Vizsga előtt tényleg aludni kell

Olvasási idő kb. 2 perc

Agykutatók bizonyították be, hogy a tanulást követő alvás tényleg elemi változásokat idéz elő az agyban. Legalábbis az egerekében.

A vizsga előtti nap már csak ismételni érdemes. Aztán ráaludni. Meg az sem árt, ha az ember a párna alá teszi a könyvét, akkor éjszaka a fejébe száll a tudás, ugye. Rengeteg ilyen, és ehhez hasonló jótanácsot kap az ember vizsgaidőszak alatt, de a lényege mindnek ugyanaz: a tanulás utáni alvás segíti az információk megmaradását. Ha tehát tanulás után alszunk, jobban fogjuk tudni az anyagot. De vajon miért? New York-i kutatók épp erre keresték a választ.  

És úgy tűnik, hogy meg is találták, bár egyelőre még csak az egereknél. A Science című lapban megjelent tanulmány szerint a tanulást követő éjszaka az idegsejtekben mérhető változások történnek, pontosabban a neuronok dendrit nevű kis nyúlványai nőnek. A dendriteknek egyébként számos szerepet tulajdonítanak, köztük azt, hogy a szomszédos idegsejtektől begyűjtik, majd továbbadják az információt. 

Fotó: Bődey János
Fotó: Bődey János

„Régóta tudjuk, hogy az alvás fontos szerepet tölt be a tanulásban és az emlékezetben. Ha nem alszunk jól, nem tanulunk jól" – mondta Wen-Biao Gan agykutátással foglalkozó profeszor a Science Daily-nek. „Hogy milyen fiziológiai folyamat felelős ezért a jelenségért? Kísérletünkből az derül ki, hogy az alvás segíti az idegsejtek kis nyúlványait abban, hogy újabb, fontos összeköttetéseket alakítsanak ki, ezek az összeköttetések pedig pozitívan hatnak a hosszú távú memóriára. Kiderült egyébként az is, hogy a különböző típusú tanulási folyamatok eltérően hatnak az idegsejt különböző nyúlványaira, vagyis feltételezhetjük, hogy a tanulás specifikus strukturális változásokat hoz létre az agyban."

A professzor és kollégái erre úgy jöttek rá, hogy különböző feladatokat tanítottak az agyukban fluoreszkáló fehérjével rohangáló egereknek, majd egy részüket hagyták, a többieket pedig nem hagyták aludni, és közben egy speciális mikroszkóppal pásztázták a koponyájukat. Jó móka lehetett. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.