Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kutatók bebizonyították, hogy akkor is befolyásolja az egyéni véleményt a többségé, ha csak lazán kötődünk a csoporthoz.
Volt már olyan helyzetben, hogy mindenki az ellenkezőjét bizonygatta annak, amit ön gondolt? És ennek hatására megingott? A szociálpszichológiai kutatások alapján nagy eséllyel igen. Nehezen tudunk ugyanis ellenállni a szociális nyomásnak, vagyis előszeretettel igazodunk viselkedésünkben, vélekedéseinkben a csoporthoz, amihez tartozunk. Ez pedig akkor is igaz, ha egyébként nincs sok közünk ahhoz a bizonyos csoporthoz. Csak mondjuk épp egyidősek vagyunk, egy környéken nőttünk fel vagy éppen random minket dob egymásnak a gép.
Ráadásul ez a hatás annyira erős, hogy a szilárd, egyértelmű meggyőződésünket is képesek vagyunk feladni, ha a többség máshogy vélekedik egy témáról. Ezt először egy Solomon Asch nevű fickó bizonyította be, ami egyébként az ötvenes évek egyik nagy pszichotudományi traumája volt. Viszlát szabad akarat! Asch ráadásul nem elméleti vagy szubjektív síkon próbálkozott, tehát kísérleteiben nem a vallásról, hűségről, fociról győzködte egymást a nép, hanem arról a teljesen nyilvánvaló, látható, mérhető tényről, hogy két vonal egyforma hosszú-e vagy sem. Az emberek mégis inkább hittek a többségnek, mint a saját szemüknek.
Persze minél szorosabb a kötelék a csoporttagok között, minél régebb óta tart a csoporttagság és minél meghatározóbb szerepet tölt be az ember identitásában, annál könnyen fordul elő, hogy olyan, a csoport normáival megegyező értékeket kezdünk vallani és olyan szélsőségesen viselkedünk, amit magunktól, egyedül sohasem tettünk volna. Így válhatnak például kegyetlen szadistává az átlagemberek. De vajon meddig tart ez a szociális nyomás? Mennyi ideig maradunk a csoport befolyása alatt, ha többé már nem vagyunk velük kapcsolatban? Egy kínai kutatás erre kereste a választ.
A vizsgálatban emberi arcokat kellett rangsorolni vonzóságuk mentén, és miután mindenki szépen egymaga elvégezte a dolgát, a kutatók elárulták a kortárscsoport véleményét is a fotókról. Vagyis adtak egy visszajelzést arról, mit gondolnak a távoli, de releváns mások. Ezek után 1, 3 és 7 nappal, majd 3 hónappal később újra megismételték az értékelési feladatot. Az eredmények szerint pedig 1 és 3 nappal az eredeti kísérlet után még aktívan érződött a kortársak hatása az ítéletekben, azaz az emberek úgy változtatták meg a véleményüket, hogy az jobban igazodjon a csoportjukhoz. Ez azonban a 7. napon már kevésbé volt érzékelhető.
A vizsgálatból persze nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Ez a referenciacsoport ugyanis a lehető leglazább köteléket jelenthette, és hát, lássuk be: az a helyzet sem volt különösebben eget rengető, amiben ítéletet kellett alkotni. Viszont ez egyúttal azt is jelenti, hogy még egy ilyen súlytalan szituációban is befolyásolhatóak vagyunk, ráadásul ez a befolyásoltság napokig fennmarad. De legalább nem örökre.
