Kiszáradt a Tiszántúl, az égből is látszik, mekkora a baj

Olvasási idő kb. 1 perc

A nemrég közzétett légi felvételek tanúsága szerint nem múlt el nyomtalanul az elmúlt öt év aszályos időjárása.

Molnár Ábel Péter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) oktatója közölt Facebook oldalán látványos, figyelmeztető összehasonlítást a Dél-Tiszántúlról készült légi felvételek segítségével. A képen a 2020-as és a 2025-ös állapotok láthatók egymás mellett. 

 A szakember szerint korábban is voltak aszályos időszakok, a legrosszabb év ebből a szempontból 2022 és 2024 volt az idei mellett. A Dél-Tiszántúl területén nem sok eső esett, a vízvisszatartás komoly, megoldandó probléma hosszú ideje a térségben. A kiszáradt földterületek barna foltjai egyre nagyobbak. 

Egyre nagyobb területek száradnak ki a Tiszántúlon

 Az egyik kommentelő szerint egyedül a napraforgó zöldell, száraz a kukorica, a búza és az árpa is. A helyi öntözőrendszer nyoma zöldellik csak. Az elsivatagosodás egyre fenyegetőbb jövőkép Magyarországon. Ugyan az éves éves csapadékmennyiség 600-650 milliméter, de a csapadékmegoszlás egyenetlensége miatt az aszályos időszakok is rendre visszatérnek.

Idézőjel ikon

Egyes előrejelzések szerint az ország területének 13 százalékát veszélyezteti az elsivatagosodás,

főként Duna–Tisza közén és az Alföldön. A elaszályosodást az évek óta tartósan elmaradó téli hóborítás és a vízpazarlás is fokozza. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.