Az Országgyűlés december 10-én elfogadta a többi között a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosítását. Ez tartalmaz egy új szakaszt is, amely a lakott területen kárt okozó vagy veszélyt jelentő vad eltávolításáról szól.
Az utóbbi években egyre többször lehet arról hallani, hogy lakott területeken garázdálkodnak vadállatok. A leggyakrabban vaddisznókkal gyűlik meg a városlakók baja – a XII. kerületiek például külön közösségimédia-csoportot is létrehoztak az ezzel kapcsolatos problémáik, észrevételeik megbeszélésére. A vadállatok azonban olyan meglepő helyeken is felbukkannak, mint a Városmajori park, amelyre igazán nem lehet mondani, hogy Budapest szélén helyezkedne el. Valószínűleg erre a helyzetre válaszul került be egy új szakasz a vadászati törvény módosításába – derül ki az Agroinform cikkéből.
Így lehet kilőni a veszélyes vadat
A korábban hatályos törvényben egyáltalán nem szereplő, teljesen új fejezet kifejezetten a lakott területen felbukkanó, kárt okozó vagy kockázatot jelentő vadakról szól. A december 10-én elfogadott módosítás szerint az ilyen
vadak eltávolítására vonatkozó döntési jogkör a polgármesterhez kerül.

Az önkormányzat vezetőjének kötelessége a meghatározott körben és tartalommal tájékoztatást adni az intézkedésekről.
Amennyiben döntés születik a vad kilövéséről, a következő szabályok érvényesek:
- a kilövést végző személynek legalább tíz éve érvényes vadászjeggyel kell rendelkeznie
- golyós lőfegyver használatakor kötelező a hangtompító
- engedélyezett az elektronikus képnagyítóból vagy képátalakítóból álló célzóeszköz alkalmazása
- az elejtett vadat meg kell semmisíteni
A vad befogása esetén „a vadászterületre történő kihelyezéshez a vadászatra jogosult előzetes hozzájárulása és a vadászati hatóság engedélye szükséges” – olvasható a jogszabályban.
























