Azt hitte, van saját véleménye? Tévedett

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kutatók bebizonyították, hogy akkor is befolyásolja az egyéni véleményt a többségé, ha csak lazán kötődünk a csoporthoz.

Volt már olyan helyzetben, hogy mindenki az ellenkezőjét bizonygatta annak, amit ön gondolt? És ennek hatására megingott? A szociálpszichológiai kutatások alapján nagy eséllyel igen. Nehezen tudunk ugyanis ellenállni a szociális nyomásnak, vagyis előszeretettel igazodunk viselkedésünkben, vélekedéseinkben a csoporthoz, amihez tartozunk. Ez pedig akkor is igaz, ha egyébként nincs sok közünk ahhoz a bizonyos csoporthoz. Csak mondjuk épp egyidősek vagyunk, egy környéken nőttünk fel vagy éppen random minket dob egymásnak a gép.  

Ráadásul ez a hatás annyira erős, hogy a szilárd, egyértelmű meggyőződésünket is képesek vagyunk feladni, ha a többség máshogy vélekedik egy témáról. Ezt először egy Solomon Asch nevű fickó bizonyította be, ami egyébként az ötvenes évek egyik nagy pszichotudományi traumája volt. Viszlát szabad akarat! Asch ráadásul nem elméleti vagy szubjektív síkon próbálkozott, tehát kísérleteiben nem a vallásról, hűségről, fociról győzködte egymást a nép, hanem arról a teljesen nyilvánvaló, látható, mérhető tényről, hogy két vonal egyforma hosszú-e vagy sem. Az emberek mégis inkább hittek a többségnek, mint a saját szemüknek. 

Persze minél szorosabb a kötelék a csoporttagok között, minél régebb óta tart a csoporttagság és minél meghatározóbb szerepet tölt be az ember identitásában, annál könnyen fordul elő, hogy olyan, a csoport normáival megegyező értékeket kezdünk vallani és olyan szélsőségesen viselkedünk, amit magunktól, egyedül sohasem tettünk volna. Így válhatnak például kegyetlen szadistává az átlagemberek. De vajon meddig tart ez a szociális nyomás? Mennyi ideig maradunk a csoport befolyása alatt, ha többé már nem vagyunk velük kapcsolatban? Egy kínai kutatás erre kereste a választ

A vizsgálatban emberi arcokat kellett rangsorolni vonzóságuk mentén, és miután mindenki szépen egymaga elvégezte a dolgát, a kutatók elárulták a kortárscsoport véleményét is a fotókról. Vagyis adtak egy visszajelzést arról, mit gondolnak a távoli, de releváns mások. Ezek után 1, 3 és 7 nappal, majd 3 hónappal később újra megismételték az értékelési feladatot. Az eredmények szerint pedig 1 és 3 nappal az eredeti kísérlet után még aktívan érződött a kortársak hatása az ítéletekben, azaz az emberek úgy változtatták meg a véleményüket, hogy az jobban igazodjon a csoportjukhoz. Ez azonban a 7. napon már kevésbé volt érzékelhető. 

A vizsgálatból persze nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Ez a referenciacsoport ugyanis a lehető leglazább köteléket jelenthette, és hát, lássuk be: az a helyzet sem volt különösebben eget rengető, amiben ítéletet kellett alkotni. Viszont ez egyúttal azt is jelenti, hogy még egy ilyen súlytalan szituációban is befolyásolhatóak vagyunk, ráadásul ez a befolyásoltság napokig fennmarad. De legalább nem örökre. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.