Ez lesz a lakberendezési trend tavasszal – ötletek az új évszak jegyében

Olvasási idő kb. 3 perc

Minden évszakváltás lehetőséget ad arra, hogy felfrissítsük az otthonunkat, és a változásnak megfelelően szépítgessük, vagy akár új stílust adjunk a lakásunknak. Tavasszal nem csak egy kiadós nagytakarítással frissíthetjük fel a szobákat. Számos lakberendezési és dekorációs ötlettel varázsolhatunk üde, felemelően tavaszi megjelenést az otthonunkba.

A lakberendezéssel, a lakás dekorálásával kapcsolatban nincsenek kötött szabályok, csupán egyetlen dologra kell tekintettel lenni. Mégpedig arra, hogy jól érezzük magunkat otthon. Magunk mögött hagyva a sötét, fagyos, hideg téli napokat, itt az ideje, hogy előkerüljenek a tavaszi dekorációk, melyekkel a természet frissességét a lakásba is becsempészhetjük.

A kék és a zöld az idei tavaszi trend

Ha a tavasz hangulatát szeretnénk becsempészni az otthonunkba, akkor mindenképpen összpontosítsunk arra, hogy a színek, a minták és a választott anyagok világos árnyalatúak legyenek. A virágok és a virágos kiegészítők szintén fontos eszközei lesznek annak, hogy összhangot teremtsünk a belső tér és a külső környezet között.

A természetben fellelhető színek, mint a zöld is, nyugtatóan hatnak ránk
Fotó: Eva-Katalin / Getty Images Hungary

Ha a vágott vagy cserepes virágokon kívül egyéb módon is szeretnénk a természetet becsempészni a lakásba, akkor olyan természetes anyagokkal tegyük ezt, mint a rattan, a nád, a bőr, a kerámia és a szőtt anyagok. 

A lakberendezési trendnek megfelelően idén tavasszal és nyáron a színek közül a nyugtató zöldek és az időtlen kékek tompított, természet ihlette palettája kerül a középpontba.

Azon túl, hogy ezek a színek igen sokoldalúan felhasználhatók, valamint eleganciát kölcsönöznek a tereknek, további előnyük, hogy miután természetes színsémák, így csökkentik a stresszt, segítik a kreativitást, ezáltal boldogabbá tesznek bennünket, és megnyugtatnak.

Tavaszi ajtókoszorú a bejáratban

Nem is gondolnánk, hogy a színes díszpárnák és a gyapjútakaró lenvászonra cserélésén túl mennyi lehetőségünk van arra, hogy tavaszt csempésszük az otthonunkba.

A lakberendezést kezdhetjük egy tavaszi ajtódísz kihelyezésével is
Fotó: Cavan Images / Getty Images Hungary

Kezdjük mindjárt az évszakra való hangolódást a bejárati ajtóban, amit egy gyönyörű, virágokkal díszített koszorúval csinosíthatunk, amit mindennap látunk. Egy tavaszi ajtódekoráció mindenképpen vidámsággal tölt el, akár hazaérkezünk, akár elmegyünk otthonról.

Ha tartós tavaszi koszorút szeretnénk, akkor praktikus dekorációs kellékekből összeállítani a díszt, ám egy kis ügyességgel élő virágból is készülhet a bejárati ajtó éke. Ez utóbbiak nemcsak szép látványt nyújtanak, hanem illatosak is. A jácint és a törpe nárcisz nagyszerű választás lehet, melyeket friss zöld levelekkel egészíthetünk ki. Ha élő virágot választunk, ügyeljünk arra, hogyha a virágok hervadni kezdenek, mindenképpen cseréljük ki őket. A koszorút akár meleg fényű izzókkal is dekorálhatjuk.

A terített asztal is lehet tavaszi

Csakúgy, mint tavasszal a kertgondozás, a tavaszi asztalterítés is egy kiváló módja lehet annak, hogy megünnepeljük és örüljünk az újjászületést jelképező évszaknak. Legyünk akár a barátokkal vagy a családdal, bent a lakásban, vagy kint a szabadban, egyedi, stílusos és attraktív légkört teremthetünk az étkezőasztalnál is. 

Az üvegből készült poharak, vázák könnyedséget sugároznak
Fotó: Marcos Elihu Castillo Ramirez / Getty Images Hungary

A friss, energikus megjelenéséhez használjunk könnyű és finom textúrákat, ilyen lehet például üveg, és a könnyű, színes terítővel borított asztalt mindenképpen díszítsük virággal. A tavasz hangulatát idézze a pasztellszínű, virágos szalvéta, a tányéralátét legyen kézzel készített szőttes. Fokozzuk a hangulatot gyertyákkal és gyertyatartókkal is.

Cseréljük le a függönyöket is

Ahogyan a melegebb napok beköszöntével eltesszük a nehéz télikabátot, úgy a sötét és nehéz függönyöket is lecserélhetjük színesebbekre, könnyedebbekre és világosabbakra. Ezzel nemcsak színpompásabb lesz a látvány, hanem a nyitott ablakok előtt a lágy függönyök mozgása friss és szellős hangulatot hoz a szobába.

Több fény jut a lakásba, ha szabad utat engedünk a napfénynek
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Tágíthatjuk a teret és több fényt engedhetünk be a lakásba akkor is, ha teljesen elhagyjuk a függönyöket.

Tegyünk a falra tavaszi képeket

Ahogyan a nehéz, kötött textileket könnyű szövetekre cserélhetjük, úgy a képi dekorációt is az évszakhoz igazíthatjuk, ha a falon lévő festményeket és fotókat olyan képekkel váltjuk fel, amelyek azt fejezik ki, hogy számunkra mit jelent a tavasz. Ez lehet egy élénk, vidám színű, akár saját alkotás vagy fotó is, lehetnek az internetről kinyomtatott természeti képek, vagy korábban megszárított, majd lepréselt bekeretezett virágok. Nem kell feltétlenül új képeket vásárolnunk, sokszor elég, ha a meglévő keretekben kicseréljük a régieket.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.