Országszerte bajt okoz a vízhiány: téged is érinthet

Olvasási idő kb. 2 perc

Zala, Veszprém és Pest vármegye egy részén már korlátozzák a vízfogyasztást, de Bács-Kiskun vármegyében is gondokat okoz a vízhiány. A regionális vízművek a tudatos és takarékos vízfogyasztásra figyelmeztetnek.

Több Bács-Kiskun vármegyei településen akadozik a vízellátás, számolt be róla a Kecsup.hu, a kecskeméti városi hírportál. Az elmúlt napokban hasonló probléma jelent meg Zala, Pest és Veszprém vármegye egyes településein.  

Balaronalmádiban a másodfokú hőségriadó időszaka alatt, egészen július 6-ig korlátozzák a vízhasználatot. A lakókat arra figyelmeztetik, hogy csúcsidőszakban, 5-9 valamint 18-23 óra között tilos a regionális ivóvízellátó rendszerről végzett locsolás, öntözés, illetve a locsoló és öntözőberendezések működtetése, valamint a medencék feltöltése és az egyéb, nem szociális célú vízhasználat is. 

Problémák a vízellátásban: ezt teheted

A Pest vármegyei agglomerációt is fokozottan érinti a probléma, Érd, Tárnok, Pusztazámor és Törökbálint területére is hasonló korlátozást vezettek be. 

Idézőjel ikon

Alternatív megoldási lehetőségként azt javasolják, hogy mivel a hálózatról a nem tiltott időszakban, vagyis 9–18 óra között engedélyezett a víz tárolása tartályokban vagy hordókban, így éljenek ezzel, hiszen ezekből később is felhasználható a víz.

A Bácsvíz Zrt. is az esti órákban fellépő víznyomás problémákra figyelmeztet a kánikula idején, Kunszálláson és Fülöpjakabon egy nagyobb teljesítményű nyomásfokozó szivattyú beépítése van folyamatban a probléma elhárításának érdekében. Arról is tájékoztat a kecskeméti hírportál, hogy ha az új szivattyú sem bizonyul elegendőnek, ideiglenesen újraindítják a kunszállási települési kutat. Ebben az esetben ugyan a víz minősége emberi fogyasztásra alkalmas lesz, de előfordulhatnak esztétikai kifogások. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.