Ezeket biztosan nem akarta tudni a szerelemről

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még maradt önben egy cseppnyi romantika? Nem baj, segítünk megszabadulni tőle.

„A szerelem mentális káosz" – foglalta össze kutatási eredményeit Niels Birbaumer német neurobiológus, aki az elsők között tanulmányozta idegtudományi szempontból a szenvedélyes szerelmet. Tudja, azt az intenzív vágyakozást, azt az eksztatikus érzést, amit jobb esetben érzünk a kapcsolatok elején. Valahogy így:

Bár Birbaumer állítása a szerelemről kissé illúziórombolónak tűnik, az elmúlt húsz év kutatási eredményeihez képest még finoman fogalmazott. Jöjjön néhány csupasz tény a szerelemről.

A szerelem vak. És hülye is.

Amikor szerelmesek leszünk, egyszerre tizenkét különböző agyterület bolydul fel. Különösen aktívvá válnak az agy élvezetért felelős területei, pontosan azok, amik a kokainhasználat közben is bizseregnek. De változások állnak be például a testképünkért és a kritikus gondolkodásért felelős régiókban is. Nem véletlen, hogy olyan vonzónak érezzük magunkat szerelmesen, ahogy az sem, hogy a másikat hibátlannak és csodásnak látjuk. Legalábbis addig, amíg nem tudunk tisztán gondolkodni.

Az első hetekben minden kapcsolat valahogy így néz ki. Na jó, talán nem mindenki hord ilyen inget.
Fotó: Northfoto

Ha azonban a szerelem viszonzatlan, akkor azok az agyterületek válnak aktívabbá, amik a függőséggel, magas kockázatvállalással, szorongással, fájdalommal, rögeszmés-kényszeres viselkedéssel, valamint a harag kontrollálásával kapcsolatosak. Az elutasított szerelmes agyában ráadásul a szerelem fiziológiás tünetei nemhogy nem csökkennek, de még erősödnek is. Ha tehát az ember szerelmes, de kidobják, csak még szerelmesebb lesz. Nyilvánvaló evolúciós balfogás.

A hormonok, azok csinálják

Az agyi aktivitások változásával hormonok árasztják el egész testünket. A szétáradó dopamin eufóriát, az adrenalin pedig heves szívdobogást, izzadást, étvágytalanságot, általános élénkséget okoz. Emiatt érezzük magunkat olyan energikusnak szerelmesen, ezért repkednek a gyomrunkban pillangók, ezért nem kell ilyenkor az étel, és érjük be csupán minimális alvással. Az agyban ilyenkor megnő az idegi növekedési faktor (NGF) nevű fehérje mennyisége, ami többek között a szociális kapcsolatok kémiájában tölt be fontos szerepet. Ez az anyag lehet felelős a szerelemért első látásra, vagy kissé nyersebben, azért, hogy van kémia. Abban pedig, hogy miért nem tudjuk kiverni a másikat a fejünkből, miért kúszik bele minden gondolatba, miért nem tudunk rajta és az érzéseinken kívül más dolgokra koncentrálni, a lecsökkent szerotonin szintünk a ludas. Épp ez tapasztalható a kényszerbetegség esetében is. Ezek a hormonális változások ráadásul nagyon gyorsan megjelennek. A kutatások szerint mindössze öt másodperc elég ahhoz, hogy a szerelem testi tüneteit produkáljuk.

A szerelem csak egy szokás

A szexuális vágy és a szerelem ugyanazt az agyrégiót ugyan, de azon belül eltérő agyterületeket aktivál. Az előbbi az általánosan élvezetes dolgokért, míg az utóbbi az egyszerű tanulási, kondicionálási folyamatért lelkesedő agysejteket pörgeti be. A szerelem esetén tehát az a terület aktív, ami megtanulja, hogy milyen jelek, milyen hatások kapcsolódnak az élvezethez. Az agykutatók szerint így a szerelem csupán egy tanult viselkedés, egy szokás, ami a szexuális vágyból és az ahhoz kapcsolódó élvezetből fejlődik ki. Pont úgy, ahogy a drogfüggőség is kialakul.

A szerelem elmúlik

Mivel a szerelem egyetemes az emberi kultúrában, a tudósok azt feltételezik, hogy a jelenség mögött praktikus, a faj túlélését segítő okok állnak. Az evolúciós elméletek szerint a szenvedélyes szerelem, a másik iránti vágyakozás lefutása maximum négy év, ennyi kellett ugyanis ahhoz, hogy egy törzsi társadalomban élő gyerek túlélése már ne függjön annyira a szülőktől. A faj fennmaradása szempontjából ez előny, hiszen a szülők új párt választhatnak, biztosítva ezzel a közösségnek a genetikai változatosságot. Erre az elméletre ugyan nincsenek konkrét bizonyítékok, arra viszont igen, hogy a szenvedélyes szerelem idővel alábbhagy. Ezt erősíti az is, hogy a szerelemmel járó hormonális változások a kapcsolat első, maximum második évére elmúlnak, a szervezetünk visszatér normál állapotába. Attól persze, hogy a szenvedélynek vége, a kapcsolatnak még nincs, hiszen a szerelemnek vannak más formái is. Sajnos a kutatások szerint ezek sem tartanak örökké. 

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.