég idegesítőek.
Túlzás
Akadnak emberek, akik minden sztorit, legyen az pozitív vagy negatív, imádnak eltúlozni, kiszínezni. Tudja, amikor minden fel van fújva, amikor minden bolhából elefánt lesz. Ez persze néha szórakoztató, de ha valaki folyamatosan ezt csinálja, az fárasztó és kellemetlen. Leginkább azért, mert hazugság. A hazugságfolyamra pedig teljesen felesleges időt pazarolni.
Dogmatizmus
Egyszerűen nem jó hallgatni azt, aki hajthatatlanul merev, aki olyan tételeket tekint megkérdőjelezhetetlennek, amik számunkra egyáltalán nem azok és aki a véleményét állítja be ténynek. Leginkább azért, mert annyira távol van tőlünk, annyira nincs közös metszete a világunknak, hogy lehetetlen vele normálisan, kétoldalúan kommunikálni. Neki ugyanis mindegy, mit mondunk, ha az nem fér bele az ő szilárd világképébe, meg sem fogja hallani. Éppúgy, ahogy elsiklik a saját tézisei között feszülő ellentmondások felett is.
Treasure szerint ez az a hét hiba, amit el kell kerülnünk ahhoz, hogy a társaságunk ne legyen kellemetlen mások számára. De mit lehet tenni azért, hogy keressék is azt? A tanácsadó szerint ehhez beszédünknek őszintének, egyenesnek kell lennie, ami empátiával és udvariassággal van kombinálva, ami tényleg tükrözi a személyiségünket és a cselekedeteinket, amiben szeretettel, nyitottan állunk a másikhoz. Csak ezzel érhetjük el, hogy mindig figyeljenek ránk. Hajrá!
