Amit ma megehet az egészséges fogakért

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mit kell enni, ha valaki szebb és egészségesebb fogakat szeretne, és mit tegyünk, ha a romlás már megkezdődött?

Nemcsak a fogyókúrázóknak kell odafigyelniük rá, mit és mikor esznek, hanem mindenkinek, aki egyelőre még nem tervezi a műfogsor-vásárlást. Abban a pillanatban ugyanis, ahogy a szájunkba kerül egy falat, kémiai folyamatok indulnak meg. A szájban lévő baktériumok az ételben lévő szénhidrátokat kezdik el lebontani, és e folyamat melléktermékként savak képződnek. Ezek a savak folyamatosan támadják a fogzománcot, azaz ők a felelősek azért, hogy kezdetét veszi a szuvasodás.

Mi úgy léphetünk közbe, ha megpróbáljuk a lehető legkisebbre csökkenteni fogaink kitettségét ennek a savas környezetnek. Minél gyakrabban eszünk vagy iszunk, annál többször kerülnek savas környezetbe a fogak. Az egyik legalapvetőbb védekezés természetesen a fogmosás, de senki nem rohan minden egyes nassolás, vagy korty narancslé után a fürdőszobába. Sokat segíthet viszont, ha megismerjük néhány alapvető étel hatását a fogakra.

A vitaminok is védenek

C-vitamin

Mindenki hallott már arról, hogy annak idején a tengerészek skorbutot kaptak, mert nem jutottak elegendő C-vitaminhoz. A skorbut következménye volt többek között az is, hogy kihullottak a fogaik. Ma már szerencsére nem ez az elsődleges veszély, de a C-vitamin általánosan is erősíti a fogínyt, és gátolja a fogínybetegségek kialakulását. Természetes formájában leginkább a friss zöldségekben, gyümölcsökben fordul elő.

A-vitamin

Az A-vitamin elsősorban a fogínygyulladás ellen hasznos, ugyanis növeli a nyálkahártya ellenállóképességét a különböző fertőzésekkel szemben. Elsősorban a sárga, narancssárga zöldségekben és gyümölcsökben, valamint a levélzöldségekben (sóska, spenót) találhatjuk meg.

D-Vitamin

Leginkább a tejtermékekből, májból, tojásból és halakból vehetjük magunkhoz, és nélkülözhetetlen a csontok és a fogak épüléséhez, erősödéséhez. Ezt a vitamint a szervezet képes maga is előállítani, legalábbis az előanyagát, ami aztán UV fény hatására alakul át D-vitaminná. Egy napi adag előállításához körülbelül 5-10 perc napon tartózkodás szükséges.

K-vitamin

Kiemelten fontos a csontképződés, és a sebgyógyulás szempontjából. Természetes forrása a tejtermékek, a leveles zöldségek, és a húsok.

Az ásványi anyagok közül a kalcium és a foszfor a legfontosabbak a fogaink számára. A fluor is a hasznosnak mondott ásványi anyagok közt van, de ezzel kapcsolatosan rengeteg a kétely és a vita. Hogy hasznos-e a fluor, kell-e fluortablettákat adni a gyerekeknek, és érdemes-e fluor tartalmú fogrémeket használni, annak eldöntése talán könnyebb lesz, ha a fent linkelt oldalakat elolvassák. (Nekem nem lett könnyebb, mert persze egymásnak teljesen ellentmondó vélemények gyűltek össze.)

forrás: www.webbeteg.hu

A fogbarátok

Sajtok, húsfélék, olajos magvak, és a tej. Magas kalcium- és foszfortartalmuk miatt ezek az ételek – legalábbis jelenleg ez a tudományos álláspont ­– képesek pótolni a fogakban azokat az ásványi anyagokat, amelyeket a savak kioldottak.

Bízvást ehetünk ropogós gyümölcsöket is (pl. almát, vagy körtét) és zöldségeket. Ezek magas víztartalma miatt enyhül a bennük található cukor hatása, és a nyáltermelést is fokozzák, márpedig a nyál mind a baktériumok elmosásában, mind a savak gyengítésében is szerepet játszik.

Együnk sok ropogós zöldséget, gyümölcsöt

Vannak olyan – magas savtartalmú - zöldségek és gyümölcsök is, melyek fogyasztása elsősorban egy nagyobb étkezés részeként javallott. Ilyenek a citrusfélék, vagy a paradicsom.

Nem mindegy az sem, hogy mit iszunk. Fontos, hogy szomjúság ellen (azaz amikor a napi 1-2-3 liter folyadékról van szó) vizet, tejet, vagy édesítetlen teát igyunk. A zöld és a fekete tea tele van polifenolokkal, antioxidáns hatású természetes vegyületekkel, amelyek többek között a fogszuvasodást okozó baktériumokkal is felveszik a harcot. Étkezés után fogyasztva ráadásul ugyanezen tulajdonságuk miatt a kellemetlen lehelet ellen is hasznosak.

Minél jobban korlátozni kell a cukortartalmú italok fogyasztását (pl. cukrozott tea, kávé, üdítő), és sajnos ez alól nem kivétel a 100 százalékos gyümölcslé sem. (Meg persze az alkoholos italok.) Ha mégis ilyet választunk, akkor viszont célszerű egyszerre meginni az egész adagot, és egy idő után fogat mosni, nem pedig hosszan kortyolgatni, ami egész napra savas környezetben tartja a fogakat.

És akiktől óvakodni kell

Nem könnyű, de hacsak lehetséges, kerülni kell a csokoládé, a keménycukrok, a sütemények, a kenyérfélék és péksütemények, a sült krumpli, a banán és az aszalt gyümölcsök fogyasztását. Ezek (és számos, itt fel nem sorolt egyéb ételféleség) szénhidráttartalma nagyon magas, ráadásul némelyikük az állaga miatt hosszú időre megtapad a fogakon, ideális táptalajt biztosítva a baktériumoknak.

Érdemes odafigyelni arra is, hogy torokfájás, vagy köhögés ellen milyen gyógycukorkát választunk. Ezek feladata ugyanis az, hogy hosszú időn át bevonatot képezzenek a száj és garatüregben, nem mindegy tehát, hogy mennyi a valódi cukortartalmuk.

És mi a helyzet az édesítőszerekkel?

A cukrot helyettesítő mesterséges édesítőszerek (pl. szaharin, aszpartam, ciklamáz) nem táplálják a szájban lévő baktériumokat, ezért nem veszélyesek a fogakra. Vigyázni kell azonban a „cukormentes”, vagy a „cukrot nem tartalmaz” feliratokkal, hiszen ettől még lehetnek a termékben más természetes édesítők, mint rizs-, vagy malátaszirup, méz, esetleg fruktóz, ezek pedig már ugyanazt a hatást váltják ki, mint a cukor.

Igaz-e hogy a rágózás jót tesz a fogaknak?

A cukormentes rágók több szempontból is hasznosak a fogak egészségének szempontjából Egyfelől összeszedik a fogak közé szorult ételmaradékokat, másfelől fokozzák a nyáltermelést, ami viszont oldja a savkoncentrációt. A xylitol tartalmú rágó állítólag még javíthat is a fogak állapotán.

Néhány tipp a gyönyörű fogsorért:

(Ezeket a tippeket részletesebben, képekkel illusztrálva a WebMD honlapján találtam, érdemes végignézni az összeset.)

Fogselyem. Mégpedig fogmosás előtt. A selyemmel kipiszkált ételdarabkákat a fogkefe már könnyedén eltávolítja.

Óvatosan a fogpiszkálóval. Ha nincs kéznél fogselyem, belefér a használata, de könnyen felsértheti a fogínyt, vagy beletörhet a fogba.

Cserélje rendszeresen a fogkeféjét. Maximum 3 hónap után, de influenza esetén ne állomásoztassuk rajta olyan sokáig a bacikat, rögtön cseréljük le a betegség elmúltával.

Havonta kétszer mosson fogat sütőporral, különösen akkor, ha szereti a vörösbort, vagy a kávét, amelyek a fogak sárgulásáért felelhetnek. Ettől ugyanis szépen kifehéredik a fogsor. A baj csak az, hogy sokan nem bírják a sütőport, vagy egyenesen irritálja az ínyüket. Ők jobb, ha sütőpor-tartalmú fogkrémmel, vagy más fehérítőmódszerekkel kísérleteznek.

A nyelvmosás nem marketinghumbug. A savképző baktériumok előszeretettel telepszenek meg a nyelven, ezért nem árt, ha a fogkefével azt is átdörzsöljük fogmosáskor. Ez egyébként a szájszag ellen is jó módszer.

Vigyázzunk a gyógyszerekkel. Számos gyógyszer ártalmatlannak tűnő mellékhatása lehet a szájszárazság. A baktériumok ellen viszont fontos a nyáltermelés, ezért ha ilyen tüneteket észlelünk, akkor fokozottan ügyelni kell a megfelelő mennyiségű víz fogyasztására, és okos dolog rágót, vagy cukormentes cukorkát enni az étkezések után.

Havanna
Havanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.