Milyen táncra buknak a csajok?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Arra, ami magabiztosságot, bátorságot, egészséget sugároz. A pszichológus szerint így érdemes tánccal csajozni.

Már két hete találkozgattunk, de még mindig nem tudtam pontosan, akarok-e tőle valamit. Érdekes volt és kedves, de mint pasi, nem jött be egyértelműen. Aztán elmentünk partizni. Ahogy meghallotta a zenét, elmosolyodott, táncolni kezdett, én meg órákon át bámultam tátott szájjal, a falnak támaszkodva. Öt évig jártunk. Az öt év alatt pedig sokat buliztunk, rengeteget táncoltunk, és gyorsan egyértelművé vált, hogy nemcsak engem nyűgöz le a mozgása. Bárhová is mentünk, fél órán belül már csak csajok álltak körülötte, és vágyakozva méregették. Pedig ő nem nézett senkire. Többnyire félig csukott szemmel táncolt. És mosolygott. Soha nem tanult táncolni, a mozdulataiban nem volt semmi mesterkéltség, nem érdekelte, hogy néz ki kívülről, csak élvezte, ahogy összeolvad a zenével. És így lett egy ránézésre átlagos srácból egy eszméletlenül jó pasi. 

Az, hogy a tánc és a szexuális vonzalom összefügg egymással, nem nagy bréking. Tudományos szinten először Darwin vetette fel, hogy a tánc a párválasztási rituálé része, de nemcsak az állatvilágban, hanem nálunk, embereknél is. Az ősember, pontosabban a férfi, akkor volt jó vadász, akkor volt a legnagyobb esélye a túlélésre, ha egészséges volt, ha tudta uralni a testét, ha mozgása jól koordinált volt, szimmetrikus, ritmikus. Ez pedig mind megnyilvánul a táncban is. Ha tehát ősanyánk életrevaló apát, klassz géneket akart szerezni az utódainak, akkor olyan férfihez kellett vonzódnia, aki az ősközösségi mulatságokon is kitűnt a mozgásával. 

Dr. Peter Lovatt, a Hertfordshire Egyetem tánckutatással foglalkozó pszichológusa több olyan közelmúltban végzett tanulmányt idéz, amikből kiderül, hogy a genetikai és hormonális hátterünk kifejeződik a táncban, így az egyfajta kommunikációs csatornaként működik a párválasztásban. De mit jelent ez a gyakorlatban? Úgy tűnik, a nők azokra a férfiakra buknak, akik összetett mozdulatokkal táncolnak, akiknek a felső teste sokat csavarodik, hajlik, áramlik a zene ritmusára. Nagyjából így: 

Lovatt kutatásából kiderül az is, hogy ha egy nő a domináns férfiakat szereti, akkor a nagyobb, ha pedig a lágyabbakat, akkor inkább a kisebb mozdulatok jönnek be neki. A pszichológus szerint a tesztoszteron szintje erőteljesen befolyásolja a táncstílust, a nők pedig általában ösztönösen vonzódnak a magasabb tesztoszteronszinthez. A tánc, a koordinált mozgás ingerli az agy saját jutalmazó rendszerét, hormonokat szabadít fel, így az önfeledten táncoló férfi magabiztosságot, bátorságot sugároz. Nyilván erre is buknak a nők. Persze ez nem jelenti azt, hogy magabiztos, sikeres férfiak feltétlenül jól vagy felszabadultan mozognak a zenére. Ott van például Johnny Depp: ő retteg a tánctól. És minden oka meg is van rá, ha a mozdulatai egyszerűek, kicsik, egyhangúak, merevek, rángatózóak vagy nélkülöznek minden harmóniát. Ezt ugyanis a nők taszítónak tartják. Nézze csak meg, miért: 

Heves, vad, rángatózó mozdulatok:

Amikor a táncból hiányzik a harmónia:

Merev, hirtelen mozdulatok:

Lovatt egyébként azt is kiderítette, hogy a nők a peteérésük idején jobban és többet mozgatják a csípőjüket, mint a ciklusuk kevésbé termékeny időszakában. A férfiak pedig szeretik, ha a női csípő feltűnően mozog, nem véletlenül bámulják sokkal többet azokat a táncoló csajokat, akik aktuálisan épp megtermékenyíthetőek. Persze, nem minden csípőmozgás ugyanolyan vonzó.

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.