Ezeket a növényeket most kell elültetned, hogy nyárra megtöltsék élettel a kertet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemcsak az számít, hogy hogyan csinálod, hanem az is, hogy mikor. A tavaszi telepítésű növények ültetésére már csak néhány heted van.

A tavasz számos teendőt tartogat a kertben. Ilyenkor kell gondoskodnod a gyepszellőztetésről, meglévő növényeid tápanyag-utánpótlásáról és a gyümölcsfák metszéséről is. Nem szabad megfeledkezni azonban az ültetésről sem. Ha szeretnéd átalakítani, új fajokkal benépesíteni a kerted, akkor nincs vesztegetni való időd: a következő növényeket most kell telepítened!

Fák, cserjék tavaszi ültetése

A fák, cserjék esetében különbséget kell tenni az úgynevezett konténeres és a szabad gyökerű kiszerelésű növények között. Az előbbi kategória azt jelenti, hogy a növényeket műanyag edényben kapod meg. Mivel már gyökeret eresztettek, az évnek szinte bármely szakaszában elültetheted őket, amikor nem fagyos a föld.

A szabad gyökerű növények gyökerei ezzel szemben – ahogy az elnevezéséből is kiderül – szabadon vannak, ezért szállításuknál és telepítésüknél nagy gondossággal kell eljárni. Itt komoly szerepe van a megfelelő időzítésnek is.

Ezeket a növényeket az október 20. és március 20. közé eső fagymentes időszakban kell elültetni.

A fajok összeállításánál érdemes figyelembe venni a kert adottságait, illetve a növények egyéni szükségleteit is, hiszen fény-, víz- és tápanyagigényük igen változó lehet. Megyeri Szabolcs kertészmérnök mindenekelőtt a gyümölcsfákat ajánlja, hiszen tavasszal virágba borulnak az ágaik, nyáron zamatos gyümölcsöket hoznak, ősszel színes leveleikkel díszítik a kertet, télen pedig hófedte ágaikkal teremtenek különleges hangulatot.

A frissen elültetett fák alapos öntözést igényelnek
Fotó: Tatyana Aksenova / Getty Images Hungary

Ilyenkor kell elültetni a cserjéket is, amelyek a legsokoldalúbban felhasználható kerti növények közé tartoznak, hiszen alkalmasak szoliternek, sövénynek, térelválasztónak vagy látványos dekorációs elemnek is.

jól megválasztott sövény – ami lehet bukszus, tuja, fagyal, madárbirs vagy egyéb cserje is – nem igényel gyakori gondozást, ápolást.

A legtöbb sövénynek való növény már évi 2-3 metszéssel beéri, öntözést pedig jellemzően csak az igazán forró nyári napokon igényel.

Virágok ültetése

Fontos tudni, hogy a tavaszi hagymásokat nem most, hanem ősszel kell ültetni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a következő időszakban le kéne mondanod a virágok látványáról, hiszen számos olyan faj közül válogathatsz, amelyek hamarosan nyílni kezdenek a kertben.

Ott vannak például az évelők, melyek nem csupán ideiglenes díszítőértékkel bírnak, hiszen évről évre megújulnak. Napos helyre ajánlott a palástfű vagy a szellőrózsa ültetése, míg ha árnyékos területre keresel virágzó növényt, akkor a harangvirág vagy akár az árnyékliliom is remek választás.

Jó megoldás lehet a számtalan rózsafaj egyike is. Bár sokan tartanak tőle, a rózsa nevelésével kezdő kertészként is elboldogulhatsz. Ha megtanulod az olyan alapfeladatokat, mint a szabályos ültetés, a helyes öntözés és a szakszerű metszés, ezeket az ismereteket más növényeknél is kamatoztathatod.

Ha most elülteted, a rózsa akár októberig is virágozhat
Fotó: Maryviolet / Getty Images Hungary

Magok vetése

Ha palántákat szeretnél nevelni, az ültetésre szintén most van a megfelelő idő. Csak nyomkodd le a földet a kijelölt részen, majd vesd el a magokat – legyen szó akár zöldségekről vagy virágokról.

Az első csírák néhány héten belül kidugják a fejüket a földből, majd elkezd kihajtani a növény.

Ha közben kiderülne, hogy túl sűrűn vetetted el a magokat, érdemes egy kicsit megritkítani a területet, nehogy elnyomják egymást a fejlődésben lévő növények – tanácsolja a kertészmérnök.

Ami a zöldségeket illeti, a kiskerti veteményezést akár pár négyzetméteren is kipróbálhatod. A kora tavasszal ültethető fajok közé tartozik a fejes saláta, a rukkola, a sárgarépa, a hónapos retek, a brokkoli, a karfiol, a kelkáposzta, a burgonya, a spárga, illetve a hagyma- és borsófélék.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.