Minden magyar lakásban ott van ez a veszélyforrás, még csak nem is tudsz róla

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A lakástüzek egyik okozója minden otthonban megtalálható: sok esetben az elektromos hálózat korszerűtlensége vagy épp emberi hiba jelenti a veszélyforrást.

Egy lakástűznek számos oka lehet, és sok esetben az okot ugyanaz a veszélyforrás szolgáltatja, mégpedig az elektromos hálózat. A több évtizede, akár száz éve felépített házak elektromos hálózatai gyakran nem korszerűek, hiszen nem úgy tervezték őket, hogy annyi eszköz használatát szolgálják ki, amennyit manapság napi szinten bekapcsolunk, töltünk. A másik fő indok az emberi tényező, hiszen számos olyan hibát követhetünk el mi is, ami lakástűzhöz vezet – írja a Pénzcentrum.

2023-ban csaknem 6500 lakástűz volt Magyarországon, melyeknek 83 halálos áldozata mellett 553 sérültje is volt, akiknek többsége a belélegzett füst miatt szorult ápolásra. Ezen otthonok közül csupán tizenhatban volt füstérzékelő, ami rendkívül rossz arány.

Az egyik legnagyobb veszélyforrást az elektromos hálózat jelenti
Fotó: Thicha studio / Getty Images Hungary

Veszélyforrások az otthonokban

A tüzet az esetek tíz százalékában valamilyen elektromos probléma okozta, mint például egy rövidzárlat, túlterhelt vezetékek vagy töltés alatt álló akkumulátor meggyulladása. A kiváltó ok a legtöbb esetben ugyanaz:

Idézőjel ikon

a hálózat nem alkalmas arra, hogy hosszabb távon kiszolgálja azt a mennyiségű elektromos eszközt, amit a mindennapok során használunk.

Erre figyeljünk a lakástűz elkerülése érdekében

  • A hosszabbítót ne használjuk feltekert állapotban, és ne tegyünk rá semmit, mert ez is a tűz melegágya lehet.
  • Egy elosztóba ne dugjunk több nagy teljesítményű készüléket!
  • Hűsugárzók, illetve elektromos fűtőtestek közelébe ne tegyünk gyúlékony anyagot, és ne takarjuk le ezeket!
  • A laptopot és a telefonokat ne töltsük az ágyon!
  • Ha izzót cserélünk, alaposan figyeljük meg, hogy megfelelőt használjuk, hiszen ha nagyobb teljesítményű izzót csavarunk be, mint a foglalat megkövetelné, szintén tűzhöz vezethet.
  • Csak megbízható forrásból vásároljunk elektromos készüléket!

Érdemes tartani az otthonunkban egy elektromosság által kiváltott tüzekre alkalmas tűzoltó-készüléket is, hiszen ez a leggyorsabb módja annak, hogy megfékezzük a tűz terjedését.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Karsa Tímea
Karsa Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.