A legjobb dolgok 30 előtt történnek

Olvasási idő kb. 2 perc

Legalábbis hajlamosak vagyunk ezt hinni. Pedig statisztikailag 60 évesen is ugyanannyi esélyünk van az izgalomra.

Az, hogy milyen előfeltevéseink vannak a világról, mit hiszünk róla, alapvetően meghatározza azt is, hogyan érezzük magunkat benne, hogyan viselkedünk, mennyire vagyunk motiváltak a cselekvésre, meg egyáltalán: miként éljük mindennapjainkat. Ám az, ahogyan a világról képet alakítunk, korántsem racionális, rengeteg torzítást alkalmazunk annak érdekében, hogy egyáltalán képesek legyünk valahogy eligazodni az életben. Például azt hisszük, hogy minden igazán izgalmas és fontos esemény fiatalabb korunkban történik. 

Jonathan Koppel és Dorthe Brensten dán kutatók egy online vizsgálatban négyszáz embert kérdeztek meg arról, hogy véleményük szerint egy saját kultúrájukból származó, velük azonos nemű gyerek élete során mikor történnek a legfontosabb személyes és nemzeti (például háború, közéleti személyiségek halála, sportesemény) események. A kétlépcsős vizsgálatban a kutatók először arra voltak kíváncsiak, hogy mikor történnek a szubjektíven legfontosabb események, később pedig arra, hogy mikor az objektíven legfontosabbak. Kortól és nemtől függetlenül a válaszadók 11 és 30 éves kor közé tették ezeket. Azaz az emberek úgy hiszik, hogy a legfontosabb, leglényegesebb élmények az életében (mindegy, hogy ezek személyesek-e vagy közösségiek) a fiatal felnőttkorra tehetőek. Ennek valószínűleg részben az az oka, hogy fiatalon a világ különlegesebb, izgalmasabb helynek tűnik, később azonban, amikor az ember már beletanul az életbe, jobban megismeri a körülötte zajló dolgokat, nehezebb meglepni. 

Érdekes, hogy ez a típusú torzítás megjelenik a memóriánkban is: sokkal több kamaszkori és fiatalkori emléket vagyunk képesek felidézni ezekből az évekből, mint bármelyik másik életkorból, és a saját életünkre is úgy emlékszünk vissza, hogy ebben az időszakban történtek velünk a legfontosabb dolgok. Talán ezért is olyan ijesztő öregedni: így hihetjük azt harmincon túl, hogy a kalandokat már magunk mögött hagytuk. Pedig statisztikailag épp ugyanannyi esélyünk van az izgalomra 18, 35 és 60 évesen is. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.